Anglia: Buzsáky klubját is megbüntették a doppingvizsgálatok elmulasztásáért

MTI MTIMTI MTI
2010.03.21. 12:36
Címkék
Angliában csaknem száz labdarúgó kerülte ki a doppingvizsgálatot, s a figyelmeztetések mellett két klub pénzbüntetést is kapott az úgynevezett whereabouts, vagyis a játékoshollét amúgy kötelező bejelentésének elmulasztása miatt.
A Sunday Times közlése szerint 96 futballista úszta meg a mintavételt azzal, hogy nem volt elérhető az ellenőrök számára, akik váratlan kontroll keretében próbálták tesztelni őket. Az angol sportági szövetség (FA) a hanyag klubok közül Buzsáky Ákos és Priskin Tamás munkaadójára, a Queens Park Rangersre 6 ezer fontos (megközelítőleg 1.8 millió forint), a Bradfordra pedig ezerfontos büntetést rótt ki, amiért játékosai pontos tartózkodási helyét nem adta meg. A vasárnapi lap cikke szerint 96-an egyszer, ketten pedig két alkalommal sem voltak elérhetők, így vizsgálatnak sem lehetett alávetni őket. Az FA azt közölte, hogy további 13 klub jutott közel a szankcionáláshoz, ami különben a játékosokat is érintheti: a szigetországi szabályok szerint ugyanis ha egy labdarúgó egymás után három alkalommal is kitér a kontroll elől, akár egy évre is eltiltható a futballtól.
Legfrissebb hírek

Gulácsinak nehéz estéje van, a Villarreal egymás után kapta a gólokat az első félidőben

Bajnokok Ligája
13 perce

Kevés helyzet az első félidőben – Atlético–Bayern 0–0

Bajnokok Ligája
26 perce

Női kosárlabda Euroliga: Takács-Kiss csapata legyőzte a címvédőt

Kosárlabda
32 perce

Kétgólos előnyben a Roma az Old Traffordon, Gulácsit felavatta a PSG – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
1 órája

Olimpia 2036: teljes körű támogatást élvez otthon a dél-koreai pályázat

Egyéb egyéni
1 órája

Négy helyzetet is kihagyott az Aston Villa Yamal gólja óta

Bajnokok Ligája
1 órája

Sallaiék korai gólokkal győzték le a Stuttgartot, egymás után másodszor nyertek a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Vízilabda-vk: nehéz csoportban a válogatottjaink

Vízilabda
1 órája