19 pontos hátrányból fordított, kiharcolta a hetedik meccset a Denver

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2020.09.14. 07:37
null
A Denver Nuggets egyik legjobbja a 34 pontig jutó Nikola Jokics volt (Fotó: Getty Images)
Két és fél negyeden keresztül uralta a mérkőzést a Clippers, de aztán ismét jött a totális összeomlás, a Nuggets pedig parádés teljesítménnyel fordított, így tovább nyújtotta a párharcot az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában.

 

Denver Nuggets–Los Angeles Clippers 111–98

Elpusztíthatatlan Denver. A Jazz elleni szériában 1–3-ról, sorozatban három vereség után állt fel és jutott tovább egy elképesztő hetedik meccsen a Nuggets, ebben a párharcban pedig szintén végig alul voltak – 3–1 után legutóbb tetemes hátrányt szedtek már össze, majd csodával határos módon kihasználták a Clippers leolvadását, de ezen a meccsen minderre még feltették a koronát. Az egész este folyamán csak rohantak az eredmény után, a félidőben tizenhat, kicsit később tizenkilenc ponttal égtek, aztán úgy döntöttek, hogy ebből akkor most elég volt: futottak egy 30–8-at, és egyik pillanatról a másikra teljességgel megfordították a meccset. Ahogy az a legutóbbi találkozón történt, úgy most is átkattant náluk valami, ezt a 30 pontot nyolc különböző játékos hozta össze, olyan önbizalom áradt belőlük, ami szinte érthetetlen volt az addigiak után – ezzel párhuzamosan pedig annyira benne voltak már a Clippers fejében, hogy ez a lendület ki is tartott a végéig. Olyannyira, hogy amint utolérték ellenfelüket, fokozatosan elkezdtek meglépni is, védekezésben kapartak, támadásban pedig kiválóan járatták a labdát és egészen extra dobóteljesítményt nyújtottak – a második félidőt végül 64–35-re (!) nyerték meg azok után, hogy az elsőt 63–47-re vesztették el. Emeljük ki Nikola Jokicsot, aki a záró etapban három clutch triplát is bebombázott és végül 34 ponttal (13/22 mezőnyből, 4/6 tripla), 14 lepattanóval, valamint 7 gólpasszal zárt, mellette Jamal Murray 9/13 jó dobással jutott 20 pont fölé, Gary Harris 16 egységet termelt 4 labdaszerzés mellett, a padról pedig Michael Porter Jr. és Monte Morris is elérte a 10 pontos határt. Ez a csapat csak nem akar "elesni" és sorozatban ötödször nyert olyan helyzetben, amikor az életben maradása volt a tét – ez egész jó ómen így a hetedik meccs előtt...

Erre nincs magyarázat. A legutóbbi vereség után Doc Rivers és Kawhi Leonard is elmondta, hogy tanulniuk kell abból a pofonból, mert nem adhatnak le mindig ekkora előnyöket – most az első félidőben úgy játszottak, hogy tanítani lehetett volna, a Leonard, George páros oktatott, csapatszinten 60 pont fölé jutottak 55%-os mezőnymutatóval, tudtak rohanni, minden működött. Aztán hogy a szünetben elhitték-e, hogy megvan, vagy valami más történt, azt nem tudni, mindenesetre a harmadik-negyedik negyedükkel senki felé nem tudnak elszámolni, de egyikük sem - egészen botrányos összeomlást produkáltak alig két nappal az előző leolvadásuk után. A harmadik negyedben teljességgel leadták a 19 pontos előnyüket, a záró etapban pedig már egyszerűen képtelenek voltak váltani, védekezésben ugyanaz történt velük, mint legutóbb, a lendületbe jövő Denver szétdobta őket – ráadásul már a kizárások sem működtek a lepattanóknál és támadásban is csak az elképzelés nélküli erőlködés ment. Paul George jó számokkal zárt, rá lehetett a legkevésbé panasz (33 pont, 5 labdaszerzés), de Kawhi Leonard (25 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) a csapattal együtt elfogyott a második félidőre, összességében nevetséges teljesítménnyel kaptak ki – és mivel ez nem először fordult elő velük, érdeklődve várjuk, hogy mire lesznek képesek a hetedik meccsen a feltüzelt Denverrel szemben...

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 34/12, Murray 21/3, Harris 16/6
A Clippers legjobb dobói: George 33/12, Leonard 25/9, Williams 14/3

A párharc állása: 3–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik