Fülöp újra lehúzná a rolót az Arsenal ellen

Vágólapra másolva!
2011.01.13. 18:44
null
Fülöp ígéri, ismét mindent megtesz az Arsenal ellen (Fotó: Action Images)
Címkék
Fülöp Márton, az angol másodosztályú Ipswich Town magyar kapusa úgy véli, képes lehet rá, hogy az Arsenal elleni Ligakupa-visszavágón az Emiratesben is megőrizze csapata kapuját a kapott góltól.

Egy lépés választja el az Ipswichet attól, hogy bejusson az angol Ligakupa fináléjába. Az elődöntő első mérkőzésén Priskin Tamás góljával 1–0-ra nyert a másodosztályú csapat az Arsenal ellen, abban pedig, hogy a csapat megúszta kapott gól nélkül a mérkőzést, hatalmas szerepet játszott az Ipswich másik magyarja, a kapuban hibátlanul teljesítő Fülöp Márton is.

„Már négyszer játszottam az Arsenal ellen, s eddig háromszor megúsztam kapott gól nélkül. Ha ezt még egyszer sikerül megtennem, akkor már a Wembleyben leszünk. Úgy érzem, ezt meg is tudom tenni. A szurkolók fantasztikusak voltak tegnap este, megérdemelnék, hogy egy nagy döntőt játsszon a csapat” – mondta Fülöp utalva arra, hogy a második számú angol kupaküzdelem utolsó mérkőzését ebben a stadionban játsszák.

Mint ismert, az Ipswich nemrég menesztette menedzserét, Roy Keane-t, akinek helyére a napokban Paul Jewellt nevezték ki. Az Arsenal elleni siker azonban még nem az új szakember nevéhez köthető, az „ágyúsok” ellen Ian McParland meccselt.

„Még nem találkoztunk az új menedzserrel, Ian McParland, és a stábja azonban fantasztikus munkát végzett. A klubnál mindenki számára nagyon nehezek voltak az elmúlt napok, de tökéletesen felkészítettek minket” – mondta a magyar kapus, aki nem szerette volna egyetlen játékos teljesítményét sem kiemelni a mérkőzésen.

„Mindenki tette a dolgát, s végül egy szenzációs este lett a számunkra.”

Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott a Csíkszereda az ausztriai edzőtábor előtt

Minden más foci
15 perce

Szabalenka kiesett, a selejtezőből érkező kínai viszont döntőzhet Berlinben

Tenisz
27 perce

MotoGP: újabb sprintfutamos Márquez-dupla

Egyéb autó-motor
53 perce

TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

Egyéb egyéni
54 perce

Részvételi rekordot döntött a 3. MOL Campus Öbölúszás

Úszás
1 órája

Csikós Zsóka 1000, Varga Ádám 500, Lucz Anna 200 méteren Európa-bajnok

Kajak-kenu
1 órája

Bolgár támadóval erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem indul Wimbledonban a világranglista 15. helyezettje

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik