Garnett-tel teljesen más csapat a Celtics

Vágólapra másolva!
2011.01.18. 08:11
null
A két hetet kihagyó Kevin Garnett támadásban és védekezésben is nagyot alakított (Fotó: Reuters)
Címkék
A Boston Celtics a sérüléséből felépülő Kevin Garnettel a soraiban hárompontos győzelmet aratott az Orlando ellen. A csatár ráadásul kulcsszerepet vállalt a diadalból, 16 másodperccel a vége előtti labdaszerzésével megakadályozta a Magic támadását. Az NBA legutóbbi játéknapjának 13 mérkőzésén csak a Phoenix és a Chicago tudott idegenben nyerni, New Yorkban, illetve Memphisben.

Kevin Garnett nemcsak, hogy visszatért a Boston csapatába, az utolsó másodpercekben rendkívül sokat tett a Celtics Orlando elleni győzelméért: lehalászta Jameer Nelson Jason Richardsonnak szánt passzát, és Ray Allennek adta, aki, miután faultolták, mindkét büntetőjét értékesítette, és bebiztosította a csapat győzelmét.

„Borzasztó volt az elmúlt két hét, nem szeretem, amikor sérült vagyok – mondta a december 29-én vádlisérülést szenvedő, azóta nem játszó Garnett. – Rengeteget tettem azért, hogy most megint itt legyek, hogy újra erős legyek, örülök, hogy végül segíthettem a fiúknak."

„Teljesen más a csapat, ha Kevin is a pályán van, ő tényleg pótolhatatlan, mellette mindenki egy fokkal jobban játszik" – ismerte el Paul Pierce a 19 pontot szerző Garnettről.

A túloldalon hiába dobott 33 pontot Dwight Howard, a 60 százalékos pontossággal dobó Celtics ellen ez is kevés volt.

Nem volt kevés viszont Blake Griffin 47 pontja az Indiana Pacers ellen, a Los Angeles Clippers újoncának idénycsúcsa nélkül aligha verte volna meg a kaliforniai gárda az Indianát 114–107-re. Griffin 14 lepattanót is leszedett, zsinórban ez volt a 27. dupla duplája

„Jó, hogy végre megmutathattam, nem csak zsákolni tudok" – mondta a négyes poszton és centerként is bevethető Griffin.

Arról, hogy teljes legyen az öröm Los Angelesben, a Lakers gondoskodott, Pau Gasol és Kobe Bryant 21-21 pontot dobott az Oklahoma City ellen, és a Lakers annak ellenére nyert, hogy Bryant az utolsó percben három büntetőt is kihagyott. A túloldalon Kevin Durant 24 pontig jutott, 24 mezőnykísérletéből mindössze 8 volt sikeres.

NBA 
ALAPSZAKASZ, 83. JÁTÉKNAP
Los Angeles Clippers–Indiana Pacers 114–107
Houston Rockets–Milwaukee Bucks 93–84
New Orleans Hornets–Toronto Raptors 85–81
New York Knicks–Phoenix Suns 121–129
Atlanta Hawks–Sacramento Kings 100–98
Golden State Warriors–New Jersey Nets 109–100
Boston Celtics–Orlando Magic 109–106
Detroit Pistons–Dallas Mavericks 103–89
Portland Trail Blazers–Minnesota Timberwolves 113–102
Washington Wizards–Utah Jazz 108–101
Los Angeles Lakers–Oklahoma City Thunder 101–94
Philadelphia 76ers–Charlotte Bobcats 96–92 – hosszabbítás után
Memphis Grizzlies–Chicago Bulls
84–96
Legfrissebb hírek

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
1 perce

Hári János: A győztes meccseinken sem játszottunk igazán jól

Jégkorong
12 perce

Címlapsztori: az NB I becsült értéke csökkent, de csúcson a játékoseladásból származó bevétel

Labdarúgó NB I
53 perce

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
58 perce

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
8 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
9 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik