Játékossors: Beckham szem előtt akar lenni, ezért Európába jönne

2010.12.20. 15:25
Címkék
Az Európába költözéstől korábban határozottan elzárkózó David Beckham meggondolta magát, és szívesen töltené az öreg kontinensen az MLS holt idényét. Az angol válogatottba visszavágyó középpályás azonban kizártnak tartja, hogy megint a Milanban játsszon.

„Biztos, hogy nem megyek a Milanba, túl rövid idő alatt kellene beverekednem magam a keretbe, nagy a kockázat – mondta a Milan játékosaként tavasszal súlyos sérülést szenvedő Beckham az amerikai AP hírügynökségnek. – Máshol azonban szívesen vállalnám a játékot, hiszen ez a legjobb módja annak, hogy formában tartsam magam, és újra esélyt kapjak az angol válogatottságra. A sérülésem a múlté, szem előtt akarok lenni, remélem, sikerül valamit összehozni.”

A 115-szörös válogatott Beckhamről Fabio Capello szövetségi kapitány már elmondta, hogy nem számít rá többé a válogatottban, de a játékos makacsul hajtogatja, hogy ha valaha szükség lesz rá, szívesen magára húzza a háromoroszlános mezt.

Angliából az Evertonnal, a Tottenhammel és a Sven-Göran Eriksson által menedzselt másodosztályú Leicester Cityvel is szóba hozták, de Beckham leszögezte, a Premier League-ben csak a Manchester Unitednél játszana.

„A Premier League a világ legerősebb bajnoksága, remélem, egy napon visszakerülök oda, de ezt kizárólag a Manchester United mezében teszem meg” – mondta Beckham, akinek még egy idénye van hátra Los Angeles-i szerződéséből.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
3 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
3 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
3 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
4 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
4 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
4 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
4 órája