NHL: elmarad(hat) az előszezon, veszélyben a bajnoki idény is

MTI MTIMTI MTI
2012.09.16. 13:03
Címkék
Az előszezon meccsei szinte bizonyosan elmaradnak, és maga az október 11-re tervezett rajt is erősen kétségessé vált az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), mivel a lezáratlan bérvita miatt a szombati határidőig nem született meg a most lejárt helyébe lépő új kollektív szerződés a klubtulajdonosok és a játékos-szakszervezet között.

A felek álláspontja jottányit sem került közelebb egymáshoz az egyik legfontosabb kérdésben: a 3.3 milliárd dollárra taksált bevétel elosztását illetően. A szombaton érvényét vesztett megállapodás szerint a játékosokat a bevételek 57 százaléka illette meg, a klubtulajdonosok ugyanakkor az új szerződésben 47 százalékra akarják csökkenteni ezt az arányt. Mivel a határidőig nem jutottak dűlőre, a tulajdonosok az úgynevezett lockout (kizárás) mellett döntöttek, ami annyit tesz, hogy a jégkorongozók még edzésre sem használhatják a klubok létesítményeit.

A hokisok szeptember 21-től kezdték volna meg a tréningeket, majd következne a bajnoki alapszakasz október 11-től esedékes rajtját megelőző előszezon, amely azonban szinte bizonyos, hogy immár elmarad – hacsak nem sikerül mégis megegyezniük a feleknek, immár „kizárásos alapon."

Az utóbbi 18 évet tekintve a mostani a harmadik lockout az NHL-ben.

Legfrissebb hírek

Heti program: BL-, El- és Kl-rájátszás, hétvégén NB I és férfi kosárlabda-vb-selejtező

Minden más foci
17 perce

Február 26-án lesz Lukáts György búcsúztatása

Egyéb egyéni
18 perce

Sportpetíció: „Felelősségünk megvédeni azokat az értékeket, amiket együtt építettünk fel” – Czene Attila

Egyéb egyéni
22 perce

Gasper Marguc nyáron hazamegy, pedig már otthon van

Képes Sport
23 perce

Loftus-Cheek több hónapra kidőlt a sorból

Olasz labdarúgás
29 perce

MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG KOSÁRLABDA VB-SELEJTEZŐ JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kosárlabda
37 perce

Légióskörkép: két magyar válogatott támadó lőtt gólt a múlt héten

Légiósok
51 perce

La Liga: portugál hátvédje teljesítményét dicsérte Flick a Levante elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
52 perce
Ezek is érdekelhetik