Ami nem sikerült az MU-nak, Eduardóéknak igen

Vágólapra másolva!
2010.01.03. 19:32
null
Eduardo „továbbfejelte” az Arsenalt (fotó: Action Images)
Címkék
A második félidő nagy részében ugyan hátrányban játszott az Arsenal a West Ham United elleni FA-kupa-mérkőzésen, az „ágyúsok” az utolsó 15 percben mégis fordítottak Aaron Ramsey és Eduardo góljaival, és 2–1-es győzelmükkel a legjobb 32 közé jutottak.

 Arsene Wenger a West Ham ellen ilyen-olyan okokból nem a legerősebb összeállításában küldte pályára az Arsenalt. Különösen a középpályáról hiányoztak a rutinos emberek, ám a francia mester azt várta a Song, Ramsey, Mérida, Wilshere kvartettől, hogy lendületes játékkal ellensúlyozza majd a tapasztalat hiányát.

A KÖVETKEZŐ FORDULÓ

Vasárnap este elkészítették az FA-kupa következő fordulójának párosítását. A 3. fordulóban a Manchester Unitedet az Old Traffordon búcsúztató Leeds United a legjobb 32 között a White Hart Lane-re látogat a Tottenham Hotspurhöz. A címvédő Chelsea következő ellenfele a Preston North End lesz, míg az Arsenal a Stoke Cityhez lázogat.

Az összes párosítást itt tekintheti meg.

Az „ágyús” fiatalokra mindenesetre nem várt könnyű találkozó, ugyanis a „kalapácsosok” hagyományosan „mumusnak” számítanak az Arsenal számára a kupában, amit az is jelez, hogy az összmérleg piros-kékek javára billen (5–1–3).

Az Arsenal játékosai nem kezdték szégyenlősen a találkozót, szélen, középen egyaránt próbálkoztak. Eduardo lövése okozta a legnagyobb riadalmat a hazai szurkolóknak a 18. percben, ám Robert Green hatalmas nyújtózkodás árán menteni tudott a bal alsó sarok elől.

A folytatásban azonban mind kiegyenlítettebbé vált a találkozó, sőt a félidő hajrájában a vezetést is megszerezte a hazai csapat. Radoslav Kovac passza után nem vált be a vendégek „lescsapdája”, a kilépő Alessandro Diamanti pedig Lukasz Fabianski mellett a bal alsó sarokba gurított. 1–0

A második félidőben továbbra is hatalmas iram, és mind több helyzet jellemezte a mérkőzést. Ugyan óriási ziccerek nem alakultak ki, de mindkét oldalon adódtak lehetőségek, amelyek végén könnyen gól születhetett volna.

Az utolsó 20 percre fordulva az Arsenal egyre többet kockáztatott, a West Ham pedig ígéretes kontrákat vezethetett, ám Gianfranco Zola együttese nem tudta eldönteni a találkozót, Carlos Vela passza után pedig Aaron Ramsey ballábas lövése után kiegyenlített a Wenger-csapat. 1–1

Az a csapat, amely öt perccel később azt is bebizonyította, hogy több tartalék van benne. Ismét Vela volt az előkészítő, a mexikói játékos kitűnően csavarta be bal oldalról a labdát, ahol Eduardo érkezett és Matthew Upsont lefejelve védhetetlenül fejelt a jobb felső sarokba, továbbjuttatva az Arsenalt a 32 közé. 1–2

WEST HAM-ARSENAL 1-2
  
  

 

FA-KUPA
3. FORDULÓ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
West Ham United–Arsenal  1–2 (Diamanti 45., ill. Ramsey 78., Eduardo 83.)
TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Manchester United–Leeds United (III.) 0–1 (Beckford 19.)   
Chelsea–Watford (II.) 5–0 (Sturridge 5., 68., Eustace – öngól 15., Malouda 22., Lampard 64.)
Sheffield United (II.)–QPR (II.) 1–1 (Cresswell 45., ill. J. Simpson 39.)
Notts County (IV.)–Forest Green (V.)    elhalasztva
Tranmere Rovers (III.)–Wolverhampton   később
 A győztesek továbbjutottak.
 

 

Legfrissebb hírek

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
25 perce

Országúti kerékpár: Pogacar nem indul a Vueltán

Kerékpár
25 perce

Hová lett Tony Schumacher?

Minden más foci
32 perce

Úszás: jön az utánpótlás-bajnokságokat záró ifi ob

Utánpótlássport
54 perce

Kilenc magyar érem az Európai Para Ifjúsági Játékokon

Egyéb egyéni
59 perce

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
1 órája

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
1 órája

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik