Liverpool: a klub tulajdonosai továbbra is bíznak Rafa Benítezben

2009.10.22. 14:59
Címkék
Úgy tűnik, egyelőre biztonságban érezheti magát Rafa Benítez, a Liverpool menedzsere, hiszen a „vörösök” tulajdonosai a keddi Bajnokok Ligája-vereség ellenére is bíznak a spanyol szakemberben.

„Nagyon elégedettek vagyunk a munkájával. Az utóbbi időben elért eredmények természetesen csalódást keltőek mind a szurkolók, mind Rafa számára, de összetartunk" – jelentette ki a Liverpool társtulajdonosa, George Gillett.

A Bajnokok Ligájában a Debrecennel azonos csoportban szereplő Liverpool a keddi játéknapon hazai pályán kapott ki 2–1-re az Olympique Lyontól, és nehéz helyzetbe került a továbbjutás kiharcolását illetően.

Benítez szerződését nemrég 2014 márciusáig meghosszabbították a klub vezetői.

Legfrissebb hírek

Vízilabda: Mészáros hatot vágott, az OSC fordított és nyert az Eger ellen

Vízilabda
9 perce

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített az Atomerőmű a bronzcsatában, kiesett a ZTE

Kosárlabda
37 perce

Majoross Gergely: A második harmad nem tetszett, fejben sem, ahogy kezeltük a problémáinkat

Jégkorong
38 perce

Sárpátki Tamás: A jégen azért ezt nehéz élvezni, főleg amikor másfél-két percekre beszorítanak egy-egy sort

Jégkorong
38 perce

Vancsa Zalán góljával dőlt el: feljutott a belga élvonalba a Lommel

Légiósok
1 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
1 órája

„Leszorítottak” – Antonelli sportszerűtlennek érezte Russellt

F1
1 órája

Szerződést hosszabbított a Honvéd csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik