Nekirontott ellenfelének a Dallas, újra nála az előny

Vágólapra másolva!
2011.05.22. 08:05
null
A dallasi Jason Terry (balra) és James Harden harcol a labdáért (Fotó: Reuters)
A Dallas Mavericks 93–87-re győzött az Oklahoma City Thunder vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján, és a pályaelőnyt visszaszerezve 2–1-re vezet a Nyugati főcsoport döntőjében.

 

Ahhoz képest, hogy a Dallas 17 perccel a végső dudaszó előtt még 22 ponttal vezetett, egészen parázs kis végjáték kerekedett Oklahoma Cityben. Annyira azonban nem pörögtek fel az események, hogy igazán veszélybe kerüljön a vendégek sikere.

Az Oklahoma az idénye legrosszabb első negyedével nyitott (12–27), és mivel a második játékrész első nyolc pontját is a Mavs szerezte, gyorsan veszni látszott a néhány napja elcsent pályaelőny. Mialatt a dallasiak építkeztek, a Thunder játékosai alig-alig találtak a gyűrűbe (az első 19 mezőnydobásukból 15 célt tévesztett), tetejébe nyolcszor eladták a labdát.

A csata azzal együtt volt egyoldalú, hogy a dallasiak német dobógépe, Dirk Nowitzki sem fogott ki éppen jó napot: 7/21-es mezőnymutatóval csupán 18 pontig jutott. A német persze van akkora sztár, hogy puszta jelenléte is megnyugvást jelentsen a többiek számára, akik közül Shawn Marion 18, Jason Kidd és Jason Terry 13-13 ponttal, Tyson Chandler 15 lepattanóval nyomatékosította e pozitív hatást.

A hazaiak két pontgyárosa közül Kevin Durant ugyan eljutott 24 pontig és 12 lepattanóig, de az ő dobószázaléka sem volt igazán jó (7/22), különösen az egyetlen árva pontot sem fialó nyolc triplakísérlete fájt a csapatnak. Ezúttal az előző mérkőzésen villogó három tartalék, Nick Collison, James Harden és Daequan Cook is csak összesen 16 ponttal tudta megtámogatni a hadműveletet (Cook éppenséggel eggyel sem).

Hogy a hazaiak mégis felzárkóztak, az elsősorban a 30 pontos Russell Westbrook érdeme. Az irányító nyolc ponttal fűtötte azt a 10–2-es rohamot, amelyiknek végén a Thunder 80–74-re alakította az állást. Akkor még hátravolt több mint ötpercnyi játékidő, fordulhatott volna a kocka, csakhogy a hazaiak nem bírták a saját maguk által diktált tempót.

Westbrook és Cook is elbaltázott egy-egy triplát (a hazaiak az első 16 hármasukat elrontották, az egyetlen találat Westbrook nevéhez fűződött az utolsó percben), majd Westbrook labdát vesztett, és Terry egy duplával elmozdította a Dallast a holtpontról. A rémületből magukhoz térő texasiak 5/6-tal büntetőztek a végén, rutinjuk révén ki is húzták a végső dudaszóig.

Folytatás magyar idő szerint hétfőről keddre virradóra Oklahoma Cityben.

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Oklahoma City Thunder–Dallas Mavericks 87–93
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Dallas javára.

 

Legfrissebb hírek

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
11 órája

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA döntője

Amerikai sportok
22 órája

Tízpontos hátrányból fordított az Oklahoma City, ismét ikszre áll az NBA döntője

Amerikai sportok
2025.06.14. 07:39

NBA: Gilgeous-Alexander sokat rontott, megint vezet a Pacers

Amerikai sportok
2025.06.12. 07:32

SGA vezérletével egyenlített a döntőben a Thunder – videók

Amerikai sportok
2025.06.09. 07:30

A Pacers óriásit hajrázva nyert Oklahoma Cityben az NBA-döntő első meccsén

Amerikai sportok
2025.06.06. 06:47

Hatalmas favorit az OKC az NBA-döntőben, amelyben két luxusadó mentes csapat találkozik

Amerikai sportok
2025.06.05. 17:31

Sima hazai győzelemmel 2012 óta először NBA-döntős az OKC – videók

Amerikai sportok
2025.05.29. 08:21
Ezek is érdekelhetik