Vége a Canucks büntetőöléseinek, a Blues kettőt bevágott

2011.02.15. 08:26
null
Egy a Calgary kilenc gólöröméből (Fotó: Action Images)
Címkék
Az alapszakaszban eddig legtöbb pontot gyűjtő, korábbi kiváló emberhátrányos védekezése után most két ilyen gólt is beszedő Vancouver Canucks 3–2-re kikapott a St. Louis Blues vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) magyar idő szerint keddre virradóra megrendezett játéknapján. A Calgary idegenben kilencet vágott a Coloradónak.

A vereség dacára a Vancouver tartja példátlanul jó pozícióját, ám egy nagyszerű sorozatától kénytelen volt elbúcsúzni: 36 kivédekezett büntetés után Andy McDonald fogást talált a létszámhátrányban alkalmazott taktikáján. S bár a Blues az ilyen játékban nem jeleskedett a közelmúltbeli meccseken, később, a második harmad vége felé megtette ezt Patrik Berglund is, és 1–3-ről a Canucks már nem tudott talpra állni.

A kanadaiak soraiban legfeljebb Alexandre Burrows örülhetett valamelyest, hiszen Henrik Sedin 1–1-et eredményező góljánál ő adta a gólpasszt, azaz sorozatban a tizedik meccsén is pontot szerzett – ezzel az övé a liga pillanatnyilag leghosszabb ilyen szériája (nyolc gól és négy assziszt a mérlege a tíz találkozón).

A Calgary 18 másodperc elteltével vezetett a Colorado ellen, és már az első harmadban biztossá tette a győzelmét. Az ötgólos első húsz perc főszereplője Olli Jokinen volt, aki az első három gólnál asszisztot jegyzett, az ötödik találatot pedig maga helyezte el az addigra már a második kapus által őrzött vendéghálóban. Legutóbb másfél hónap híján kereken húsz éve volt példa arra, hogy egy Flames-játékos egy játékrészen belül négy pontot termeljen – akkor Al McInnis vitte véghez a bravúrt.

A Calgary a harmadik harmadot is igencsak megpörgette (4–0), s a végére David Moss is kikerekítette az egygólos, három asszisztos bravúrteljesítményét. A kanadai csapat góljaiból Curtis Glencross és Jarome Iginla kettőt-kettőt jegyzett.

A Colorado sorozatban a nyolcadik vereségét szenvedte el. Abban, hogy a rossz széria nem szakadt meg, nyilvánvalóan szerepe volt annak is, hogy a tervekkel ellentétben elmaradt Peter Forsberg visszatérése hazai jégen – sőt a két idegenbeli mérkőzésbe belekóstoló veterán svéd hétfőn végleg befejezni kényszerült a játékot sérülése miatt.

A Washington sem volt képes feltartóztatni a Phoenixet, amely immár ötmeccsesre hizlalta győzelmi sorozatát. Ilja Brizgalov 29 lövést védett, a többiek pedig határozottan védekeztek, kihúzták például a fővárosiak mind az öt emberelőnyös helyzetét. Alekszandr Ovecskinről már a 19. másodpercben kiállítottak egy phoenixit... A megtörhetetlen vendéglátók góljait Martin Hanzal, Ray Whitney és Vernon Fiddler ütötte.

NHL
ALAPSZAKASZ, 119. JÁTÉKNAP
St. Louis Blues–Vancouver Canucks 3–2
Colorado Avalanche–Calgary Flames 1–9
Phoenix Coyotes–Washington Capitals 3–2

 

Legfrissebb hírek

Idegenben szerzett 11 gólos előnyt az Esztergom a Mosonmagyaróvár ellen a női kézi El-ben

Kézilabda
19 perce

Férfi vízilabda Kk: második győzelmével bejutott a négyes döntőbe a Honvéd

Vízilabda
22 perce

Folytatódik a remek kassai sorozat

Minden más foci
29 perce

Férfi röplabda Extraliga: négy játszmában nyert a MAFC

Röplabda
40 perce

Újabb három magyar érem a párizsi úszóviadalon

Úszás
43 perce

Ligue 1: a Toulouse lezárta a Lorient sorozatát, emberhátrányban nyert az Auxerre

Francia labdarúgás
53 perce

A magyar női futsalválogatott ismét kikapott az olaszoktól

Magyar válogatott
58 perce

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza nyert a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
59 perce
Ezek is érdekelhetik