Kopitar ráadásbeli gólja után előnyben a Kings

2012.05.31. 08:38
null
A korong még Kopitarnál, de Brodeur már fekszik – előny a Kingsnél (fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) nagydöntőjének első mérkőzésén a Los Angeles Kings került előnybe, miután hosszabbításban 2–1-re legyőzte idegenben a New Jersey Devilst. A Kings győztes gólját a szlovén Anze Kopitar szerezte a 69. percben.

A legfontosabb hír: a Prudential Centerben is életben maradt a Los Angeles Kings idegenbeli sorozata. Ez ugye azt jelenti, hogy sorozatban 11. meccsét is megnyerte idegenben Darryl Sutter együttese, és ha úgy tetszik, már csak három győzelem hiányzik története első nagybajnoki címéhez.

A fináléban tíz perc kellett az első gól megszületéséhez: Jordan Nolan kapu mögül érkező passzára Colin Fraser érkezett, és a laposan elengedett korong megtalálta az utat Martin Brodeur alatt a hálóba. Nem lehet azt mondani, hogy a két fiú rosszul időzített volna: előbbinek ez volt az első asszisztja, utóbbinak pedig az első gólja a rájátszásban.

Túlzás lenne azt állítani, hogy sziporkázott volna a támadójáték: a kőkemény, de fegyelmezett védekezés – mindössze 6 perc kiállítás volt az egész mérkőzésen – mindkét oldalon megtette a hatását: Brodeur kapujára 25, Jonathan Quickére ennél is kevesebb, 17 lövés érkezett a mérkőzésen.

A második harmadik első szűk 15 perce gyakorlatilag hazai kapura lövés nélkül telt el, nem sokkal a húsz perc vége előtt mégis egalizáltak az Ördögök: Anton Volcsenkov palánk mellől eleresztett lövésébe Quick bele tudott még érni, de Szlava Vojnov válláról a saját kapujába csorgott a korong. Volcsenkovnak egyébként szintén ez volt az első rájátszásbeli találata a szezonban, sőt az Ottawa Senators elleni 2007-es Stanley-kupa-finálé harmadik meccsén szerzett gólja óta az első.

A New Jersey közel járt hozzá, hogy a vezetést is átvegye, ám a Kings megúszta a nehéz perceket, a gól nélküli harmadik harmad után pedig a hosszabbításban jött Anze Kopitar, és a Los Angeles-iek javára döntött. Méghozzá villámgyors akció végén: Drew Doughty tette ki a korongot a saját harmadából, a felezővonalnál Justin Williams pöckölte azt tovább, amely így a szlovén elé került, ő pedig egy az egyben elfektette Brodeurt, majd a kapuba passzolt.

Az elmúlt 72 Stanley-kupa-győztes csapatból 55 megnyerte a finálé első meccsét. A második felvonást szombaton ugyancsak Newarkban rendezik.

DEVILS–KINGS 1–2

NHL
STANLEY-KUPA-DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
New Jersey Devils–Los Angeles Kings
1–2 – h. u.
Gólok: 38:48 Volcsenkov (Elias, Clarkson), ill. 9:56 Fraser (Nolan), 68:13 Kopitar (J. Williams, Doughty)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a Kings javára
Legfrissebb hírek

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
1 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
17 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
24 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
27 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
27 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
31 perce

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
31 perce

Balog Zsolt: Még mindig a futball a mindenem!

Képes Sport
31 perce
Ezek is érdekelhetik