Anglia: Alex Ferguson még legalább két idényt végigdolgozna

2006.09.17. 13:34
Címkék
Még legalább két idényen keresztül marad a Manchester United vezetőedzője Sir Alex Ferguson (képünkön). Erről maga a skót szakember beszélt a News of the World című hetilapnak adott interjújában.

Szavazás

Ön szerint ki lesz az angol bajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
Legkorábban 2008-ben távozik a Manchester Unitedtől Sir Alex Ferguson – derül ki abból a beszélgetésből, amelyet a News of the World című brit lap készített a mesterrel.

"Nyugdíj, visszavonulás? Biztosan viccelnek, különösen akkor, ha azt is figyelembe veszik, hogy a munka mellett a másik lehetőség, hogy az ember otthon marad az asszonnyal" – idézte a tényfeltáró riportjairól, botrányos leleplezéseiről és sajtópereiről is elhíresült tabloid Fergusont.

"Nem legyenek kétségeik: még további két esztendőre elköteleztem magam, a mostani idényre és a következőre" – tette hozzá a 64 éves tréner, majd így folytatta:

"Elcsevegtem erről a tulajdonosokkal, de időbeli határról nem lehet beszélni. A legfontosabb az, hogy az ember egészséges legyen."

Ferguson szavai különösen annak fényében érdekesek, hogy a skót menedzser 2002-ben egyszer már majdnem visszavonult, de aztán teljesen meggondolta magát.

"Életem leegnagyobb hibája volt akkor azt mondani, hogy távozom – jelentette ki most. – Hatvanöt éves leszek az év végén, és szeretném azt hinni, hogy van még bennem további két év."
Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Mexikó–Ecuador mérkőzés

Foci vb 2026
28 perce

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
1 órája

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador 1–0

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik