NHL: legjobbja nélkül is kiütötte a címvédőt az Oilers

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.04.11. 07:31
Legjobbja nélkül is kiütötte a címvédőt az Oilers (Fotó: Getty Images)
Legjobbja, Connor McDavid hiányában is könnyedén győzte le a címvédő Vegas Golden Knightsot az Edmonton Oilers az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerinti csütörtöki játéknapján.

Az Edmontonnak nem okozott gondot az altesti sérülés miatt hiányzó McDavid hiánya, ugyanis már a második harmad derekán hárommal vezetett, végül simán nyert 5–1-re.

A Nyugati főcsoportban második helyezett és már biztos rájátszásba jutó Vancouver Canucks hazai jégen váratlan vereségbe szaladt bele az Arizona Coyotes ellen, amely a harmadik játékrész elején 3–1-re vezetett. A vendéglátó kanadaiak ugyan még a rendes játékidőben egyenlítettek, de a ráadásban büntetőt hibáztak, ezt pedig egy emberhátrányból szerzett góllal használták ki a vendégek, akik 4–3-ra nyertek.

A játéknap harmadik mérkőzésén a St. Louis Blues úgy nyert 5–2-re hazai jégen a rájátszásról biztosan lemaradó Chicago Blackhawks ellen, hogy a vendéglátó első négy lövéséből egyaránt gól született – ilyenre a 2009–2010-es kiírás óta mindössze egyszer volt példa, amikor 2021. május 6-án a Canucks az Oilers ellen lőtt négy gólt első négy próbálkozásából.

NHL
ALAPSZAKASZ
St. Louis Blues–Chicago Blackhawks 5–2
Edmonton Oilers–Vegas Golden Knights 5–1
Vancouver Canucks–Arizona Coyotes 3–4 – hosszabbítás után

Legfrissebb hírek

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07

Szongoth Domán: Ennyire profi körülmények között még nem készülhettem

Jégkorong
2026.07.05. 14:54

Szongoth Domán úgy érzi, öt nap alatt is rengeteget tanult Buffalóban

Jégkorong
2026.07.04. 15:49