Az idény fordítását mutatta be a Nets, rangadót nyert a Nuggets

Vágólapra másolva!
2023.03.04. 09:28
null
Jaylen Brownék 28 pontos előnyről kaptak ki a Netstől hazai pályán (Fotó: Getty Images)
Címkék
A Celtics 28 pontos előnyt bukott el, a Nuggets visszavágott a Grizzliesnek, Randle triplájának köszönhetően életben maradt a Knicks sorozata, ismét nyert a Warriors, a Kings megint megverte a Clipperst, tovább menetel a Suns, fontos meccset bukott a Lakers – ez történt az NBA alapszakaszának a legutóbbi játéknapján.

 

Charlotte Hornets–Orlando Magic 106–117

Banchero agresszív volt. Az elmúlt időszakban kisebb hullámvölgybe került a 2022-es draft első választottja, leginkább a triplái nem estek, a Hornets elleni meccse előtt az utolsó 35 hármasából csak egy ért célba, viszont ezúttal nagyon agresszívan lépett fel: Paolo Banchero a 26 mezőnykísérletével beállította a karriercsúcsát, a 31 pontjával is közel járt ehhez, ráadásul 2/6 triplája is célba ért. A Magic többi kezdője kivétel nélkül 10 mezőnykísérlet alatt maradt, viszont az előttük adódó lehetőségekkel tudtak élni, míg a padról jól szállt be Cole Anthony (16 pont, 4 gólpassz), Jalen Suggs (15 pont, 5 lepattanó) és Moritz Wagner (13 pont, 6 lepattanó) is. A Hornetsnél hiába ért el 29 pontos, 10 lepattanós dupla-duplát Kelly Oubre Jr., illetve játszott jól Terry Rozier (22 pont, 6 gólpassz) és Gordon Hayward (17 pont, 7 gólpassz), három negyed alatt így is megpecsételődött a csapat sorsa, az utolsó 12 percnek 18 pontos hátrányból vághattak neki, és ezen már csak kozmetikázni tudtak.

A Hornets legjobb dobói: Oubre Jr. 29/12, Rozier 22/12, Hayward 17/3
A Magic legjobb dobói: Banchero 31/6, Anthony 16/3, Suggs 15/3

Atlanta Hawks–Portland Trail Blazers 129–111

Murray szinte mindent bedobott. A Hawks a 31–19-re megnyert első negyeddel megadta a mérkőzés alaphangját, majd a harmadik negyedet is 11 ponttal húzta be, magabiztos játékkal járult hozzá a csapat Quin Snyder első győzelméhez. Dejounte Murray különösen elemében volt, a 41 pontját 17/22 jó dobással, azon belül 5/5 triplával érte el, emellett öt lepattanót és hat gólpasszt is betett a közösbe, de Trae Young (23 pont, 7 lepattanó, 11 gólpassz) is remekelt, ráadásul vele a pályán +25-ben zárt a Hawks. A Trail Blazersnél a 33 pontig és nyolc gólpasszig jutó Damian Lillard, illetve a 25 pontot elérő Cam Reddish vezérletével próbálta tartani a lépést a Hawks hátvédjeivel, Jerami Grant sokoldalú játékkal igyekezte ellensúlyozni, hogy csak 5/16-tal dobott, de a hazaiak mélyebbek és hatékonyabbak voltak – a Hawks 57.1 százalékkal dobott mezőnyből. A vendégek ezzel az elmúlt hat meccsükön az ötödik vereségüket könyvelhették el, egyedül a ligautolsó Rockets ellen tudtak nyerni ebben az időszakban, és ott is Lillard 71 pontjára volt szükségük…

A Hawks legjobb dobói: Murray 41/15, Young 23/9, Hunter 17/6
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 33/15, Reddish 25/12, Grant 14/3

Boston Celtics–Brooklyn Nets 105–115

Másfél negyed után összeomlott a Celtics. A második negyed derekán úgy tűnt, hogy kiütéses győzelmet arat a hazai csapat, vezettek már 51–23-ra is, viszont ekkor mintha kicserélődtek volna a szerepek és a Nets produkált egy 57–23-as időszakot a harmadik negyed hajrájáig – ezzel megalapozták a szezon legnagyobb fordítását, –28-ról idén még egy csapat sem tudott meccset nyerni. A Celtics teljesen enerválttá vált, akadt olyan támadása a Netsnek, ahol négyszer is vissza tudták szerezni a támadólepattanót, és a hazaiak vérzést ugyan le tudták lassítani, de nem voltak képesek teljesen elállítani azt, így nem volt számukra visszaút a meccsbe. Hiába dobott hatékonyabban a hazai csapat, és hiába értek el 60 pontot a festékből, egyedül Jaylen Brown (35 pont, 5 lepattanó) hozta a tőle elvárt szintet, a csapatszintű triplázás viszont csődöt mondott, mindössze 9/30 hármassal zártak, és ebben vastagon benne volt Jayson Tatum (22 pont, 13 lepattanó, 5 gólpassz, 0/8 tripla) és Derrick White (16 pont, 4 lepattanó, 0/4 tripla) keze is.

Mikal Bridges ismét villant. Kevin Durant cseréje óta nem először bizonyította a Sunstól megszerzett wing, hogy a korábban látottnál nagyobb potenciál rejtőzik benne támadásban, a Heat ellen 45 pontot dobott pár hete, ezúttal pedig 38 ponttal, 10 lepattanóval és 4 gólpasszal járult hozzá a Celtics elleni fordításhoz. Kellett is az ő extrája a vendégeknek, mert Cam Johnson (20 pont, 5 lepattanó, 8/10 büntető) és Dorian Finney-Smith (17 pont, 9 lepattanó, 5/11 tripla) is sok dobással operált, Spencer Dinwiddie (17 pont, 8 gólpassz) baja a triplázással gyűlt meg, de szinte mindenki megtalálta annak a módját, hogy miként tudjon mégis Bridges keze alá játszani, egyedül Cam Thomas lógott ki a sorból, akivel a pályán hét perc alatt –14-ben zártak. A Netsnek kellett is ez a győzelem, sorozatban négy vereség után érkeztek meg Bostonba, és ezzel a sikerrel megerősítették a hatodik helyüket keleten.

A Celtics legjobb dobói: Brown 35/9, Tatum 22, White 16
A Nets legjobb dobói: Bridges 38/12, Johnson 20/6, Finney-Smith 17/15, Dinwiddie 17/3

Miami Heat–New York Knicks 120–122

Julius Randle javította a hibáját. Kiélezett csatát vívott a két keleti csapat, és az utolsó perc is bőven tartogatott izgalmakat: 56 másodperccel a vége előtt Julius Randle 2+1-es játékával 119–116-os előnybe került a Knicks, majd Tyler Herro két büntetőjével közelített a Heat. A vendégek következő támadásánál Randle igyekezett minél többet lepörgetni az órából, de Herro elcsente tőle a labdát, végigszáguldott a pályán és dobott egy ziccert, amivel már a Heat vezetett 120–119-re. A Knicks nem siette el az utolsó támadását, Randle kétszer is közel járt ahhoz, hogy ismét elveszítse a labdát, a második után nem is maradt arra ideje, hogy igazán jó helyzetet alakítson ki magának, de egy visszalépős triplával így is megoldotta a feladatot, 1.1 másodperccel az órán kialakította a végeredményt. A Heatnek még maradt egy időkérése, de Kevin Love passzát elcsente Mitchell Robinson, és ez megpecsételte a hazaiak sorsát.

Sorozatban nyolcnál jár a Knicks. Közel járt a Heat a győzelemhez, de a Knicks sorozatban a nyolcadik meccsén sem talált legyőzőre, elkönyvelhette a 38. sikerét is ebben az idényben, vagyis már most több győzelemnél járnak, mint az előző idény legvégén. Ebben most is hatalmas szerepet játszott Randle, aki 43 pontot és kilenc lepattanót ért el 16/25 jó dobással és 8/13 bedobott hárompontossal, de mellette Jalen Brunson (25 pont, 8 gólpassz) és Immanuel Quickley (21 pont, 5/9 tripla) is jól játszott. A Knicks így is majdnem elszórakozta a félidei 15 pontos előnyét, Jimmy Butler (33 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz, 18/20 büntető) és Tyler Herro (29 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz) is sokat tett azért, hogy megvédje a Heat a hazai pályáját, Randle-re viszont nem volt válaszuk a végén, és az ellenfelüknek 58 százalékos mezőnymutatót engedélyeztek az egész este során, így ők sem tudták megoldani ezt a feladatot, legközelebb a Celtics próbálhatja meg megállítani a Knicks-t.

A Heat legjobb dobói: Butler 33/3, Herro 29/15, Adebayo 18
A Knicks legjobb dobói: Randle 43/24, Brunson 25/9, Quickley 21/15

Chicago Bulls–Phoenix Suns 104–125

Duranttel más szint a Suns. Különösebb erőlködés nélkül nyertek magabiztosan a vendégek, a Suns lendületét és önbizalmát az sem törte meg, hogy a második negyedet a Bulls nyerte 35–20-ra, mert a pillanatnyi megakadás után ismét üzembiztosan működött a félelmetes támadógépezet. Devin Booker 12/24 dobását elsüllyesztve 35 pontot szórt, Josh Okogie az 5/10 triplájára építve jutott el 25 egységig, Chris Paul (11 pont, hat lepattanó, 10 gólpassz) dupla duplázott, Kevin Durant pedig mindössze tíz dobást vállalt, mégis eljutott 20 pontig, kilenc lepattanóig és hat gólpasszig. A Bullsnál megszórta magát DeMar DeRozan (31 pont, hat gólpassz) és Zach LaVine (27 pont, négy gólpassz) is, érdemi segítséget ugyanakkor nem kaptak támadásban, miközben védekezésben 20/47 triplát engedtek az ellenfelüknek – a Bulls eközben 7/23 triplával zárt, és Billy Donovan is azt hangsúlyozta a meccs után, hogy többet és jobban kell dobniuk távolról. A Suns ezzel az elmúlt 11 meccsén a nyolcadik győzelmét aratta, most viszont mennek Dallasba, ahol Durant először találkozhat Kyrie Irvinggel azóta, hogy mindketten elkerültek Brooklynból.

A Bulls legjobb dobói: DeRozan 31/3, LaVine 27/6, Vucevic 13/3
A Suns legjobb dobói: Booker 35/18, Okogie 25/15, Durant 20/6

Oklahoma City Thunder–Utah Jazz 130–103

A Thunder kihasználta a Jazz sorozatos hibáit. A vendégek nagyon dekoncentrált játékkal jelentkeztek, összesen 26 alkalommal adták el a labdát, miközben a Thunder játékosai csak hétszer veszítették el a játékszert, és a hazaiak ki is használták ezeket a hibákat, 32 pontot értek el a Jazz labdavesztései után. A sok eladott labda miatt a Jazz 26 dobással kevesebbet is vállalhatott ezen az estén, és Lauri Markkanen (20 pont, 10 lepattanó) vezetésével hiába értékesítették ezeket elfogadható hatékonysággal, nem volt reális esélyük a győzelemre – egyedül Walker Kessler (10 pont, 11 lepattanó, négy blokk, 5/5 mezőnyből) ismételt jó játékának örülhetnek. A Thundernél öten értek el legalább 17 pontot, Aaron Wiggins 12/16 dobást elsüllyesztve 27 pontot szórt, Josh Giddey (18 pont, 6 lepattanó, 13 gólpassz) masszív dupla-duplát jegyzett, míg Jalen Williams és Luguentz Dort a négy-négy labdaszerzésével is kitűnt a ponttermése mellett. A Thunder ezzel öt vereség után tudott ismét nyerni, a Jazznek viszont nem kell sokat várni a visszavágási lehetőségre, maradnak még egy meccsre Oklahomában.

A Thunder legjobb dobói: Wiggins 27/3, Jal. Williams 20/3, Dort 19/12
A Jazz legjobb dobói: Markkanen 20, Fontecchio 16/12, Olynyk 15/3

Denver Nuggets–Memphis Grizzlies 113–97

Visszavágott a Nuggets. Néhány nappal ezelőtt Memphisben is összecsaptak a felek, és ott a Grizzlies magabiztos, 112–94-es győzelmet aratott, viszont nem kellett sokat várni a Nuggets válaszára sem, hasonlóan magabiztosan intézték el a nyugati második helyezettet, és ezzel a győzelemmel meg is nyerték 2–1-re az alapszakaszbeli párharcukat. Nem volt végig ilyen egyértelmű a Nuggets győzelme, a nagyszünetben még a Grizzlies vezetett 58–50-re, de a fordulás után átrohant ellenfelén a nyugati listavezető. Nikola Jokics kiváló sorozata tovább folytatódik, idénybeli 25. tripla duplája után is nyerni tudott a csapata, ezúttal 18 ponttal, 18 lepattanóval és tíz gólpasszal gondoskodott erről. Jokics mellett Michael Porter Jr. (26 pont, nyolc lepattanó) is villogott, de Jamal Murray (22 pont, öt lepattanó, kilenc gólpassz) játékára sem lehet panasz, hiába használt el 19 dobást is.

A Grizzliesnek már hátrafelé kell pillantgatnia. Nagy valószínűséggel végleg eldőlt ezzel a meccsel, hogy a Nuggets fogja megnyerni a nyugati konferenciát, a Grizzliesnek pedig innentől kezdve inkább hátrafelé kell tekintgetni, mert ott lohol a Kings a nyakukban, és a hatodik Mavericks pont annyira van lemaradva tőlük, mint ők a Nuggetstől. A sűrű nyugati mezőny elkerülése miatt is fontos lett volna számukra egy győzelem Denverben, de a 27 ponttal és tíz gólpasszal záró Ja Morant mellett Desmond Bane és Dillon Brooks sem dobott túl hatékonyan, utóbbi ráadásul megkapta idénybeli 16. technikaiját is, amiért automatikusan egymeccses eltiltás jár, így kénytelen lesz kihagyni a Clippers elleni ütközetet. További rossz hír számukra, hogy Brandon Clarke megsérült az első negyed hajrájában, és ezt követően úgy bicegett be az öltözőbe, hogy nem is terhelte a bal lábát.

A Nuggets legjobb dobói: Porter Jr. 26/6, Murray 22/12, Jokics 18
A Grizzlies legjobb dobói: Morant 27/6, Bane 19/6, Jackson Jr. 15

Golden State Warriors–New Orleans Pelicans 108–99

A Warriors új szokása ma is győzelmet ért. Zsinórban negyedik meccsén került kétszámjegyű hátrányba a Steph Curryt és Andrew Wigginst továbbra is nélkülöző Golden State az első félidőben, 14 ponttal vesztették el az első negyedet és a különbség 17 pontnál is járt. Három kezdőjük sem villogott, Jordan Poole rettenetesen dobott (3/13 mezőnyből, 0/5 tripla), Draymond Green 24 percet játszott és kipontozódott, Donte DiVincenzo pedig a hajráig képtelen volt a gyűrűbe találni. Szerencséjükre a kispad hatalmas energiákat mozgósított, Jonathan Kuminga 19 pontot szerzett parádés megoldásokkal, mellette hét lepattanót, négy szerzett labdát és egy blokkot jegyzett, JaMychal Green szintén elöl-hátul remekelt, míg Anthony Lamb három triplával, Ty Jerome öt gólpasszal segített. A két középső negyedet 17 ponttal nyerte a Warriors, de ez is csak azt jelentette, hogy pár pontos előnnyel fordultak a negyedik negyedre. Itt a Pelicans ráadásul fordított, négy ponttal vezettek, amikor Lamb és a végig jól teljesítő Klay Thompson egymás után betalált kintről, majd DiVincenzo is beszórta egyetlen tripláját, ez pedig elég volt a Pelicans ellenállásának megtöréséhez. A GSW sorozatban ötödik győzelmével már ötödik a rettentő sűrű Nyugaton, és legközelebb a Lakers ellen is esélyesek.

A végére elfogyott a Pelicans. A rengeteg sérüléssel sújtott New Orleans utolsó nyolc meccséből a hatodikat bukta el, és csak azért nem esett még le a play-in vonal alá, mert a riválisok is borzasztóan teljesítenek. Amíg CJ McCollum és Brandon Ingram bírta erővel, be tudtak vinni komoly ütéseket, a negyedik negyedben is sikerült még egyszer átvenniük a játék irányítását, védekezésben is minden tőlük telhetőt megtettek, de még legalább egy használható játékos kellett volna. A sérült Zion Williamson, Jonas Valanciunas, Jose Alvarado, Larry Nance Jr. és a személyes okok miatt hiányzó Josh Richardson nélkül hátrakötött kézzel küzd a New Orleans, és a következő napokban legfeljebb Valanciunas és Richardson térhet vissza, miközben öt kőkemény meccs vár rájuk.

A Warriors legjobb dobói: Thompson 27/12, Kuminga 19/3, Poole 18
A Pelicans legjobb dobói: McCollum 25/9, Ingram 17, Murphy III 15/9

Sacramento Kings–Los Angeles Clippers 128–127

A Kings nyerte a visszavágót. Egy héttel ezelőtt minden idők második legtöbb pontot hozó összecsapását szállították a felek, akkor a Kings többször is nagy hátrányból állt fel és csak két hosszabbítás után nyert. Most is szorosan alakult a csata, az első három negyedben nem nagyon engedték el egymás kezét a felek, a negyedik negyed elején viszont úgy tűnt, hogy a Kings dűlőre viszi a dolgot. Az eddig is remeklő De’Aaron Fox rátett még egy lapáttal, a padon ülő Sabonis helyén Trey Lyles is remekelt, 116–103-ra sikerült ellépniük. A Clippers azonban nem adta fel, Paul George előbb elkezdett passzolni, majd kosarakat dobni, a veterán Covington–Batum–Gordon–Westbrook kvartett is kulcsjátékokat csinált meg, majd George hármasával már 125–124-re a vendégek vezettek. A majdnem tripla duplázó Domantas Sabonis ziccerrel visszavette az előnyt, de George szintén ziccerrel fordított, majd Fox erőlködte el a támadást. A Kings szerencséjére a Clippers is hibázott (bár Russell Westbrook kezei közül csúszott ki a labda, erősen valószínű, hogy nem is vitték át időben a labdát a félpályán), így ismét jöhetett Fox – aki megint elrontott egy tempót. Sabonist azonban meglökték a támadópattanónál, mehetett a vonalra és ismét a Sacto vezetett. A legvégén George vezette fel a labdát és dobta el Fox szorításában – a tripla célt tévesztett, George faultot reklamált, de a játékvezetők nem ítélték szabálytalannak Fox védekezését, így a Kings zsinórban ötödször nyert és továbbra is nagyon stabilan tartja nyugati 3. helyét.

Lassan jó lenne látni a teljes Clipperst. Russell Westbrook ötödik LAC-meccsén sem tudott nyerni, bár talán csak a rossz büntetőzését lehet felróni (27 pont, 12/16 mezőnyből, 10 gólpassz, 2/5 büntető), a nagyobb probléma, hogy Kawhi Leonard pihentetés miatt hiányzott, míg Norman Powell, Ivica Zubac és Marcus Morris sérüléssel bajlódik. Így is egy labdára voltak a csúcsforma közelében járó Kingstől, mivel a veterán Eric Gordon és Nicolas Batum, a nemrég igazolt Mason Plumlee és természetesen Paul George (28 pont, hét lepattanó, nyolc gólpassz) is remekelt, a kispadról pedig Robert Covington tolt nagyot a Los Angelesen. Terance Mann és az 1/9-es mezőnymutatót hozó Bones Hyland viszont nehezen számol el a mai teljesítményével, ez pedig most nem fért bele. Hiába a remek névsor, a sok maródi és az összeszokottság hiánya miatt sorozatban ötödik meccsét bukta el a Clippers, visszaestek 50%-ra, és mindössze egy vereség választja el őket attól, hogy veszélybe kerüljön a play-in helyük. Most szerencsére öt hazai meccsük jön, de rögtön a Grizzlies-zel kezdenek...

A Kings legjobb dobói: Fox 33/3, Sabonis 23, Barnes 20
A Clippers legjobb dobói: George 28/6, Westbrook 27/3, Gordon 21/9

Los Angeles Lakers–Minnesota Timberwolves 102–110

Későn ébredt a Lakers. A hazaiaknál LeBron James és D’Angelo Russell sem játszhatott, így aztán Anthony Davisnek kellett hátára vennie csapatát. A magasember nem is tétlenkedett, 38 pontot termelt 12/22-es mezőnymutatóval, 12/14 büntetővel, védekezésben viszont már közel sem villogott ennyire, ráadásul hat labdát el is adott. Ezúttal nem folyt jól a Lakers támadójátéka, Dennis Schröder nem találta a dobásait, és bár kiosztott 12 gólpasszt, a pontokra nagyobb szükség lett volna, mert egyedül Malik Beasley tudott huzamosabb ideig gyűrűre veszélyesen játszani. A kispadról Reaves és Hachimura is inkább a Wolves-szal volt, Lonnie Walker és a limitált idő alatt jól játszó Mo Bamba önmagában kevésnek bizonyult. A negyedik negyed elején 14 pontos hátrányba kerültek a vendéglátók, de itt sikerült Davis és Beasley vezetésével futni egy 16–6-os sorozatot, befejezni viszont már nem tudták a munkát: másfél perccel a vége előtt 102–105 állt az eredményjelzőn, de a végjátékban már csak a vendégek szereztek kosarat. A Lakers továbbra is a play-in vonal alatt áll, de abban bízhat, hogy az előtte lévők is esnek-kelnek – legközelebb viszont a Warriors ellen nem ők számítanak esélyesnek.

Kezd összeállni a Wolves. Az utóbbi hetekben nem volt jó formában a Minnesota, most viszont előbb a Clipperst, majd a Lakerst sikerült legyűrniük, amivel máris a hetedik helyen találták magukat, egy győzelemre a hatodik Dallastól. A vendégeknél Rudy Gobert ugyan nem tudott mit kezdeni Davis-szel, de egyrészt lekapott öt támadópattanót, másrészt bevert 22 pontot, erre pedig már tudtak építeni a többiek. Anthony Edwards 19 pontja és 5/8 hármasa mellett négy labdaszerzést és két blokkot jegyzett, Mike Conley remek munkát végzett Schröderen, a kispadról pedig kiváló teljesítmények érkeztek, Naz Reid például 15 pontot és nyolc lepattanót tett hozzá. A végén azért rezgett a léc, nagyon feljött a Lakers, de az utolsó másfél percben Conley triplát és duplát is jegyzett, összekapták a védekezést és fontos sikert arattak egy riválissal szemben – „jutalmuk” egy Kings és egy 76ers elleni meccs...

A Lakers legjobb dobói:
Davis 38/6, Beasley 15/9, Walker 10/6
A Timberwolves legjobb dobói: Gobert 22, Edwards 19/15, Reid 15/9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik