Ismét nagydöntőbe jutott a Dallas Mavericks

2011.05.26. 08:52
null
Nowitzki és a Dallas ismét a végső győzelemért szállhat harcba (Fotó: Reuters)
Címkék
A Dallas Mavericks 100–96-ra legyőzte az Oklahoma City Thundert az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság Nyugati főcsoport-döntőjének ötödik összecsapásán, s ezzel 4–1-re megnyerte az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcot. A fennállása során másodszor nagydöntőbe jutó Mavs a fináléban a Chicago Bulls–Miami Heat párharc győztesével találkozik majd.

Újabb trófeát nyert a Dallas. A Mavericks 2006 után ismét nyugat legjobbja lett, Dirk Nowitzkiék azonban ezúttal nem elégednek meg ennyivel – a csapat fennállása során először a nagydöntőt is megnyernék.

„Van már egy ilyen kupánk. Nagyon jó, hogy szereztünk még egyet, de októberben azt a célt fogalmaztuk meg, hogy mindent meg szeretnénk nyerni. Ezt pedig még nem értük el" – mondta az Oklahoma City elleni ötödik, 100–96-re megnyert mérkőzés után a 26 pontig jutó Nowitzki.

A német szupersztár – aki szenzációsan játszik a playoffban – ezúttal is remekül teljesített: 26 pontja mellett kilenc lepattanóval segítette nyugati bajnoki címhez a Mavset. A német kosaras ráadásul 1:14 perccel a meccs vége előtt kulcsfontosságú hárompontost kézbesített, amivel a Dallas 95–94-re átvette a vezetést.

Nowitzki kilencszer dobhatott a büntetővonalról, s mind a kilenc próbálkozása sikeres is volt. Az Oklahoma elleni sorozatban nem volt érdemes faultolni a németet: 61 büntetőjéből ugyanis mindössze kettőt hibázott el.

Shawn Marion is komoly érdemeket szerzett a csapat sikeréből, szintén 26 ponttal segítette csapatát fennállása második nagydöntőjéhez. Öt évvel ezelőtt a Dallas a Miami ellen maradt alul a fináléban, a visszavágásra pedig könnyen lehet, hogy idén meglesz az esélye. Keleten ugyanis a Heat 3–1-re vezet a Chicago Bulls ellen, így már csak egy győzelem hiányzik a döntőbe jutáshoz.

„Ez eddig is egy remek playoffszereplés volt a részünkről, de mindenki tudja, hogy mit jelentene egy következő lépés" – mondta Jason Terry, aki Nowitzkivel egyetemben részese volt a Mavs 2006-so menetelésének.

Akkor egy (nem is olyan kis) lépés hiányzott a végső sikerhez...

NBA
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
Dallas Mavericks (3.)–Oklahoma City Thunder (4.) 100–96
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–1

 

Legfrissebb hírek

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
1 perce

Miami tenisztorna: Fucsovics kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
6 perce

Légiósok: Kovács Bendegúz gólja elnapolta a feljutást

Légiósok
10 perce

Juhász Roland lesz a budapesti BL-döntő nagykövete – hivatalos

Bajnokok Ligája
18 perce

Férfi röplabda Extraliga: győzelemmel zárta az alapszakaszt a Pénzügyőr, a DEAC vár rá

Röplabda
38 perce

Az MTK otthonában szakadt meg a Paks január vége óta tartó nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
45 perce

Négy magyar érem a párizsi úszóviadal nyitónapján

Úszás
1 órája

Molnár Attila futamgyőztesként döntős, Illovszky Dominik három századra volt ugyanettől

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik