Arsenal: Egyike vagyok azoknak, akik nem állnak szóba Gallasszal - Nasri

2010.05.15. 12:54
Címkék
Samir Nasrinak, az Arsenal középpályásának nem jó a kapcsolata honfitársával, William Gallasszal. Ezt már a francia válogatott 2008-as Eb-szereplése utáni Gallas-nyilatkozatokból is megtudhattuk, de most a világbajnokságról lemaradó Nasri sem cáfolta a rossz viszonyt.

„Nem kommunikálok vele, de én csak egyike vagyok azon négy-öt játékosnak, akik nem állnak vele szóba a csapatból. Ez a tényező szerencsére nem befolyásolta az idei szereplésünket, hiszen az ember nem játszhat mindig csak azokkal, akiket a barátainak mondhat" – olvashatjuk a The Sun oldalain Nasri nyilatkozatát.

A történet azért sem meglepő, mert Gallasnak több másik futballistával is volt már konfliktusa. Egy ilyen eset a csapatkapitányi karszalagjába is került.

Korábban fény derült Kolo Touré távozásának körülményeire is, amelynek hátterében a problémás védő állt: „Gallas és köztem volt egy nagyobb félreértés akkoriban, aminek a következménye az lett, hogy valamelyikünknek el kellett hagynia az Arsenalt. Én tisztelem őt, ezért döntöttem úgy, hogy akkor én távozok" – nyilatkozta Touré.

Legfrissebb hírek

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
13 perce

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
7 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
8 órája

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
8 órája

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
8 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
8 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
8 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
9 órája