MLB: újabb idegenbeli siker, a Nationals nyerte meg a World Seriest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.31. 07:07
null
Története során először nyert World Seriest a Washington Nationals (Fotó: Getty Images)
A Washington Nationals 6–2-re legyőzte a Houston Astrost a tengerentúli profi baseball-liga (MLB) döntőjében (World Series) a mindent eldöntő hetedik mérkőzésen, ezzel története során először megnyerte a bajnokságot.

 

A finálé legértékesebb játékosának a Nats 31 esztendős dobóját, Stephen Strasburgot választották meg, aki ezzel a történelem során az első 1/1-es lett, aki elnyerte ezt a kitüntetést.

Az idei döntő abból a szempontból is történelmivé vált, hogy a major sportokban korábban még sosem volt példa arra, hogy az összes találkozón idegenbeli siker született volna – mivel a párharc előző meccsein mindig a vendégek diadalmaskodtak, így a Nationals hajnali sikerével újabb, eddig sosem látott rekord született.

A Washington feltámadása is megér egy misét: a Nationals az alapszakaszt nagyon rosszul kezdte, 50 mérkőzés után 19–31-es mérleggel állt, az eddigi bajnokok között korábban nem volt együttes, amely ennyire gyengén indította volna az idényt – a szakértők korábban ki is számolták, s az adatok szerint május 28-án 0.1 százaléknál is kisebb esélye volt a Washingtonnak arra, hogy bajnokként zárja a szezont.

MLB, WORLD SERIES
Houston Astros–Washington Nationals 2–6

A párharcot (egyúttal a bajnokságot) a Nationals nyerte meg, 4–3-as összesítéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik