QPR: Buzsáky szerint a következő idényben tényleg lesz esély a feljutásra

2010.05.06. 08:46
Címkék
Buzsáky Ákos, a Queens Park Rangers magyar középpályása értékelte csapata szezonját: a futballista úgy véli, Neil Warnock menedzser terveinek megvalósításával a következő szezonban végre valós esély lesz a feljutásra.

„Középső középpályás vagyok, mindig is ez volt a posztom. Csak néhány menedzsernél kerültem ki a szélre, de középen érzem jól magam, és a QPR-nál is ott szeretnék játszani. Megkaptam a lehetőséget, hogy bizonyítsam, jól megy nekem középen, de persze tudok jobb teljesítményt is nyújtani" – mondta Buzsáky.

„Még két év van hátra a szerződésemből, és nyugodtan szeretnék tovább futballozni. Most már minden a következő szezonról szól, már erre kell készülnünk. Tudom, hogy minden évben ezt mondjuk, de Neilnek kiváló tervei vannak, és úgy érzem, most sikerülhet a feljutás. Ha át tudja igazolni a megfelelő játékosokat, akkor harcban leszünk az élvonalba kerülésért. Persze tudom, hogy mindig ezt mondjuk, de most összejöhet" – jelentette ki a magyar középpályás, aki azt is elmondta, megsérült a Newcastle elleni utolsó bajnokin, de az alapozásra biztosan felépül.

  A CHAMPIONSHIP VÉGEREDMÉNYE (MÁR CSAK A FELJUTÁSÉRT JÁTSZANAK A 3–6. HELYEZETTEK) 
1. Newcastle United
46 30 12 4 90–35 102
2. West Brom 46 26 13 7 89–48 91
3. Nottingham Forest 46 22 13 11 65–40 79
4. Cardiff City 46 22 10 14 73–54 76
5. Leicester City 46 21 13 12 61–45 76
6. Blackpool 46 19 13 14 74–58 70
7. Swansea 46 17 18 11 40–37 69
8. Sheffield Utd 46 17 14 15 62–55 65
9. Reading 46 17 12 17 68–63 63
10. Bristol City 46 15 18 13 56–65 63
11. Middlesbrough 46 16 14 16 58–50 62
12. Doncaster R. 46 15 15 16 59–58 60
13. QPR 46 14 15 17 58–65 57
14. Derby County 46 15 11 20 53–63 56
15. Ipswich Town 46 12 20 14 50–61 56
16. Watford 46 14 12 20 61–68 54
17. Preston NE 46 13 15 18 58–73 54
18. Barnsley 46 14 12 20 53–69 54
19. Coventry 46 13 15 18 47–64 54
20. Scunthorpe Utd. 46 14 10 22 62–84 52
21. Crystal Palace 46 14 17 15 50–53 49
22. Sheffield Wed. 46 11 14 21 49–69 47
23. Plymouth 46 11 8 27 43–68 41
24. Peterborough United 46 8 10 28 46–80 34

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: Ónodi-Jánoskúti öt gólt lőtt és hat gólpasszt adott

Kézilabda
4 perce

Az FIA bizarr hibát követett el – Albon büntetést kapott a miami sprintidőmérő után

F1
4 perce

Még két helyet javíthat a tabellán a Szpari

Labdarúgó NB I
14 perce

NHL: tizenkilenc év után újra párharcot nyert a rájátszásban a Buffalo

Amerikai sportok
40 perce

Kézilabda: Juhász-Tóth Zalán álma a veszprémi első csapat

Utánpótlássport
1 órája

NBA: LeBron James vezérletével a Lakers kiütötte a Houstont

Amerikai sportok
1 órája

Maratoni szünet után Miamiban új bajnokság indul

F1
1 órája

Vívás: mind a négy magyar főtáblás a női kardozók incshoni Grand Prix-viadalán

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik