Anglia: Arsene Wenger az Arsenal védelmét erősítené meg

2009.06.08. 00:50
Címkék
A védelem megszilárdítására helyezi a hangsúlyt a nyári felkészülési időszakban Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A francia tréner szerint ez a kulcsa annak, hogy alakulata a következő szezonban versenyképes legyen a Bajnokok Ligája-, illetve Premier League-címért zajló versengésben. Az amerikai hírügynökségnek pekingi látogatása alkalmával nyilatkozó tréner szerint nyilvánvaló, hogy elsősorban hátul van még javítani való, mivel csapata sok gólt szerzett - ugyanannyit, mint a bajnok Manchester United és a harmadik helyezett Chelsea -, de jóval többet kapott legnagyobb riválisainál, az MU-nál, a Liverpoolnál és a Chelsea-nél. Wenger londoni alakulata negyedikként zárt a bajnokságban, a BL-ben pedig elődöntőig jutott. „Az elmúlt idény nagyon érdekesen alakult számunkra. Rosszul kezdtünk, aztán egyre erősebbekké váltunk. Ez egy mentális teszt volt rendkívül fiatal csapatom számára. A tapasztalatok alapján a védelmen kell még dolgoznunk” - értékelt az edző, aki meghívásnak eleget téve kínai tehetségeket mért fel.
Legfrissebb hírek

Sznúker-vb: John Higgins döntő játszmában búcsúztatta Ronni O'Sullivant

Egyéb egyéni
1 perce

NB II: Budapest Honvéd FC–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
6 perce

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
54 perce

Hat aranyérmet szereztek a magyarok a kempo-világbajnokságon

Egyéb egyéni
58 perce

Szerb Szuperliga: Topolya–Mladoszt Lucsani

Minden más foci
1 órája

Faluvégi: Csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjak a csapatnak

Kézilabda
1 órája

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
1 órája

Francesco Calzona nem folytatja a szlovák válogatott élén – hivatalos

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik