PL: Angliában biztosra veszik, hogy Frank Lampard kezd a MU ellen

Vágólapra másolva!
2010.12.16. 22:40
Címkék
A Chelsea mai edzésén Frank Lampard 60 percen át szerepelt az egymás közötti játékban, a szigetországi sajtó pedig ebből egyértelmű következtetést vont le: a 32 éves klasszis kezdeni fog vasárnap a Manchester United elleni szuperrangadón.

Lampard a múlt hétvégén már játszott 12 percet a Tottenham elleni mérkőzésen, a „vörös ördögök" ellen pedig minden bizonnyal már a kezdőcsapatban kap helyet.

A középpályás még augusztus végén esett át sérvműtéten, majd a felépülés közben lágyéksérülést szenvedett, így csak nemrég térhetett vissza a pályára.

A vasárnap 17 órakor kezdődő Chelsea–Manchester United találkozót honlapunk szöveges formában élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
3 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
3 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
4 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik