MU: Ferguson két évig tudta visszatartani Ronaldót

2009.06.15. 02:25
Címkék
Az utóbbi két évben még vissza tudta tartani az eligazolástól Cristiano Ronaldót a Manchester United mestere, Sir Alex Ferguson, az idén azonban már el kellett engednie a portugál játékost. Erről az angol bajnok együttes Dél-Franciaországban pihenő vezetőedzője beszélt a The Mail on Sunday újságírójának.
"Az idén arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy már nem tudom tovább visszafogni őt" – fogalmazott az MU trénere a vasárnapi lapnak nyilatkozva azt követően, hogy a United elfogadta a Real Madrid Ronaldóért tett 80 millió fontos, mintegy 94 millió eurós átigazolási világcsúcsot jelentő ajánlatát.Végül is Ferguson volt az, aki jóváhagyta a játékmester távozását, amelyet – a vezetőedző beismerése szerint – már 2007-ben, majd 2008-ban is kért tőle Ronaldo."El akart menni tőlünk, ilyen egyszerű az egész" – mondta Ferguson.
Legfrissebb hírek

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
48 perce

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
1 órája

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
1 órája

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
1 órája

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
2 órája

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
2 órája

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik