Crouch a BL-be lőtte a Man. Cityt

Vágólapra másolva!
2011.05.10. 22:53
null
Crouch ezúttal rossz kapuba talált be (Fotó: Reuters)
Címkék
Kevés helyzetet hozó mérkőzésen Peter Crouch öngóljának köszönhetően a Manchester City hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó-bajnokság élvonalának 33. fordulójából elhalasztott mérkőzésén. Roberto Mancini együttese már biztos a legjobb négy között végez, így a következő szezonban megmérettetheti magát a Bajnokok Ligájában.

 

A mérkőzés elején David Silva passzából Edin Dzeko szerezhette volna meg a vezetést a hazaiaknak, de Carlo Cudicini szépen védte a lövést. A 28. percben a vendégek hibáztak el egy nagy lehetőséget Luca Modric révén.

Nem sokkal később már betalált a Tottenham – csak éppen rossz kapuba. A 30. percben James Millner centerezett középre, ahol Peter Crouch olyan szerencsétlenül ért a labdába, hogy az saját kapujába vágódott.

CROUCH ÖNGÓLJA

 

Érdekesség, hogy az előző bajnokság 29. fordulójában Crouch szerezte a győztes találatot a City otthonában. Változnak az idők. Most is, csak éppen...

A Tottenham elvileg nem került reménytelen helyzetbe a kapott gól után, a londoni csapat ugyanis 24 pontot szerzett ebben a szezonban azokon a mérkőzéseken, amelyen az ellenfél vezetéshez jutott. Harry Redknapp együttesénél e tekintetben csak a WBA jobb (26 pont).

A második félidőben meg is próbált mindent a Spurs, de a Man. City rendre hatástalanította a vendégcsapat próbálkozásait. A találkozó kifejezetten kevés helyzetet hozott.

A hajrában Patrick Vieira azért végleg eldönthette volna a három pont sorsát, de miután átemelte a labdát Carlo Cudicini fölött, a visszarohanó William Gallas azonban a gólvonalról tisztázott. A sérülésből visszatérő Carlos Tévez pedig szintén elhibázta saját lehetőségét a ráadásban.

A Manchester City 33 éve elteltével végez a legjobb négy között az angol élvonalban.

PREMIER LEAGUE
A 33. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Manchester City–Tottenham 1–0 (Crouch 30. – öngól)
AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 36 22 10 4 73–34 +39 76
2. Chelsea 36 21 7 8 67–30 +37 70
3. Arsenal 36 19 10 7 69–39 +30 67
4. Manchester City 36 19 8 9 55–33 +22 65
5. Liverpool 36 17 7 12 59–41 +18 58
6. Tottenham 36 14 14 8 51–45 +6 56
7. Everton 36 12 15 9 50–44 +6 51
8. Stoke City 36 13 7 16 46–44 +2 46
9. Bolton 36 12 10 14 49–50 –1 46
10. Fulham 36 10 15 11 45–41 +4 45
11. Newcastle 36 11 11 14 51–52 –1 44
12. Sunderland 36 11 11 14 41–53 –12 44
13. West Bromwich Albion 36 11 10 15 52–68 –16 43
14. Aston Villa 36 10 12 14 45–58 –13 42
15. Blackburn 36 10 9 17 42–56 –14 39
16. Birmingham 36 8 15 13 36–54 –18 39
17. Wolverhampton 36 10 7 19 41–62 –21 37
18. Blackpool 36 9 9 18 49–71 –22 36
19. Wigan 36 7 15 14 36–59 –23 36
20. West Ham 36 7 12 17 41–64 –23 33
Legfrissebb hírek

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
2 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
27 perce

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
29 perce

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
46 perce

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
1 órája

Bűnösökből lettek csehszlovák hősök

Minden más foci
1 órája

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik