Tévez szerint „nem lehet kibírni”, hogy nem játszik – így távozik
A Manchester United argentin támadója, Carlos Tévez egy rádióinterjúban elmondta: állandó játéklehetőségre vágyik, ezért a nyáron távozni szeretne klubjától. A futballista hozzátette, több ajánlatot is kapott már, többek között Spanyolországba hívják.

Fotó: Action Images (archív)
Háttérbe szorult: Tévez a kevés játéklehetőség miatt távozna a Unitedtől

Fotó: Action Images (archív)
Háttérbe szorult: Tévez a kevés játéklehetőség miatt távozna a Unitedtől
Carlos Tévez, a Manchester United labdarúgócsapatának argentin csatára majdnem biztos abban, hogy a következő hónapban elhagyja a „vörös ördögöket”, mivel kevés lehetőséget kap, és elveszítette biztos helyét a kezdő tizenegyben a bolgár Dimitar Berbatov érkezése után.
A 25 esztendős futballista az argentin Del Plata rádiónak adott szerdai interjújában elmondta: kapott már ajánlatokat, többek között spanyol gárdáktól is.
„Nem engedhetem meg magamnak, hogy ritkán játsszak, márpedig Manchesterben így van” – mondta Tévez. – „Ráadásul egyre közeledik a világbajnokság, minél többet kellene addig futballoznom, de hiába lövök három-négy gólt, a következő találkozón már nem lépek pályára. Ezt nem lehet kibírni.”
A dél-amerikai támadó 2007-ben érkezett a West Ham Unitedtől, szerződése a következő hónapban jár le, de Sir Alex Ferguson, a United vezetőedzője egyelőre nem beszélt Tévez jövőjéről, mert elmondása szerint a szezon végén tisztázódik.
Tévez elmondta: rengeteg ajánlata van, elsősorban Spanyolországból, így aztán nem valószínű, hogy különösebb gondot okozna neki a csapatkeresés.
Az argentin klasszis első idényében 34 bajnokin (összesen 48 mérkőzésen) kapott lehetőséget a Unitedben, és 14 (19) gólt lőtt. Összességében nem játszott sokkal kevesebbet 2008–2009-ben sem – 42 meccsen lépett pályára –, de bajnoki szerepléseinek száma 23-ra csökkent, és ezeken mindössze háromszor talált be az ellenfél hálójába.
Legfrissebb hírek

Videó: Tévez a Manchester City fotósával szórakozott
Angol labdarúgás
2012.11.18. 12:55

Videó: a Norwich ellen már nem tudott fordítani a MU
Angol labdarúgás
2012.11.17. 20:45
Ezek is érdekelhetik