A Nets és a Sixers is kikapott, simán verte a Lakerst a Clippers

Vágólapra másolva!
2021.04.05. 09:28
null
Nikola Jokicsnak remek meccse volt (Fotó: Getty Images)
Atlantában is kikapott a GSW, simán nyert a Boston, 18 pontos hátrányból fordított a Denver – ez történt az NBA-alapszakasz legutóbbi játéknapján.

 

Chicago Bulls–Brooklyn Nets 115–107

Hiányzott Harden. A vendégek MVP-jelöltje ezt a mérkőzést is kihagyta és most nem tudta megoldani a feladatot nélküle (valamint Kevin Durant és DeAndre Jordan nélkül) a Brooklyn. A társaság jól kezdett és megnyerte az első negyedet, de utána a Chicago akarata érvényesült, a nagyszünetben már tíz pont feletti hátrányban volt a Nets és ezúttal sem elöl, sem hátul nem volt elég meggyőző az együttes. Kyrie Irving szétosztott ugyan 15 gólpasszt, de 24 pontjához 27 dobásra volt szüksége, más pedig nem tudott védelmet bontani, egyedül a padról 21 ponttal és 4/6 triplával beszálló Jeff Green jelentett veszélyt a gyűrűre – a Griffin-Aldridge kezdő magasember-páros sem működött túl jól, nem volt az igazi a csapat. A vereség mellett további probléma, hogy Tyler Johnson súlyosnak látszó sérülést szenvedett, mert kontakt nélkül rogyott össze a negyedik negyed elején egy visszafutásnál és nem tudott ráállni a jobb lábára – egyelőre nem tudni, hogy mi a probléma.

Kellett már ez a Bullsnak. Sorozatban hat vereség után nagyon nagy szüksége volt erre a győzelemre a Chicagónak és a hazai csapat most kellő motivációval, agresszivitással lépett pályára - az első negyedben még pontatlanabb volt, aztán a másodikban könyörtelenül megbüntette a Nets hibáit. Azt a játékrészt végül 32–18-ra nyerte a gárda, majd a harmadik negyedben is dobott 32 egységet és vezetett már 18-cal is, mielőtt a Brooklyn még egy rohammal ezt jelentősen lecsökkentette a záró etapban. A hazaiak azonban még időben reagáltak, elállították a vérzést és lemenedzselték a végét, így nagyon fontos győzelmet arattak – Zach LaVine 25 ponttal és 5 gólpasszal zárt, Nik Vucsevics 22 ponttal és 13 lepattanóval, míg Tomas Satoransky 19 ponttal és 11 gólpasszal dupla duplázott, de Young és Williams is tíz pont fölé jutott a kezdőben. A 30–7-es büntetőarány mindenképpen segítette az ügyüket, mindenesetre ezzel tartják playint érő tizedik helyüket Keleten.

A Bulls legjobb dobói: LaVine 25/3, Vucsevics 22/3, Satoransky 19/6
A Nets legjobb dobói: Irving 24, Green 21/12, Shamet 13/9

Los Angeles Clippers–Los Angeles Lakers 104–86

Végig uralta a meccset a Clippers.
Tyronn Lue csapata az első pillanattól rendkívül fizikális és hajtós védekezést tett fel a pályára, amellyel egyszerűen elvették a Lakers esélyét az érdemi támadójátékra – ezt az intenzitást pedig fent is tartották a „hazaiak” három negyeden keresztül, így teljesen simán, végig vezetve nyerték meg a meccset. Marcus Morris (22 pont, 7 lepattanó, 4/5 tripla) vezetésével rögtön egy 13-2-vel kezdtek és onnantól kontrollálták a dolgokat, a második negyedben, 50-30-nál meglett a közte húsz és mivel a védekezésen nem lazítottak, így abszolút nem volt kérdéses a győzelmük – ők azért jóval pontosabban dobtak ellenfelüknél, bár ebben nyilván visszaestek a parádés kezdést követően. Morris remeklése mellett Kawhi Leonard (19 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz) is kitett magáért, Paul George és Luke Kennard is hozzá tudott tenni érdemben, úgyhogy ezzel a sikerükkel kicsit leszakították magukról a városi riválist, következőleg a Portlandet fogadják.

Nem tud pontot dobni a Lakers. A James, Davis, Drummond, Matthews sor nélkül továbbra is csak szenved a címvédő, ugyan legutóbb volt egy jó meccsük ebben a felállásban is, de a Clippers szigorú védekezése ellen megint nagyon kidomborodtak a gyengeségeik. Képtelenek voltak folyamatosan jó helyzeteket kreálni, a félig jókat nem tudták bedobni, nem voltak biztos figuráik, biztos megoldásaik, abszolút esetleges volt a rendszerük – az utolsó negyedben dobtak 31 pontot, amikor már mindegy volt, azt megelőzően három játékrész alatt összesen 55 egységet tudtak felrakni a táblára. A kezdőben egyedül a 3/3 triplával jelentkező Marc Gasol érte el a tízpontos határt, Schröder, vagy Kuzma is terített betlit hozott, a padról pedig végül Harrell és Horton-Tucker javítgatott a számain, ők lettek a legjobb dobók – csak a záró etapban érték el a 40 százalékos mezőnymutatót, veszélytelenek voltak kintről és a lepattanózást is elbukták 50–36-ra. Frank Vogel szerint nem tudtak mit kezdeni a Clippers fizikalitásával, míg Kuzma annyit mondott, hogy ez így nem mehet tovább, mert a védekezésükkel nincs gond, az most is rendben volt, viszont 80-90 dobott pontokkal nem lehet meccseket nyerni.

A Clippers legjobb dobói: Marc. Morris 22/12, Leonard 19/6, George 16/6
A Lakers legjobb dobói: Harrell 19, Horton-Tucker 16, Gasol 11/9

Boston Celtics–Charlotte Hornets 116–86

Kiütéses bostoni győzelem.
A kicsit döcögős kezdés (kilenc pontos hátrány az első negyedben) után valósággal letarolta ellenfelét a Celtics, a hazaiak nagyon gyors, ritmusos labdajáratással, valamint aktív, koncentrált védekezéssel szedték ízekre a Charlotte játékát. Brad Stevens alakulata a második játékrészt 33–17-re, a harmadikat pedig 40–27-re nyerte, itt már a harminc pontot közelítette a különbség, úgyhogy lehetett pihenni, a harminc perces határt végül senki sem érte el, mert nem volt rá szükség. A hazaiak végül 21 bedobott hármassal és alig hat eladott labdával zárták a meccset, egyénileg pedig a komplett kezdőötös és a padról 17 ponttal, 6 gólpasszal, 4/5 triplával beszálló Evan Fournier is hatékonyan dolgozott – mindenki tette a dolgát, úgyhogy természetesen Stevens is elégedett volt csapatával. A Celtics ezzel újra 50 százalékon áll, megint úgy érezni, hogy elindultak a jó irányba, következőleg a Sixers elleni rangadón bizonyíthatják, hogy ez tényleg így van.

Esélytelen Charlotte. A Ball, Hayward. Monk triót nélkülöző vendégek erejéből ezúttal mindössze egy jó kezdésre futotta, vezettek 18–9-re, aztán szép fokozatosan elfogytak és végül teljesen esélytelenül kaptak ki – a két középső negyedben csak nyomozták a labdát, nem tudták kihívás elé állítani a Bostont. A sérülések miatt felboruló rendszeren a hosszú idegenbeli túra és a fáradtság sem segít, így most elég nehéz helyzetben vannak, James Borrego vezetőedző szerint valahogy rá kell találni a megfelelő ritmusra támadásban, de ehhez idő kell most Hayward nélkül – ezúttal is itt volt a fő gondjuk, a 86 dobott pont nyilván nem lehet elég a sikerhez. Most még mennek tovább Oklahoma Citybe, aztán Milwaukee-ban zárják le a kirándulásukat, sürgősen ki kell találniuk valamit.

A Celtics legjobb dobói: Tatum 22/9, Brown 17/15, Fournier 17/12
A Hornets legjobb dobói: Rozier 22/9, Graham 11/6, Bridges 10/6

Philadelphia 76ers–Memphis Grizzlies 100–116

A harmadik negyed döntött.
Az első félidőben is jobban játszott ellenfelénél a Memphis, a vendégek nagyon hatékony támadójátékot mutattak be úgy, hogy egyéni extra senkitől sem érkezett, így kereken tíz ponttal vezettek a nagyszünetben. A Sixers válasza helyett azonban a harmadik negyedben még egy lapáttal rátettek, rögtön egy 14–4-gyel nyitották a játékrészt, majd végül 16/22 dobásukat, közte 7/12 triplájukat bebombázták ebben az időszakban és 45 pontot tettek fel a táblára – itt eldőlt a küzdelem, 28 egységgel vezettek, nem volt miről beszélni. Végül úgy verték meg teljesen simán az egyik bajnokesélyest, méghozzá idegenben, hogy 17 ponttal Dillon Brooks lett a legjobb dobójuk és a vezér, Ja Morant megállt nyolc egységnél a tíz gólpassza mellett - mindenhonnan jól dobtak, ültek a tripláik, ültek a büntetőik, remekül járatták a labdát és a védekezésük is nagyon egyben volt, teljesen levették a pályáról a Philly dobóit. Taylor Jenkins vezetőedző nagyon elégedett volt csapata teljesítményével, ő a 30 gólpasszt emelte ki a végén – ezzel a sikerrel utolérték a Spurst és már ők a nyolcadikak Nyugaton.

Fáradt volt a Sixers. A back-to-back második felén pályára lépő vendégek megint nélkülözték Joel Embiidet és Doc Rivers vezetőedző szerint amúgy is nagyon leharcoltak voltak, energia nélkül lézengtek a pályán – az utóbbi hetekben erőn felül teljesítettek Embiid nélkül és szerinte ez a fáradtság most nagyon meglátszott a játékosokon. A hazaiaknak igazából esélyük sem volt, csak Tobias Harris (21 pont, 8 lepattanó) mutatott valamit, de Ben Simmons, Seth Curry, vagy Danny Green is elveszett – 41.6 százalékkal dobtak mezőnyből és 23.5 százalékkal tripláztak, ez egy ilyen formában lévő Memphis ellen nem lehetett elég. Ugyan a keleti első helyért harcolnak, de a nagyon csúnyára sikerült harmadik negyedben az a kevés beengedett néző is pfújolással töltötte meg az arénát, a mindig nagyon kritikus philadelphiai közönség nem rejtette véka alá a véleményét – következőleg Bostonban rangadóznak és egy négymeccses túrára indulnak, addigra össze kell szedniük magukat.

A 76ers legjobb dobói: Harris 21, Milton 14, Reed 10
A Grizzlies legjobb dobói: Brooks 17/6, Valanciunas 16, Allen 15/12

Atlanta Hawks–Golden State Warriors 117–111

A végén jobb volt a Hawks.
Végig szorosan alakult a találkozó, 16-szor változott a vezető kiléte és 17 alkalommal volt döntetlen az állás egészen a negyedik negyed derekáig, amikor egy-két jó dobással meg tudott lépni az Atlanta. 97–98 után Bogdan Bogdanovics vert be egy hármast, amellyel visszavették a vezetést, majd azonnal betalált kintről Tony Snell is, mindezt pedig Lou Williams koronázta meg egy duplával – az itt kiharcolt hétpontos előnyüket már be tudták osztani a folytatásban, védekezésben nagyon szigorúak voltak, elöl pedig mindig volt valaki, aki megoldotta a helyzetet. Volt 2+1-e Clint Capelának, volt még egy clutch kosara Williamsnek, jól büntetőzött Danilo Gallinari, mindenki hozzászólt, úgyhogy a végig szoros találkozó utolsó negyedét 38-29-re nyerték meg és 100–98 után már nem adták ki a kezükből a vezetést. Egyénileg Capela (24 pont, 18 lepattanó, 2 blokk) és Gallinari (25 pont, 10 lepattanó, 15 kiharcolt büntető) is nagyon sokat tett a sikerért, ezúttal Trae Young gyenge napja (13 pont, 3 gólpassz, 7 eladott labda) is belefért – újabb fontos győzelmet arattak és őrzik a keleti negyedik helyüket.

Javult, de nem nyert a GSW. A legutóbbi megsemmisítő vereség után most egész más arcát mutatta a Warriors, a visszatérő Steph Curry nagyon akarta a győzelmet (37 pont, 12/23 mezőnyből, 10/12 büntető), Kelly Oubre Jr. 20 ponttal és 11 lepattanóval dupla duplázott, Draymond Green 11 ponttal, 7 lepattanóval, 11 gólpasszal és 4 labdaszerzéssel zárt, Andrew Wiggins is eljutott 16 pontig, de hiába, a záró etapban a nagy akarásnak nyögés lett a vége. Curry remeklése ugyan egy ideig sakkban tartotta az Atlantát, de aztán őt is lassítani tudták, eladott labdákba kergették (végül nyolcat is elszórt), elvették tőle a másoknak való helyzetkreálást, a GSW pedig nem tudott újítani és a negyedik negyedben a védekezésük is szétcsúszott – ezúttal sem voltak képesek nyerni, az utóbbi nyolc meccsükből már hetedszer kaptak ki és pocsék formában zuhannak lefelé a tabellán.
A Hawks legjobb dobói: Gallinari 25/6, Capela 24, Williams 15/6
A Warriors legjobb dobói: Curry 37/9, Oubre Jr. 20/6, Wiggins 16/9

Houston Rockets–New Orleans Pelicans 115–122

Ball visszatérése is elég volt.
Nagyon kellett ez a győzelem a New Orleansnak, de a vendégek meccsek óta nem számíthatnak sem Zion Williamsonra, sem Brandon Ingramre, a két vezér nélkül pedig meglehetősen nehéz helyzetbe kerültek, hiszen eddig abszolút rájuk épült a játék. A szintén jó ideje sérült Lonzo Ball viszont visszatérhetett ezen az estén és ha már ott volt, akkor rögtön győzelemre is vezette csapatát: 9 gólpassza mellett 27 pontos szezoncsúcsot szórt, amelybe a karrierje legjobbját jelentő 8/15 tripla fért bele, valósággal szétlőtte a Rockets kinti védekezését. Mellette többen is igyekeztek, a kilenc pályára lépő játékosból végül heten is tíz pont fölé jutottak, döntő volt a 16–9-re nyert támadópattanózás és az is, hogy 19–7-re győztek leindításból, de a különbséget most abszolút Ball tűzereje jelentette – neki köszönhetően sikerült kihacolniuk ezt az alapvetően kötelező győzelmet, így fél meccsre megközelítették a még playin-helyen álló Warriorst.

Csak a végén dőlt el. Nem adta magát olcsón a Rockets, ugyan az első negyedet Ball dobásaival 38–27-re nyerte a Pelicans, de utána felvették a kesztyűt a hazaiak és a harmadik játékrészben megfordították a meccset, a záró etapra már ők mehettek előnnyel. Kelly Olynyk nagyon élt (26 pont, 8 lepattanó a padról) és Jae'Sean Tate is beszórt 19 pontot, csapatként 40 százalékkal tripláztak, úgyhogy a tartalékos New Orleans szintjét el tudták érni, sőt, még nem egészen hat perccel a vége előtt is ők vezettek 104–102-re. A Pels azonban itt egy 10–0-s futással fordított, a Rockets három és fél percig nem tudott pontot dobni, az itt sorozatban elrontott hét mezőnykísérletük pedig megpecsételte a sorsukat – Olynyk hiába törte meg a jeget, annyi már nem volt bennük, hogy az utolsó két percben visszavegyék az irányítást. Így végül kikaptak, a New Orleans pedig szoros csatában kiizzadta a győzelmet.

A Rockets legjobb dobói: Olynyk 26/15, Tate 19/9, Wood 15/3
A Pelicans legjobb dobói: Ball 27/24, Bledsoe 19/12, Johnson 18/3

Denver Nuggets–Orlando Magic 119–109

Belefért az egy félidő alvás.
Meglehetősen könnyedén állt neki ennek a meccsnek a Nuggets, ugyan Michael Malone vezetőedző figyelmeztette csapatát, hogy nem lehet lenézni azt az Orlandót, de játékosai mégis ennek jeleit mutatták és az első félidőben gyakorlatilag mindent rosszul csináltak – ennek az lett az eredménye, hogy kötelező győzelem helyett 18 pontos hátrányba csúsztak bele. A borzalmas teljesítmény és a nagy hátrány aztán hatott, a fordulás után egész más arcát mutatta a gárda és gyakorlatilag a harmadik negyed során eltüntette a különbséget, elöl-hátul teljesen másik csapatot láthattunk – majd a záró etapban már nem engedtek ki megint, megfelelő intenzitással és koncentrációval megnyerték a mérkőzést. Egyénileg többen is remekeltek, emeljük ki a volt csapatával most először találkozó Aaron Gordont, aki 24 pontot szórt 10/13 jó dobással, de kiemelhetjük a 16 gólpasszt szétosztó Nikola Jokicsot, a 22 pontos Jamal Murray-t, vagy a 20 ponttal és 12 lepattanóval dupla-duplázó Michael Porter Jr.-t is – Malone szerint az első félidejük a szezonjuk legrosszabbja volt, de a másodikban sikerült javítani, így ha nem is túl elégedett, de örül a győzelemnek.

Megint helytállt a Magic.
Összesen kilenc játékos hiányzott valamilyen okból az egyébként is meggyengített Orlandóból, de az akaratra, a fegyelemre egyáltalán nem lehetett panasz, ezzel a kemény játékkal pedig az első félidőben komoly meglepetést tudtak okozni. A fordulás után már nem volt csodaszerük, érvényesült a papírforma és végül vereséget szenvedtek, de Chuma Okeke például most is beszórt 19 pontot 7 lepattanóval és 5 gólpasszal, most az ő és a hozzá hasonló fiatalok fejlődése, sok játékperce a lényeg az együttesnél – helytálltak, nem omlottak össze, következőleg a Wizards ellen pedig győzelmi reményeik is lehetnek.

A Nuggets legjobb dobói: Gordon 24/3, Murray 22/9, Porter Jr. 20/6
A Magic legjobb dobói: Okeke 19/6, Ross 19/6, Ennis 17/9

NBA, ALAPSZAKASZ
Boston Celtics–Charlotte Hornets 116–86
Philadelphia 76ers–Memphis Grizzlies 100–116
Atlanta Hawks–Golden State Warriors 117–111
Houston Rockets–New Orleans Pelicans 115–122
Denver Nuggets–Orlando Magic 119–109
Chicago Bulls–Brooklyn Nets 115–107
Los Angeles Clippers–Los Angeles Lakers 104–86

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik