Arsenal: Ez nem az a csapat, amelyhez júliusban aláírtam - Gervinho

2011.08.29. 14:41
Címkék
Gervinho, az Arsenal nyáron szerződtetett elefántcsontparti csatára csalódott a múlt héten a Manchester Cityhez szerződő Samir Nasriban, akivel beszélt Lille-ből Londonba szerződése előtt, és aki biztosította róla, hogy ebben az idényben még együtt játszanak. A 24 éves csatár szerint ez a csapat már nem ugyanaz, amelyhez aláírt július közepén.

„Ez nem az az Arsenal, amelyhez aláírtam, Nasri és Fabregas nélkül teljesen más minden – mondta Gervinho a Sky Sportsnak. – Szerettem volna együtt játszani Samirral, akit óriási játékosnak tartok, és aki megígérte, hogy ezt az idényt még az Arsenalnál tölti, de meggondolta magát. Nagyon fáj, hogy eligazolt. Ám nincs mit tenni, el kell felejtenünk, lapozzunk, és próbáljunk meg a jövővel foglalkozni."

Nasri a múlt héten szerződött a Manchester Cityhez, amelyben első meccsén három gólpasszt adott, míg az Arsenal eközben 8–2-re kikapott a Manchester Unitedtól. Fabregas a Barcelonához igazolt, hétfő este a Villarreal ellen mutatkozhat be a La Ligában.

Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
2 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
2 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
2 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
2 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
3 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
3 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
3 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik