Bogdán Ádám a nagy lehetőség kapujában

2010.08.08. 13:04
null
Bogdánnak a hamarosan kezdődő szezonban valószínűleg jut majd szerep a Bolton kapujában (Fotó: Action Images)
Címkék
Az Osasuna ellen 2–0-ra megnyert mérkőzéssel befejeződött a Bolton Wanderers felkészülési időszaka. A jövő hét végén rajtol a Premier League 2010–2011-es idénye, és a jelek szerint Bogdán Ádám is lehetőséget kap majd Owen Coyle együttesében – hiszen immár ő a csapat második számú kapusa.
– Nem kapott gólt az Osasuna ellen, ráadásul nyertek is – erre mondják, nem lehet hiányérzete.
– Nincs is – mondta a 22 esztendős Bogdán Ádám, aki a 60. percben váltotta a kapuban
a finn Jussi Jääskeläinent. – Ez volt a felkészülési időszak csúcspontja, hiszen az utolsó találkozó volt a Premier League jövő heti rajtja előtt, és büszkeséggel tölt el, hogy ennyit védhettem. Ez volt az első hazai mérkőzésem a felnőttcsapatban, ötezer szurkoló előtt nyújtottunk nagyszerű teljesítményt Vadócz Krisztiánék ellen.

– Valóban csak két kapus van most a Bolton keretében?
– Valószínűleg nem frissítették az információkat az interneten, mert van egy harmadik kapusunk is, nálam két évvel fiatalabb srác.

– Ezek szerint óriási esélyt kapott a sorstól, elvégre második számúként alighanem szerephez jut az új idényben.
– Így tervezem én is, bár csak akkor leszek teljes mértékben biztos ebben, ha már ott ülök a kispadon. De minden jel arra utal, hogy én leszek Jääskeläinen cseréje. Márpedig ha így lesz, akkor – ahogyan Ön fogalmazott – nekem is jut majd szerep, hisz ne feledjük, Angliában egyszerre három fronton mutathatjuk meg magunkat, a bajnokság mellett az FA- és a Ligakupában is.

A TELJES CIKKET A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL!
Legfrissebb hírek

Népsport: a futballkincstár legigazabb gyöngye volt

Népsport
7 perce

Mintegy húsz versennyel számol az idén a szülés után visszatérő triatlonos Kuttor-Bragmayer Zsanett

Atlétika
18 perce

Cristiano Ronaldót Messivel provokálták, de őt ez nem zavarta – megszerezte pályafutása 970. gólját

Minden más foci
18 perce

NS-partnerség: újabb díjakat kapott a Bölöni-film

Minden más foci
58 perce

Életben maradt a Pistons, Austin Reaves visszatért a Lakersbe

Amerikai sportok
1 órája

Cseh Sándor: Még tart a csapatépítés

Vízilabda
1 órája

Kosznovszky Márk a térdműtétje után: Még erősebben akarok visszatérni

Légiósok
1 órája

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik