Óriási baki az utolsó másodpercekben, a GSW elesett Houstonban

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2018.05.25. 09:47
null
A Houston került előnybe a GSW ellen (Fotó: Twitter/NBA)
Egymás után másodszor tartotta 95 pont alatt, s ezzel ismét legyőzte a GSW-t a Houston az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nyugati döntőjében – James Hardenék karnyújtásnyira vannak a továbbjutástól, viszont Chris Paul sérülése jelentősen befolyásolhatja a folytatást.

Houston Rockets–Golden State Warriors 98–94

Újfent szenzációsan védekezett a Rockets. Az előző találkozó után ezt is hátul nyerte meg a Houston, hatalmasat kapart a csapat, és egymás után másodszor tudta 95 pont alatt tartani a Warriorst, ami óriási szó – igaz, cserébe támadásban ők maguk is nagyon szenvedtek. James Harden dobása különösen borzalmas volt most (19 pont, 5/21 mezőnyből, 0/11 tripla), Chris Paulnak ugyan voltak hatalmas kosarai, de összességében ő sem dobott jól (20 pont, 6/19 mezőnyből). A csapat legjobb támadójátékosa ezúttal Eric Gordon (24 pont, 6/15 mezőnyből, 9/10 büntető) volt, aki több nagyon fontos játékot is bemutatott, köztük egy clutch triplát másfél perccel a vége előtt. Ezúttal azonban ennyi is elégnek bizonyult, az is belefért, hogy mezőnyből 37, kintről 30 százalékkal dobtak csapatszinten, az is, hogy összesen 12 gólpasszt osszanak szét, olyan jól védekeztek, hogy most ez sem számított. A meccs elején magukhoz ragadták a kezdeményezést és ugyanolyan mentalitással jöttek ki erre a találkozóra, mint ahogy az előzőt befejezték. Az első félidőben gyakorlatilag végig vezettek is, majd a fordulás után lett igazán szoros a küzdelem, akkor már többször a GSW járt előrébb. Ez a nagy kosarak időszaka volt, itt is, ott is beestek nehéz dobások, amelyek szintén a védekezéseket dicsérték. Majd Paul vezérletével Rockets-előnnyel érkeztünk meg a hajrához. 92–91 után aztán Gordon bombázott be egy hatalmas triplát szűk másfél perccel az órán, amelyre Draymond Green válaszolt szintén kintről, majd jöttek a hibák mindkét oldalon és tíz másodperccel a vége előtt Ariza büntetőzhetett. Csak az egyiket dobta be, így maradt még esélye a Golden State-nek, de az utolsó játéknál Gordon ellopta a labdát Green elől, ezzel megnyerte a meccset csapatának – egy lépésre került a nagydöntőtől a Rockets.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Nem volt jó a Warriors. A Houstonnál ugyan pontosabban dobtak a vendégek (44.4 százalék mezőnyből, 38 százalék tripla), de egyrészt kétszer annyi támadópattanót engedtek, mint amennyit leszedtek, hattal több labdát adtak el és kilenccel kevesebb büntetőt harcoltak ki – ráadásul a hajrában, amikor nagyon kellett volna, nem tudták végrehajtani a szükséges játékokat. Kevin Durant ugyan eljutott 29 pontig (8/22 mezőnyből, 3/6 tripla, 10/10 büntető, 0 gólpassz), de a végén, az utolsó negyedben összesen kettőt szerzett ebből, azt is büntetőből és az utolsó három és fél percben már rá sem nézett a gyűrűre – Andre Iguodala mellett egy olyan játékos is hiányzott a Golden State-ből, aki a legvégén megoldotta volna a clutch helyzeteket. Steph Curry (23 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz, 4 labdaszerzés) és a sérülése ellenére jól játszó (22 pont, 8/14 mezőnyből) Klay Thompson is igyekezett, a végén Draymond Green is villant kettőt, de ez most kevésnek bizonyult. Ráadásul Green alig három másodperccel a vége előtt egyenlíthetett volna, de Curry passzánál óriásit hibázott, elesett, sőt, még szabálytalanságot is fújtak ellene, a túloldalon jól büntetőztek a hazaiak, ezzel végleg eldőlt a találkozó. Így a hatodik meccsen, hazai pályán már a GSW életben maradása a tét.

AZ UTOLSÓ MÁSODPERCEK IZGALMAI (GREEN HIBÁJA 50 MP-NÉL)

Chris Paul megsérült. A győzelem ellenére aggódhatnak a Houston drukkerei, mert a mérkőzés utolsó percében el kellett hagynia a pályát Chris Paulnak, márpedig ez csak akkor elképzelhető, ha komolyabb sérülése van – a hírek szerint combizomfájdalmakra panaszkodott, s ez alapjaiban írhatja át a széria folytatását…

A Rockets legjobb dobói: Gordon 24/9, Paul 20/12, Harden 19.
A Warriors legjobb dobói: Durant 29/9, Thompson 23/12, Curry 22/6.

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Houston Rockets–Golden State Warriors 98–94
(23–17, 22–28, 26–27, 27–22)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2, a Houston Rockets javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik