NBA: nyert a Nuggets, szétdobta a Milwaukee-t a Charlotte

GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2023.01.07. 09:01
null
Nikola Jokics (15) és a Denver a Clevelandet győzte le (Fotó: Getty Images)
51 pontos első negyeddel aratott bravúrgyőzelmet a Hornets, a Heat is nyert Phoenixben, jó formát fut a Lakers, Philadelphiában győzött a Bulls: ez történt hajnalban az NBA alapszakaszában.


Indiana Pacers–Portland Trail Blazers 108–99


A Pacers tudott robbantani a végén. Végig brusztolós, kiegyenlített meccset játszott a két csapat, a negyedik negyedet a Trail Blazers kezdhette egypontos előnnyel, ugyanakkor az utolsó hat percre fokozatot váltott a Pacers, és 15–2-re nyerték meg ezt az időszakot. A meccset eldöntő futásból Tyrese Haliburton (15 pont, 12 gólpassz) hét, Aaron Nesmith hat ponttal vette ki a részét, de dicséretet érdemel Myles Turner (17 pont, 7 lepattanó) is, akinek a vezérletével tovább tudtak javítani az addig is feszes védekezésükön. Miután igazán kiemelkedő egyéni teljesítmény egyik oldalról sem érkezett, kiemelten nagy szerep jutott a kispadoknak, és a második sorok csatáját a 19 pontos Bennedict Mathurin vezérletével 46–19-re a hazaiak nyerték. A Pacers ezzel javítani tudott a 76ers elleni vereség után, és továbbra is tartja a lépést a Knicksszel.

Egyszerre dobtak gyengén a Trail Blazers pontfelelősei. A Pacersnél sem villogtak a kulcsemberek a mérkőzés jelentős részében, de a Trail Blazersnél az utolsó percekben sem lépett elő valamelyik pontfelelős, és csapatszinten is csak 40.4 százalékkal dobtak az este folyamán. Ezzel együtt is közel jártak a győzelemhez, de az nem fért bele, hogy Damian Lillard a 19 pontját és 8 gólpasszát 7/24-es mezőnymutatóval érje el, ahogyan az sem, hogy Anfernee Simons 20 dobásból jusson 20 pontig. Jusuf Nurkic (14 pont. 19 lepattanó, 4 gólpassz) és Jerami Grant (15 pont, 4 lepattanó) sem tudott kellőképpen előlépni, mindketten megálltak 6/15 jó dobásnál, és hiába kacérkodott egy tripla-duplával Josh Hart (12 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz), ez önmagában kevésnek bizonyult.

A Pacers legjobb dobói: Mathurin 19, Turner 17, Haliburton 15/9
A Trail Blazers legjobb dobói: Simons 20/12, Lillard 19/3, Grant 15

Philadelphia 76ers–Chicago Bulls 112–126

Zach LaVine 11 triplát dobott. A 76ers kezdte jobban a mérkőzést, a második negyedben már 13 ponttal is vezettek, de végül a két középső negyedet összesen 20 ponttal húzta be a Bulls, és innentől kezdve már le tudták menedzselni a mérkőzés hátralévő részét. A győzelemben Zach LaVine és Nikola Vucsevics kettőse kulcsszerepet játszott, előbbi 41 pontot és 6 gólpasszt ért el 14/19-es mezőnymutatóval, azon belül 11/13 triplával, míg utóbbi 19 pontos, 18 lepattanós, 10 gólpasszos tripla-duplával használta ki Joel Embiid hiányát. A Bulls csapatként 57 százalék fölött dobott mezőnyből, így azt is elbírták, hogy DeMar DeRozan megálljon 12 pontnál, ráadásul a másik két sztár mellett Patrick Williams is betett a közösbe 18 pontot. A Bulls a Nets után újabb komoly skalpot szedett, legközelebb a Jazz ellen is megpróbálhatnak építeni erre.

Tyrese Maxey kezd formába lendülni. Legutóbb a Pacerst le tudta győzni Joel Embiid nélkül is a 76ers, ugyanakkor a Bulls ellen már jobban megérezték a hiányát, különösen Vucsevics ficánkolása mutatta meg, hogy hiányzik a festékből a jelenléte, de a támadójáték is eléggé akadozott nélküle. Az sem segítette a hazaiakat, hogy James Harden (17 pont, 7 lepattanó, 11 gólpassz) mindössze 4/17 jó dobással zárta az estét, és Tobias Harris (22 pont, 11 lepattanó) sem tudott igazán kiemelkedőt nyújtani. Annak azért örülhetnek Philadelphiában, hogy Tyrese Maxey kezd egyre inkább formába lendülni a visszatérése után, már legutóbb is 17 pontot és 6 gólpasszt ért el, most pedig 26 ponttal és 6 gólpasszal zárt, ráadásul 5/7 triplát is a helyére küldött. A 76ers ezzel három győzelem után kapott ki, legközelebb a Pistons ellen próbálhatnak meg javítani.

A 76ers legjobb dobói: Maxey 26/15, Harris 22/6, Harden 17/9, Harrell 17
A Bulls legjobb dobói: LaVine 41/33, Vucsevics 19/6, Williams 18/6

Toronto Raptors–New York Knicks 108–112

Rég látott győzelmet aratott a Knicks. 2015 novembere óta először nyert Kanadában a Knicks, ezzel egy hosszú negatív sorozatot szakítottak meg, ráadásul ez volt Tom Thibodeau 100. győzelme a csapat kispadján. Julius Randle ismét nagy meccset játszott, 32 ponttal és 11 lepattanóval húzta a vendégeket, de a végén nem ő, hanem Jalen Brunson (26 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz) lépett elő főszereplővé: az irányító 10 pontot szerzett a negyedik negyedben, és 22,1 másodperccel a vége előtt az ő 2+1-es játékának köszönhetően került 111–106-os előnybe a Knicks. RJ Barrett hiányát is elbírták a vendégek, Quentin Grimes és Immanuel Quickley összesen 29 ponttal játszott a két fő pontfelelős kezei alá, míg Mitchell Robinson a 10 pontja mellett 18 lepattanót szerzett meg, közte 8 támadót, ezzel sorozatban negyedszer nyertek.

Mélyrepülésben a Raptors. Az elmúlt hat meccséből az ötödiket bukta el a kanadai csapat, mostanában csak a szintén pocsék formában lévő Sunst tudták legyőzni, és már stabilan a playin-vonal alatt foglalnak helyet. Most sem tudott minden kulcsemberük egyszerre jó teljesítménnyel előrukkolni, ezúttal Pascal Siakam (18 pont, 13 lepattanó, 5 gólpassz) és Scottie Barnes (7 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) nem találta a dobásait, ketten együtt 6/24-et szenvedtek össze mezőnyből. Így hiába játszott jól Fred VanVleet (28 pont, 8 lepattanó, 7 gólpassz), illetve szerzett clutch kosarakat a 27 pontig jutó Gary Trent Jr., ezzel együtt sem volt a csapatban elegendő tűzerő, és a legvégén Brunson lelassítását sem tudták megoldani a legfontosabb pillanatban.

A Raptors legjobb dobói: VanVleet 28/9, Trent Jr. 27/12, Siakam 18/3
A Knicks legjobb dobói: Randle 32/18, Brunson 26/9, Grimes 16/12

New Orleans Pelicans–Brooklyn Nets 102–108

Kibrusztolta a Nets. A vendégek nagyon gyengén dobtak ezen az estén, csak szenvedtek támadásban, éppen ezért nagy fegyvertény, hogy mégis találtak megoldást – az első félidőben 15 ponttal égtek, a nagyszünetben 11 volt a hátrányuk, de a fordulás után olyan védekezést raktak ki a pályára, ami szétszabdalta a New Orleanst. Nic Claxton (5 blokk) vezetésével remekül védték a festéket, közben odaértek minden triplára, semmit sem adtak könnyen, a túloldalon pedig büntetőkkel, támadópattanókkal, ilyen-olyan kiküzdött kosarakkal tüntették el a hátrányt. A szoros végjátékba már ők mehettek bele minimális előnnyel, majd az utolsó bő egy percben jött Kyrie Irving: előbb egy elrontott támadást fejezett be a semmiből egy clutch kosárral, aztán 43 másodpercnél beverte a meccset tulajdonképpen eldöntő triplát, végül 12 másodpercnél két büntetővel állította be a végeredményt. 19 pontjából így hét érkezett a meccs legvégén, a második félidei rendkívül agresszív védekezésükkel pedig kiharcolták maguknak a győzelmet – Jacque Vaughn vezetőedző és Kevin Durant is nagyon elégedett volt ezzel, utóbbi szerint karakterépítő győzelem az ilyen, amikor rosszul dobnak (ő és Irving együtt 16/48-cal zárt mezőnyből), mégis találnak megoldást. A chicagói botlás után most visszatértek a győzelem útjára, egyetlen meccs a hátrányuk a ligaelső Bostonhoz képest.

Elfogyott a Pelicans. Az Ingram, Williamson párost nélkülöző hazaiakban csak egy félidőnyi támadójáték volt most, addig CJ McCollum (28 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz) és Naji Marshall (23 pont, 9 lepattanó, 3/5 tripla) vezetésével megvolt bennük a kellő tűzerő, az első két negyedben szétszedték a gondban lévő Brooklynt, dobtak 64 pontot, és simán vezettek is. Aztán a fordulás után elfogyott a lendület, a Nets felkeményedő védekezése ellen már nem tudtak érvényesülni, nem jutottak el a gyűrűig, nem tudtak üres helyzeteket kialakítani, megtört a ritmusuk, így innentől összesen két triplát tudtak bedobni, és végül 40% alá csúszott be a mezőnymutatójuk. Willie Green vezetőedző szerint a hiányzóik nélkül ezúttal ennyit tudtak tenni az ügy érdekében, gratulál a Netsnek, most Dallasban próbálhatnak meg javítani.

A Pelicans legjobb dobói: McCollum 28/12, Marshall 23/9, Alvarado 17/9
A Nets legjobb dobói: Durant 33/12, Irving 19/9, Warren 15/3

Milwaukee Bucks–Charlotte Hornets 109–138

NBA-rekorddal nyert a Charlotte. A semmiből érkezett a Hornets őrülete, a vendégek ugyanis 20/29-et dobtak mezőnyből és 7/14-et távolról az első negyedben, szinten minden támadásukból jó helyzeteig jutottak el, amiket be is dobáltak könyörtelenül – tudtak rohanni, ha hibáztak, akkor ott voltak a támadópattanóért, a Bucks-játékosok csak álldogáltak mellettük. Ebből pedig egy 51 pontos (!) első negyed sült ki a vendégek számára, amivel beállították a vonatkozó NBA-rekordot, és 20 pont feletti előnyt építettek fel – innen nem volt visszaút, a minden energiát nélkülöző Milwaukee csak asszisztált a valószerűtlen Charlotte-gálához, majd Mike Budenholzer hamar el is tüntette a kezdőit a parkettről. A Hornets végül 35–1-re nyert a labdavesztésekből kapott pontok terén, csak ötször adta el a játékszert, 84 pontot szerzett a nagyszünetig, és bár az első negyed után visszavett, de így is 50% feletti mezőnymutatóval, 40% felett bevert 20 triplával és 32 gólpasszal zárt. Egyénileg LaMelo Ball (24 pont, 12 gólpassz), PJ Washington (23 pont, 5/10 tripla) és Mason Plumlee (17 pont, 15 lepattanó, 6 gólpassz, 8/9 mezőnyből) mellett Terry Roziert is emeljük ki, aki 39 ponttal szezoncsúcsot termelt – szenzációs produkcióval aratott váratlan bravúrgyőzelmet a társaság.

Mike Budenholzer aggódik. Voltak olyan meccsek mostanában, amikor erősen tartalékos volt a Milwaukee, de ezen az estén nem lehetett ezt elmondani, Khris Middletont leszámítva mindenki ott volt a parketten, Jrue Holiday is a kezdőben kapott helyet, mégis olyan erőtlen, lélektelen lötyögést mutatott be a brigád, amivel nehéz elszámolni. Mike Budenholzer vezetőedző pedig meg is fogalmazta a problémát: szerinte mostanában többször is előfordult, hogy nem volt meg az ahhoz szükséges hozzáállásuk, hogy versenyképesek legyenek egy NBA-mérkőzésen, ez pedig most már aggasztó – kicsit felkérdezte csapatát, meglátjuk, hogy a folytatásban ennek milyen hatása lesz. Janisz Adetokunbo 9 ponttal negatív szezoncsúcsot tett hozzá a szenvedéshez, voltak már bosszantó vereségeik idén, de ez egyelőre lehet, hogy viszi a prímet az aktuális keretük és a mutatott teljesítmény grafikonján...

A Bucks legjobb dobói: Portis 19/9, Green 13/9, Holiday 12/9, Allen 12/9
A Hornets legjobb dobói: Rozier 39/18, Ball 24/21, Washington 23/15

Oklahoma City Thunder–Washington Wizards 127–110

Jobb volt az OKC. Egy félidő alatt lerendezte az érdemi dolgokat a Thunder, a hazaiak 35–17-re nyerték az első negyedet, és 68–42-re, 26 ponttal vezettek a nagyszünetben, esélyt sem adtak ezen a mérkőzésen a Washingtonnak. Shai Gilgeous-Alexander (30 pont, 12/23 mezőnyből) és Josh Giddey (20 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz) remeklése körül többen is nagyszerűen játszottak, csapatként tízzel több triplát dobtak be, és kilenccel kevesebb labdát adtak el, mint a Wizards, amit a fővárosiak ugyan büntetőkkel próbáltak kompenzálni, de csak a szépítésre futotta a második félidőben. A vendégek egyáltalán nem tudtak védekezni, Wes Unseld Jr. vezetőedző szerint fáradtan, tompán, leharcolva mozogtak játékosai, láthatóan nem sikerült őket felpörgetni erre a találkozóra (sorozatban negyedik, összességében tizenkettőből tizedik idegenbeli meccsüket vívták), és bár támadásban az első negyed után összekapták magukat, de hátul továbbra sem volt ellenszerük az OKC-re, így végig tisztes távolból követték ellenfelüket. A sima meccs után ismét távolodnak a playin-helyektől, míg a lesajnált Thunder tízből hatodszor nyert, és szintén látótávolságon belül van még a konferencia tizedik helyéhez képest.

A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 30/3, Giddey 20/6, Jal. Williams 18/6, Dort 18/9
A Wizards legjobb dobói: Kuzma 23/6, Gafford 15, Pozingis 14

San Antonio Spurs–Detroit Pistons 121–109

Tankcsata. Egyik fél sem szeretne túl sok meccset nyerni idén, az ilyen találkozók sosem az igazán magas színvonalról szólnak, így volt ez most is, főleg hogy a Spursnél a legjobb játékos, Keldon Johnson az első félidőben kidőlt combhajlító-sérülés miatt. A texasiak viszont így is egy fokkal agresszívebbnek, energikusabbnak bizonyultak ellenfelüknél, szépen járatták a labdát és pontosan is dobtak, 27 gólpasszal, 55%-os mezőnymutatóval, és 44–37-re megnyert lepattanózással zártak. A meccs jelentős részében ők vezettek, a harmadik negyedben sikerült kétszámjegyű előnyt kiépíteniük, és onnantól azt menedzselték, ugyan a Pistons Bojan Bogdanovic, Jaden Ivey és Killian Hayes villanásaival próbált kellemetlenkedni, de minden fontos pillanatban érkezett egy-egy válasz – az újonc Branham triplája volt talán az utolsó olyan, ami végleg elvette a vendégek kedvét bő két perccel a vége előtt. Ivey szerint a Detroit a GSW legyőzése után most nem volt elég éles, nem tudta ráerőltetni akaratát ellenfelére, így inkább a Spurs diktált, emiatt nem is lehetett más a vége – nagyon szomorkodni persze nem kell, a draftpickjük jó lehet, és úgy is az számít...

A Spurs legjobb dobói: Jones 25/3, Langford 15/3, Branham 14/6
A Pistons legjobb dobói: Bogdanovic 21/6, Ivey 20/6, Hayes 18/6

Minnesota Timberwolves–Los Angeles Clippers 128–115

Végig a Minnesota irányított. Nem volt kérdéses a hazaiak győzelme, a Wolves a szorosabb első negyed után a másodikban meglépett és 14 ponttal vezetett a nagyszünetben, a fordulás után még egy lapáttal rátett és a harmadik játékrészben 20 egység fölé növelte a különbséget, vezetett 25-tel is, miközben egy másodpercig sem volt hátrányban az este folyamán – ugyan a záró etapban a Clippers sokat kozmetikázott a helyzeten, de ez már nem osztott, nem szorzott. Rudy Gobert (25 pont, 21 lepattanó, 2 blokk, 11/15 mezőnyből) olyan teljesítmény nyújtott, amit vártak is tőle a megszerzésekor, D'Angelo Russell (25 pont, 10/10 büntető) is hozta, amit kell, így most Anthony Edwards gyenge napja (2/7 mezőnyből) és kisebb sérülése (a csípője miatt kiszállt a harmadik negyedben) sem számított – 57%-kal tüzeltek mezőnyből, nem jelentett nekik problémát a LAC. A korábbi pocsék forma után felszívták magukat, sorozatban hármat nyertek, és mindháromszor egészen jól nézett ki a játékuk is, következőleg Houstonban ezek után egyértelmű favoritok lesznek, és ott kopogtatnak a playin-szekció ajtaján, úgyhogy még nem veszett el számukra semmi.

Zuhanó Clippers. Előző este hatalmas verést kapott Denverben a Los Angeles, de a kezdők csak 14-18 percet játszottak, ám Tyronn Lue ennek ellenére úgy döntött, hogy nem kell őket erőltetni: sem Leonard, sem George nem volt ott a pályán, a többiek pedig egyáltalán nem tudták rendezni a soraikat fejben. Ugyan a negyedik negyedben a cseresor sokat javított a helyzeten, de összességében tükörsimán kaptak ki megint, a kezdőötös összesen 44 pontot szenvedett ki magából, és csak a Powell-Wall-Brown-Covington cseresor tudta kicsit elfedni az újabb pocsék produkciót. A lényegen viszont ők sem változtattak: sorozatban ötödször kaptak ki, és hivatalosan már csak hetedikek Nyugaton a GSW mögött – most hazatérhetnek, és holnap fogadják az Atlantát, muszáj lesz összeszedniük magukat, ha nem akarnak tovább zuhanni. Lue most sem pánikol, annyit mondott, hogy a Leonard-George páros együttes hiánya jelentősen bedönti a támadójátékukat, és nem volt meg a lábuk ahhoz, hogy védekezésben megállítsák a betöréseket, folyamatosan megbontotta őket a Minny, abból jöttek a kiosztások, a closeoutok, majd Gobert könnyű kosarai a szétzilált védelemmel szemben – minden egyszerre csúszott szét, de most már ideje lesz ezeket megoldani...

A Timberwolves legjobb dobói: Gobert 25, Russell 25/3, McDaniels 18/9
A Clippers legjobb dobói: Powell 21/9, Brown 14, Wall 14

Denver Nuggets–Cleveland Cavaliers 121–108

Tovább menetel a Nuggets. Egy-egy hiba azért előjön a Denvernél is, de összességében most már hetek óta nagyon stabilan halad előre Michael Malone csapata, előző este a Clipperst simázta le percek alatt a társaság, most pedig újabb hazai rangadót nyert meg – nehezebben, de ezúttal is egyértelműen. A vendéglátó a második negyedben néhány ponttal már meg tudott lépni, majd a nagyszünetről nagy lendülettel tért vissza: Nikola Jokics két triplát dobott az első két labdabirtoklásból, aztán Jamal Murray is belendült, futottak egy 13–4-et, kétszámjegyű előnybe kerültek, és onnantól már végig ők kontrollálták az eseményeket. A Cavs próbálkozott, de nem volt komoly esélye, a Nuggets mindenre válaszolt, 53%-kal dobott mezőnyből és 49%-kal triplázott, remek hatékonysággal dolgozott támadásban, így a negyedik negyedben már nem csúszott be 8-10 pont alá a különbség. Jokics most is extrát hozott (28 pont, 15 lepattanó, 10 gólpassz, 3/4 tripla), Aaron Gordon dupla-duplázott, összesen heten jutottak el náluk tíz pontig, és külön említsük meg Murray-t, aki 18 ponttal és 2 blokkal zárta idei első back-to-backjét – súlyos sérülése és visszatérése óta most először kapott lehetőséget egy b2b mindkét felén, ő is egyre jobb úton halad a topforma felé. A társaság így 16–3-ra áll otthon és fél meccsel vezeti Nyugatot, ráadásul a következő nyolc mérkőzéséből hetet is hazai pályán vívhat meg.

Nem ez volt a legjobb Cavs. J.B. Bickerstaff, a vendégek vezetőedzője fogalmazott úgy, hogy nem a legjobb önmagukat adták, márpedig Denverben csak úgy lehet nyerni – más kérdés, hogy már eleve ő döntött úgy, hogy nem a legjobb önmagukat hozzák, hiszen pihenőt adott Donovan Mitchellnek, aki így kihagyta a találkozót. Ezt követően a sérülten játszó Darius Garland (21 pont, 8 gólpassz), valamint Caris LeVert (22 pont, 3/4 tripla) megpróbálta a hátára venni az ohiói támadójátékot, de igazán felpörögni egyszer sem sikerült, a 45%-os mezőnymutató sem túl szép, de az igazi gondot a 14 (!) kihagyott büntető jelentette – rengeteg pontot pazaroltak el ezzel, ami nem fért bele a Nuggets ellen. Az utóbbi meccsek győzelmei után most egy kicsit végig „alul” voltak, de a Bucks és a Sixers is kikapott körülöttük, így igazából nem változott a helyzetük a keleti tabellán – viszont nem ez volt a legjobb módja az ötmeccses nyugati túra elkezdésének...

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 28/9, Murray 18/6, Porter Jr. 16/9
A Cavaliers legjobb dobói: LeVert 22/9, Garland 21/3, Osman 15/9

Phoenix Suns–Miami Heat 96–104

Éledezik a Miami. A mérkőzés túlnyomó részében a Heat járt előrébb, ugyan nem vezettek nagy különbséggel (maximum 14 ponttal) a vendégek, de szinte végig volt valamennyi előnyük annak ellenére, hogy Tyler Herro révén náluk is hiányzott egy kulcsember. Nagyot játszott viszont Victor Oladipo, aki korábbi All-Star önmagát idézve egyrészt parádésan védekezett, atletikusnak, pattogósnak tűnt hátul, másrészt 26 pontos szezoncsúcsot dobott 7/10-es mezőnymutatóval és 4/6 triplával. Mellette Bam Adebayo (21 pont, 11 lepattanó) és Jimmy Butler (20 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz) is kitett magáért, és bár támadásban most is voltak gondjaik, de olyan hatékonyan tudtak védekezni, hogy az este nagy részét kontrollálni tudták – hét ponttal nyerték az első negyedet, onnantól ők diktáltak, csak hat triplát kaptak az este folyamán, majd a végén sem olvadtak le. Másfél perccel az órán, 99–92-nél jött Oladipo utolsó hármasa, ez zárta le végleg a küzdelmet, Erik Spoelstra pedig játékosa méltatása mellett azt is kiemelte, hogy csapatként is megmozdult náluk valami mostanában, az össze-vissza billegő rotáció és a sok sérülés ellenére játékban kezdenek „talajt fogni” – tizenháromból kilencet nyertek, és stabilizálták a topnyolcas helyüket Keleten, bár most pár nap alatt találkoznak a Brooklynnal és kétszer a „sebzett” Milwaukee-val is.

Otthon sincs kiút, Paul is megsérült. 1–5-ös idegenbeli túráról térhetett haza a Booker-Payne-Johnson triót nélkülöző Suns, de hazai pályán sem változott semmi, főleg hogy Chris Paul alig 12 perc játék után kidőlt egy csípősérüléssel. Hiába nyertek a festékben, a 41%-os mezőnyözés és a 6/23 tripla nem fért bele, lassú, körülményes, erőlködős játékot mutattak be, és sorozatban harmadszor maradtak 100 pont alatt, egyelőre nincs megoldásuk a főbb gondjaikra. Monty Williams alakulata sorozatban ötödik, összességében kilencből nyolcadik és tizenhétből tizenharmadik vereségét szenvedte el, a korábbi listavezető szerepkörből már csak nyolcadik Nyugaton úgy, hogy egyetlen mérkőzéssel előzi meg a tizenegyedik Minnesotát – egyre komolyabb bajban van az együttes a forma, a mentális problémák és a sérülések miatt is, ráadásul most a Cavst fogadják Aytonék, aztán lesz még egy négymeccses túrájuk, nagyon észnél kell lenniük, és kezelniük a problémáikat, különben tényleg elsüllyedhetnek.

A Suns legjobb dobói: Ayton 23, Craig 17/6, Bridges 15/3
A Heat legjobb dobói: Oladipo 26/12, Adebayo 21, Butler 20

Los Angeles Lakers–Atlanta Hawks 130–114

Jó formában a Lakers. Sorozatban három győzelemmel kezdte 2023-at a Los Angeles, és ezúttal kifejezetten meggyőző játékot mutatott be az együttes különösen támadásban, amivel sok gondja volt eddig Darvin Ham alakulatának. Az első félidőben sikerült 70 pontot dobni és állva hagyni az Atlantát, a nagyszünetben 19-cel vezettek a hazaiak, és támadásban a folytatásban sem igazán vettek vissza, így pedig tartani tudták az egyértelmű különbséget, a Hawks nem tudott igazán veszélyeztetni. Anthony Davis, Lonnie Walker, Troy Brown, Damian Jones és Austin Reaves hiánya ellenére gördülékeny csapatjátékot láttunk az arany-liláktól, LeBron James (25 pont, 7 lepattanó, 10 gólpassz), Russell Westbrook (18 pont, 11 lepattanó, 9 gólpassz), Dennis Schröder (21 pont, 5/8 tripla) és Kendrick Nunn (23 pont, 9/16 mezőnyből) is folyamatosan bontotta a védekezést, folyamatosan mozgott, passzolt, jó döntéseket hozott, így kollektíven 55%-kal céloztak mezőnyből és 33 gólpasszig jutottak, Ham is elégedetten értékelte a látottakat. A gárda így a Minnesota sarkát tapossa és zárkózik a playin-helyek felé. de a következő négy mérkőzés ítéletet mondhat felette: Sacramento és Denver idegenben, Dallas és Philadelphia otthon, ezeken kiderül, hogy mennyire kell komolyan venni Jameséket.

Nincs megoldás a Hawksnál. Védekezésben továbbra is teljes átjáróház Clint Capela nélkül az Atlanta, ezúttal sem tudott egy percig sem érdemi ellenállást kifejteni a Lakersszel szemben, a dobópárbajt pedig idegenben elbukta az együttes. A borzasztó első félidő (26 pontos hátrányban is voltak már a vendégek) után ugyan Trae Young feljavult és 32 pontjából 21-et a nagyszünet után dobott, de ez csak arra volt elég, hogy ne nyíljon tovább az olló, komoly fenyegetést nem tudtak jelenteni ellenfelükre, így pedig már a Chicago is utolérte őket, és a playin-vonalra szorultak. A sorsulásuk pedig nem könnyű, most maradnak a városban, hogy a Clippersszel találkozzanak, aztán Bucks és Pacers otthon, Toronto back-to-back idegenben, Miami, Dallas és New York következik – jelen állapotukban egyik találkozón sem feltétlenül esélyesek…

A Lakers legjobb dobói: James 25/3, Nunn 23/9, Schröder 21/15
A Hawks legjobb dobói: Young 32/6, Collins 16, Hunter 16/6, Murray 16/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Denver Nuggets–Cleveland Cavaliers 121–108
New Orleans Pelicans–Brooklyn Nets 102–108
Indiana Pacers–Portland Trail Blazers 108–99
Philadelphia 76ers–Chicago Bulls 112–126
Toronto Raptors–New York Knicks 108–112
Oklahoma City Thunder–Washington Wizards 127–110
Milwaukee Bucks–Charlotte Hornets 109–138
San Antonio Spurs–Detroit Pistons 121–109
Minnesota Timberwolves–Los Angeles Clippers 128–115
Phoenix Suns–Miami Heat 96–104
Los Angeles Lakers–Atlanta Hawks 130–114

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik