Elképesztő kapusteljesítmény a Storhamar mérkőzésén a női kézilabda BL-ben

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.09.14. 17:53
null
Eli Marie Raasoknak remek napja volt (Fotó: Storhamar Håndball Elite/Facebook)
A Storhamar és az Odense hazai pályán, a Podravka idegenben győzött a női kézilabda Bajnokok Ligája-csoportkör 2. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Storhamar–Buducsnoszt

A Győrt és a Debrecent is felvonultató A-csoportban a hazai pályán szereplő Storhamar egészen elképesztő rajtot vett a Buducsnoszt ellen, nyolcpercnyi játék után 6–0 állt az eredményjelzőn. A vendégek a folytatásban sem találtak magukra, de mondhatjuk úgy is, hogy a Storhamar végig nagyszerűen védekezett a találkozón. A montenegróiak az első félidőben mindösszesen nyolc gólt tudtak szerezni, és a második harminc perc után is csak 14 találat állt a nevük mellett – márpedig ennyi szerzett góllal nem lehet meccset nyerni a Bajnokok Ligájában (sem). A norvégok 25–14-re nyerték meg a találkozót, köszönhetően többek között nemcsak a remek védekezésüknek, hanem Anniken Obaidlinak, aki hat gólt szerzett, valamint egy ritkán látott kivételes kapusteljesítménynek: Eli Marie Raasok ugyanis 59 százalékos védési hatékonysággal zárt. 

Krim Ljubljana–Podravka Koprivnica

A B-csoport első vasárnapi összecsapásán a Podravka kezdett jobban, a vendégek percek alatt négygólos vezetéshez jutottak. A folytatásban megpróbált zárkózni a Ljubljana, és ezt részben sikerrel tette, de a szünetben így is háromgólos különbséggel vezetett a Podravka. A második félidőben még jobban elkapták a fonalat a horvátok, akik tovább tudták növelni előnyüket, és a végén 27–22-re megnyerték a meccset, amelynek legeredményesebb játékosa a Podravkában szereplő, 10 gólig jutó Katarina Pandza volt. A hazaiaknál a volt siófoki játékos, Tamara Horacek hat gólig jutott.

Odense–Ikast 

A két dán csapat rangadóján az első félidőben sokáig fej fej mellett haladtak a felek, a szünet előtti percekben azonban az Odense meglépett ellenfelétől, és 30 perc játék után 17–12-re vezetett. A fordulás után ennél szorosabbá már nem tudta tenni a meccset az Ikast, amely a végén 35–28-ra elveszítette a találkozót. Az odenseieknél Helene Gigstad Fauske hét góllal zárt, a vendégek legeredményesebb játékosa a hatgólos Julie Scaglione volt. 

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ 
A-csoport
Storhamar (norvég)–Buducsnoszt (montenegrói) 25–14 (13–8)

1. GYŐR2274–60+14 
2. Metz2268–58+10 
3. Gloria Bistrita2263–59+4 
4. Storhamar21151–43+8 
5. DEBRECEN21158–58
6. Esbjerg2259–61–2 
7. Buducsnoszt2238–50–12 
8. Borussia Dortmund2259–81–22 
AZ ÁLLÁS

B-csoport
Krim Ljubljana (szlovén)–Podravka Koprivnica (horvát) 22–27 (11–14)
CSM Bucuresti (román)–FTC-Rail Cargo Hungaria 31–28 (12–14)
Odense (dán)–Ikast (dán) 35–28 (17–12)

1. Brest2258–44+14 
2. Odense2269–60+9 
3. CSM Bucuresti21158–56+2 
4. Podravka21159–61–2 
5. Ljubljana21155–60–5 
6. Ikast21156–62–6 
7. FTC2260–65–5 
8. Sola2250–57–7 
az állás

 

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
5 órája

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
10 órája

Ismét közel félszáz gólt szerzett a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
13 órája

Női kézilabda BL: második mérkőzését is megnyerte a két magyarral felálló Metz

Kézilabda
Tegnap, 19:50

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:37

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 17:43

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24
Ezek is érdekelhetik