Fernando Torres szerint a Manchester United a bajnokság favoritja

Vágólapra másolva!
2009.01.13. 16:53
Fernando Torres, a Liverpool spanyol támadója szerint a Manchester United az első számú esélyese a Premier League 2008–2009-es szezonjának. A FIFA Év játékosa-választásán harmadik helyezett támadó – aki a jövőben is a liverpooli történelem részese kíván lenni – azonban elmondta: mindent megtesznek azért, hogy letaszítsák a trónról a manchesteri riválist.
Fernando Torres (jobbra) hisz benne, hogy újra bajnok lehet a Liverpool
Fotó: Reuters
Fernando Torres (jobbra) hisz benne, hogy újra bajnok lehet a Liverpool
Fernando Torres (jobbra) hisz benne, hogy újra bajnok lehet a Liverpool
Fotó: Reuters
Fernando Torres (jobbra) hisz benne, hogy újra bajnok lehet a Liverpool

Torres 24 gólt ért el a Liverpool színeiben az előző idényben. Az Európa-bajnok spanyol támadót ebben az évadban viszont sérülés hátráltatta, s egyelőre elmarad az egy évvel korábbi teljesítményétől.

„Minél több gólt szeretnék szerezni. Nem elsősorban a rekordok hajszolása miatt, hanem hogy segítsek a csapattársaimnak és a klubnak. Persze ha a találataimmal rekordokat döntenék meg, az is fantasztikus érzés lenne a számomra” – mondta Fernando Torres, aki hozzátette: továbbra sem kívánja elhagyni a csapatot, és a jövőben is szeretne a liverpooli történelem részese lenni.

A Liverpool emberemlékezet (na jó, 1990...) óta nem nyert bajnokságot, most azonban 21 forduló után vezeti a Premier League tabelláját a Chelsea előtt. Torres mégsem saját együttesét vagy a „kékeket” tartja a bajnoki cím első számú esélyesének, hanem a vesztett pontok tekintetében még a Poolnál is jobban álló, címvédő Manchester Unitedet.

„Egyértelműen ők a bajnokság favoritjai. Másrészt keményen dolgozunk, hogy felvegyük velük a harcot, és jó úton haladunk, hogy ezt meg is valósítsuk. Mindannyian érezzük, hogy képesek vagyunk nyerni ebben a szezonban, ehhez azonban a végsőkig kell küzdenünk. Jól ismerjük őket, elvégre övék Európa, sőt az egész világ legerősebb alakulata” – tette hozzá a spanyol támadó.

Torres túl azon, hogy az MU-t, mint csapatot igen erősnek tartja, a nagy vetélytárs játékosainak képességeit is elismerte, kifejtve, hogy a földkerekség legjobbjai közül jó néhányan az Old Traffordon futballoznak.

Március 14-én a két gárda Manchesterben mérkőzik meg egymással, és a spanyol támadó szerint pedig könnyen lehet, hogy ez a találkozó dönt majd a szezon végkimeneteléről.

„Azt hiszem, az Old Trafford-i meccs el is fogja dönteni a bajnoki cím sorsát. Ha minden úgy alakul, ahogy arra számítunk, olyan helyzetből várhatjuk a mérkőzést, mint amilyenben most vagyunk. A saját játékunkat fogjuk majd játszani, és valamivel jobb eredményt próbálunk meg elérni, mint az elmúlt években” – tette hozzá Fernando Torres.

A spanyol a napokban kirobbanó Rafa Benítez–Sir Alex Ferguson vitáról nem akart érdemben beszélni. Szerinte az ügy a két menedzserre tartozik, s nekik kell eldönteniük, hogy milyen viszonyt ápolnak egymással a jövőben.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Liverpool 21 13 7 1 35–13 +22 46
2. Chelsea 21 12 6 3 40–12 +28 42
3. Manchester United 19 12 5 2 32–10 +22 41
4. Aston Villa 21 12 5 4 36–24 +12 41
5. Arsenal 21 11 5 5 34–23 +11 38
6. Everton 21 10 5 6 30–26 +4 35
7. Wigan 20 9 4 7 25–21 +4 31
8. Hull City 21 7 6 8 28–39 –11 27
9. Fulham 19 6 8 5 18–14 +4 26
10. West Ham 21 7 5 9 26–30 –4 26
11. Newcastle 21 5 8 8 28–34 –6 23
12. Bolton 21 7 2 12 22–29 –7 23
13. Sunderland 21 6 5 10 22–30 –8 23
14. Portsmouth 20 6 5 9 21–33 –12 23
15. Manchester City 20 6 4 10 38–30 +8 22
16. Middlesbrough 21 5 6 10 18–30 –12 21
17. Stoke City 21 5 6 10 18–33 –15 21
18. Tottenham 21 5 5 11 20–26 –6 20
19. Blackburn 20 4 6 10 22–36 –14 18
20. West Bromwich Albion 21 5 3 13 17–37 –20 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik