Tovább száguld a Portland Trail Blazers

Vágólapra másolva!
2013.12.16. 10:55
null
Josh Smith védekezik Damian Lillardon (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi játéknapján hat összecsapást rendeztek meg, amely több izgalmas csatát is hozott. A Trail Blazers csak hosszabbításban tudott felülkerekedni a Detroiton, míg a Suns és hátvédjei felvették a kesztyűt a Warriors nagy párosával. Rudy Gay pazar meccsen mutatkozott be Sacramentóban, a sok problémával küzdő Houston nem volt ellenfél. A Timberwolves idei kilencedik hazai zakóját is rászabta a Grizzliesre, az Orlando pedig alaposan ráijesztett a Thunder-drukkerekre.

Sacramento Kings–Houston Rockets 106–91

Nagy hármas Sacramentóban? Rudy Gay ma mutatkozott be otthon (összességében második Sacramento-meccse volt), jobban nem is sikerülhetett volna a debütálás: 26 pontját 50 százalékos hatékonysággal dobta, és védekezésben is nagyon odatette magát (5 pattanó, 4 labdaszerzés, 1 blokk). Mellette DeMarcus Cousins a palánkok alatt (21 pont, 10 lepattanó), Isaiah Thomas (19 pont, 8 gólpassz, 4 labdaszerzés) a hátvédsorban remekelt, előbbi el is mondta: sokkal könnyebb így játszani, hogy megoszlik a védők figyelme, és rajta, valamint Thomason sokkal kisebb a nyomás.

A negyedik negyed közepén dőlt el. Bár 10 pontos előnnyel kezdte meg az utolsó játékrészt a Kings, csak ekkor dőlt el a csata, mert a Rockets keményen küzdött, hogy utolérje ellenfelét. Dicséret illeti Aaron Brooksot, aki volt csapata ellen 13 pontot szerzett csereként.

Csőstül jön a baj Houstonban. Kevin McHale vezetőedző édesanyja halála miatt, Jeremy Lin és Ömer Asik sérülés okán hiányzott – hozzájuk csatlakozott James Harden is. A Rockets sztárja a harmadik negyedben ficamította ki a bokáját, és bár utána még visszatért, a negyedik negyedben érződött rajta, hogy messze nem tökéletes a testrésze. Ehhez még vegyük hozzá Dwight Howard 5/13-as büntetőzését, és máris kicsit árnyaltuk a Kings nagy győzelmét.

A Kings legjobb dobói: Gay 26/3, Cousins 21, Thomas 19/3.
A Rockets legjobb dobói: Harden 25/9, Parsons 19, Brooks 13/6, Howard 13.

 

Memphis Grizzlies–Minnesota Timberwolves 93–101

Kevin Love villogott, Nikola Pekovic megnyerte a meccset. A Timberwolves sztárja kerek 30 pontot dobott 11/21-es mezőnymutatóval, mellé 9 lepattanót és 3 blokkot tett a közösbe – de a végén centertársa, a montenegrói Pekovic volt a hős: 95-92 után csapata utolsó 6 pontját ő szerezte. Love egyébként idén az első játékos, aki képes volt 30 pontot dobni a Grizzlies ellen.

Ed Davis és Kosta Koufos elintézte a csapatát. Négypontos hátrányban várta a 4. negyedet a Grizzlies, amit rögtön megfeleztek – ám ezután előbb Kosta Koufos érintett szabálytalanul egy labdát a gyűrű közelében (2 pont), miközben Ed Davis ütötte le flagrantet érően Alex Shvedet, aki 2+1-es akcióval büntetett. Ezt követően visszakapta a labdát a Wolves, és ismét Davis faultolt – az eredmény két jó Pekovic büntető volt, és a 79-81-es állásból pillanatok alatt 79-86 lett, ahonnan már nem tudott felállni a hazai csapat.

A Grizzlies elérte a tavalyi számait. 2012-13-ban összesen kilenc alkalommal kapott ki hazai pályán a Memphis, ez most december közepére összejött, ráadásul a Timberwolves 11 meccses vereségszériát szakított meg ellenük.

A Grizzlies legjobb dobói: Conley 28/12, Randolph 20, Leuer 15/3.
A Timberwolves legjobb dobói: Love 30/12, Pekovic 19, Barea 15/9.



Detroit Pistons–Portland Trail Blazers 109–111 hosszabbítás után

Damian Lillard: minden jó, ha a vége jó. A Trail Blazers irányítója rettenetes meccset játszott, végül 6/21-es mezőnymutatót szenvedett össze, mind a hét triplakísérletét kihagyta, és bár a büntetőket ipari mennyiségben (11/12) harcolta ki, nem volt jó ritmusa a játékának. A rendes játékidő végén eldönthette volna az összecsapást, de szokásával ellentétben eladta a labdát – nem úgy a hosszabbítás végén, amikor egyenlő állásnál pazar tempóval szerezte meg a Trail Blazers idei 21. sikerét.

LaMarcus Aldridge továbbra is topformában. A Blazers erőcsatára 27 pontig, 12 lepattanóig és 3 blokkig jutott, de a center Robin Lopez is dupla-duplázott (12 pont, 13 lepattanó), vagyis a vendégek felvették a kesztyűt a Drummond-Monroe Pistons-duóval.

Josh Smith egyedül kevés volt. A sokat kritizált kiscsatár 13/17-es mezőnnyel szerzett 31 pontot, szokásával ellentétben csak 2 triplát emelt rá (mindkettő kimaradt), csak egy labdát adott el – nem rajta múlt a siker. Sokkal inkább a hárompontosokon: hiába védekezett remekül a periméteren a Detroit (a 24 órával korábban franchise-rekordot repesztő Portland csak 7 triplát tudott bedobni), a túloldalon mindössze 3 hárompontost értékesítettek.

A Pistons legjobb dobói: Smith 31, Monroe, Stuckey 17-17.
A Trail Blazers legjobb dobói: Aldridge 27, Lillard 23, Batum 18/9.

 

Oklahoma City Thunder–Orlando Magic 101–98

Majdnem elszórakozta a Thunder. Három perccel a vége előtt nagyon simán, 100-88-ra vezetett a hazai csapat, ám ekkor Arron Afflalo jó játékára építve 10-0-t futott a Magic, majd Durant még egy büntetőt is kihagyott, így a végén az egyenlítésért támadhattak a vendégek. A játék az erőcsatár Glen Davisre jött ki, ő azonban kihagyta a hárompontost, így az OKC megmenekült a túlórától.

A Magic magasemberei feladták a leckét. Glen Davis és Nikola Vucevic pontokban nem volt olyan erős ma (24 egységig jutottak), viszont Vucevic 16, Davis 9 pattanót kapott le, és védekezésben nagyon odatették magukat: az Ibaka-Perkins-Adams-Collison négyes a Thunderben összesen dobott 16 pontot, és szedett 14 lepattanót.

Jeremy Lamb nagy játéka. Russell Westbrook 12 pattanója és 6 gólpassza dicséretes, 7/22-es dobásmutatója már nem annyira, Kevin Durant remek volt az utolsó pár percet kivéve (28 pont, 9 pattanó, 5 gólpassz), de Lamb nélkül nem nyert volna ma az Oklahoma: kiválóan szállt be a padról, 16 pontját 70 százalékkal dobta be.

A Thunder legjobb dobói: Durant 28/6, Westbrook 20, Lamb 16/6.
A Magic legjobb dobói: Afflalo 25/6, Oladipo 15, Nelson 13/12, Vucevic 13.



Denver Nuggets–New Orleans Pelicans 102–93

Brian Shaw villám-időkérése. 8–0-val nyitott a Pelicans idegenben, a Nuggets mestere alig két perc után magához rendelte fiait. Jó tanácsokat adhatott, mert ezt követően egy 16-5-öt repesztett a csapat.

A New Orleanson kijött a fáradtság. Anthony Davis sérülése után emberfeletti munkával próbálják pótolni az erőcsatár nagyon hasznos játékát, jó pár meglepő sikert is arattak – ma viszont fokozatosan kijött a nagyobb terhelés, ráadásul a kispad vezére, Tyreke Evans sérült bokája miatt át sem öltözött. A második félidőben egyre többet hibázott a Ryan Anderson és a most kiválóan játszó Austin Rivers vezette Pelicans.

Nate Robinson újabb jó mérkőzése. Kezdi állandósítani jó formáját a Nuggets kisembere, így a kispadról mindig várható, hogy lendületet visz csapata játékába. Ma 14 pontja és 4 gólpassza mellett két blokkot is kiosztott a 180 centis hátvéd.

A Nuggets legjobb dobói: Chandler 19/6, Hickson 19, Robinson 14/6.
A Pelicans legjobb dobói: Anderson 26/6, Rivers 17/6, Holiday 12.



Phoenix Suns–Golden State Warriors 106–102

Hátvédduók nagy találkozása. A Steph Curry-Klay Thompson kettős a liga talán legnagyobb tűzerővel rendelkező párosa, ma is 49 pontot termeltek be – de emberükre akadtak a hazaiak hátvédjeiben: a Dragic-Beldsoe duó is ligaelitnek számít annak ellenére, hogy mindössze másfél hónapja álltak össze. A Suns játékosai 45 pontot hoztak össze, de jóval hatékonyabbak voltak, mint ellenfeleik, ketten hét labdát szereztek.

Channing Frye, a mérleg nyelve. A szívműtétjét követően idén visszatérő erőcsatár 5 triplát termelt be, volt egy óriási zsákolása, és játékával alaposan megbontotta a Warriors védekezését: a magasemberek nem értek ki a dobásaira, az alacsonyabbakat pedig átdobta. Marcus Morrist is meg kell említenünk, aki a negyedik negyed közepén sorozatban dobott nagyon fontos hat egységet.

Kisebb gödörben a Warriors, száguld a Suns. Zsinórban második meccsét vesztette el a GSW, utolsó 10 meccsükből ez volt a hatodik vereségük, és nem állnak playoffot jelentő helyen. A Suns ellenkező utat jár be, ez volt sorozatban az 5. győzelmük, és 14-9-es mérlegükkel holtversenyben a nyugati 4-7. helyeken állnak, már ami a vesztett meccseket illeti.

A Suns legjobb dobói: Bledsoe 24/6, Dragic 21/12, Frye 20/15.
A Warriors legjobb dobói: Curry 30/12, Thompson 19/6, Lee 18.

NBA
ALAPSZAKASZ

Detroit Pistons–Portland Trail Blazers 109–111 – hosszabbítás után
Memphis Grizzlies–Minnesota Timberwolves 93–101
Sacramento Kings
–Houston Rockets 106–91
Oklahoma City Thunder
–Orlando Magic 101–98
Denver Nuggets
–New Orleans Pelicans 102–93
Phoenix Suns
–Golden State Warriors 106–102

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik