Khalid Boulahrouzra nem tartanak igényt, távozhat Londonból

Vágólapra másolva!
2007.07.10. 15:24
Távozhat a Chelsea gárdájától Khalid Boulahrouz. A holland védő 2006 nyarán érkezett Londonba, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mindössze négy alkalommal kapott szerepet a szezon második felében.
Boulahrouzt sérülések is hátráltatták a Chelsea-nél
Boulahrouzt sérülések is hátráltatták a Chelsea-nél
Boulahrouzt sérülések is hátráltatták a Chelsea-nél
Boulahrouzt sérülések is hátráltatták a Chelsea-nél

Tavaly nyáron igazolta le a Chelsea a Hamburg középső védőjét, Khalid Boulahrouzt, de a hétmillió fontért szerződtetett játékos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A sérüléssel is bajlódó holland futballista a szezon második felében elvesztette helyét az együttesben, január után mindössze négyszer kapott szerepet José Mourinhótól.

Nem véletlen, hogy ezek után a távozásáról cikkeznek, a Chelsea hivatalos oldalán az szerepel, hogy több klubbal is tárgyalnak Boulahrouz eladásáról. Köztük van az UEFA-kupa-győztes Sevilla is.

A védő már nem is utazott el a Chelsea-vel az amerikai túrára.

A bajnoki címet elbukó, de az FA-kupát megszerző együtteshez visszatér Glen Johnson, aki Portsmouthban töltött egy évet kölcsönben, már megszerezték a Boltontól Tal Ben Haimot, és az előző szezonokat a PSV-nél töltő Alex is a csapat játékosa lehet, amint rendeződik a munkavállalása.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik