Allen csak a triplarekordjának örülhetett a Lakers ellen

Vágólapra másolva!
2011.02.11. 08:45
null
Ray Allen a családjára is szakított időt a rekorddöntés utáni ünneplésben (Fotó: Reuters)
Címkék
Hiába vezetett a Boston Celtics 15 ponttal a Los Angeles Lakers ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján, a második félidőben húsz pontot szerző Kobe Bryant vezérletével a kaliforniai csapat nyerte meg az NBA szuperrangadóját. A Celtics legfeljebb annak örülhetett, hogy Ray Allen lett a liga történetének legtermékenyebb hárompontosdobója.

A Boston kiválóan kezdte a Los Angeles Lakers elleni mérkőzést, az első félidőben 15 ponttal elhúzott. Ám az első 24 percben mindössze három pontot szerző Kobe Bryant a nagyszünet után megrázta magát, és 20 ponttal 92–86-os győzelemhez segítette együttesét.

„A harmadik negyedben összeszedtük a védekezésünket, Kobe pedig elkapta a fonalat, ez döntött" – mondta Andrew Bynum a találkozót követően.

Bryant még bókolt is a legyőzöttnek, s az egyik biztonsági emberrel megbeszélte, hogy júniusban, a nagydöntőn visszatér. „Manapság a Boston csarnokában van a legjobb hangulat a ligában" – mondta Bryant.

A meccs másik nagy sztorija Ray Allen első negyedben szerzett két triplája volt, az elsővel ugyanis beállította Reggie Miller 2560 triplás ligacsúcsát, a másikkal pedig meg is döntötte azt.

„Nagy kár, hogy nem sikerült győzelemmel ünnepelni a rekordomat, amely talán túlságosan is nagy figyelmet kapott ezen az estén, már-már kellemetlen volt a nagy hercehurca – mondta Allen. – Persze nem esett rosszul a történelmi tripla, ezekre a pillanatokra egész életemben emlékezni fogok."

A két kosár miatt az első negyed után percekig állt a játék, mindenki Allent ünnepelte, még a meccsen tévékommentátorként jelenlévő Reggie Miller is megölelte a Boston veteránját, aki még egy hárompontost dobott a meccsen, és összesen 20 pontig jutott.

RAY ALLEN TÖRTÉNELMI TRIPLÁJA ÉS AZ ÜNNEPLÉS
 

A Phoenix Suns hazai pályán simán legyőzte a Golden State Warriorst, míg a Denver elleni meccsének hajráját magabiztos vezetéssel megkezdő Dallas végül nem tudta folytatni tízmérkőzéses sikersorozatát.

A hazaiaknál Carmelo Anthony 42, Chauncey Billups 30 pontot szerzett, de a hős a 24 pontos Arron Afflalo lett, az utolsó másodpercekben ugyanis az ő kosara döntötte el a csoportrangadót. 

A meccs előtt Anthony elmondta, hogy ha a február 24-ei átigazolási határidő után is Denverben marad, fontolóra veszi a Nuggets hároméves, 65 millió dolláros szerződéshosszabbítási ajánlatát.

A DENVERI AFFLALO GYŐZTES KOSARA A DALLAS ELLEN
 
NBA 
ALAPSZAKASZ, 108. JÁTÉKNAP
Boston Celtics–Los Angeles Lakers   86–92
Denver Nuggets–Dallas Mavericks  121–120
Phoenix Suns–Golden State Warriors  112–88
Legfrissebb hírek

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
19 perce

Szalai József az idénybeli hat NB II-es gólját Tököli Attilának is köszöni

Labdarúgó NB II
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
7 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
8 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
8 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
8 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
8 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik