Newcastle: Kádár számára fontos, hogy játsszon a felnőttcsapatban

2009.10.17. 16:32
Címkék
Az angol másodosztályban (Championship) szereplő Newcastle United fiatal magyar védője, Kádár Tamás az egyik helyi lapnak adott nyilatkozatában kiemelte, hogy bár szívesen játszott volna az U20-as világbajnokságon, fontos számára, hogy klubjában minél több mérkőzésen szerepeljen a felnőttcsapatban.

„Minden fiatal játékos az első csapatban szeretne játszani. Szerepelhettem volna az U20-as világbajnokságon, de a Newcastle azt akarta, hogy maradjak a klubot érintő sérüléshullám miatt. Persze az ember szeretne a hazájáért játszani, de számomra az is fontos, hogy a Newcastle-ben minél több meccsen lehetőséget kapjak” – nyilatkozta Kádár, aki kitért előző idényben szenvedett lábtörésére is.

„A lábammal már minden rendben van. Azért sérültem meg az előző szezonban, mert próbáltam győzelemhez segíteni a csapatot, de szerencsére most már teljesen meggyógyultam" – tette hozzá a védő.

 

Legfrissebb hírek

A derbin már magyarként játszhat Mariano Gómez

Labdarúgó NB I
14 perce

Serie A: sorozatban a harmadik meccs végződött gól nélkül

Olasz labdarúgás
16 perce

Az FIA-elnök kijelentette: visszatérnek a V8-as motorok az F1-be!

F1
29 perce

Női futsal MK: először lett kupagyőztes a TFSE

Minden más foci
49 perce

Vízilabda: az Eger, a Szeged és a BVSC is rendez döntőt a fiúknak

Utánpótlássport
53 perce

Superbike-vb: Nicolo Bulega nyerte a superpole-versenyt, Oliveirát mentő vitte el

Egyéb autó-motor
1 órája

Verstappen már nem utasnak érzi magát a Red Bullban; Russell nem aggódik a hátránya miatt

F1
1 órája

Hadjart kizárták a miami időmérőről – hivatalos

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik