A ligaelső Spurs jobb volt a bajnok Lakersnél

2010.12.29. 09:07
null
Parkert nehezen tudták követni a Lakers játékosai (Fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának legutóbbi játéknapján a ligaelső San Antonio Spurs hazai pályán 15 ponttal megverte a címvédő Los Angeles Lakerst.

Tony Parker 23 ponttal vette ki a részét a San Antonio Los Angeles Lakers elleni győzelméből. A kosaras kiváló játéka mellett a Spurs remek védekezése volt a siker záloga a legutóbbi játéknapon: a bajnokcsapat ugyanis a második félidőben mindössze 28 százalékkal dobott, ami édes kevés volt a győzelemhez.  

A Lakers ezzel sorozatbeli harmadik vereségét szenvedte el, és már tizedszer kapitulált a szezonban (21 győzelem mellett). Ezzel szemben a liga legjobb győzelem-vereség mutatójával (27–4) álló San Antonio a legutóbbi 13 mérkőzéséből 12-t megnyert.

MIAMI: 16-BÓL 15 GYŐZELEM

Dwyane Wade 40 ponttal segítette győzelemhez a Miamit. A Heat a New York Knicks alakulatát verte meg, ezzel legutóbbi 16 mérkőzését tekintve a 15. sikerét aratta.

A mérkőzés érdekessége, hogy a két húzóember, Tim Duncan és Manu Ginóbili összesen 19 dobásából mindössze 4 volt sikeres. A csapat többi tagja azonban együttvéve 48.5 százalékos pontossággal (68 kísérletből 33 volt sikeres) dobott, ellensúlyozva ezzel a két klasszis gyenge hatékonyságát.

A siker kulcsa egyértelműen Kobe Bryant hatástalanítása volt a Spurs részéről. A bajnokcsapat legnagyobb sztárja ugyan 21 pontot összeszorgoskodott a mérkőzésen, de mindezt úgy tette, hogy mezőnyből 27-szer próbálkozott. Az első félidőben ráadásul az utolsó kilenc dobásából egyszer sem talált a gyűrűbe. Ezúttal pedig a kiegészítő emberek nem tudták kihúzni a bajból a Lakerst: az egyaránt 10 pontot szerző Ron Artest és Andrew Bynum a bajnok második legeredményesebb két játékosa tudott lenni.

A másik oldalon a 17 pontig jutó DeJuan Blair és a 15 pontos Richard Jefferson teljesítménye érdemel említést. Az idénybeli pontrekordját megdöntő Blair ráadásul 15 lepattanót is szerzett a mérkőzésen.

A Spurs számára remekül sikerült a december. Az év utolsó hónapjában 10-ből 10 mérkőzést megnyert a csapat, míg ha a Lakers szerdán kikap New Orleansban, az a csúfság esik meg a bajnokkal, hogy másodszor „ér el" négymeccses vereségsorozatot a szezonban.

NBA 
ALAPSZAKASZ, 63. JÁTÉKNAP
Cleveland Cavaliers–Orlando Magic 95–110
Indiana Pacers–Boston Celtics 83–95
Miami Heat–New York Knicks 106–98
Chicago Bulls–Milwaukee Bucks 90–77
Dallas Mavericks–Toronto Raptors 76–84
San Antonio Spurs–Los Angeles Lakers 97–82
Denver Nuggets–Portland Trail Blazers 95–77

 

Legfrissebb hírek

Martin Chlumecky: Nincs még vége a bajnokságnak!

Labdarúgó NB I
8 perce

A DAC elhalasztaná a Slovan bajnokká avatását Pozsonyban

Minden más foci
19 perce

Férfi kézilabda: Ónodi-Jánoskúti öt gólt lőtt és hat gólpasszt adott

Kézilabda
53 perce

Az FIA bizarr hibát követett el – Albon büntetést kapott a miami sprintidőmérő után

F1
53 perce

Még két helyet javíthat a tabellán a Szpari

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: tizenkilenc év után újra párharcot nyert a rájátszásban a Buffalo

Amerikai sportok
1 órája

Kézilabda: Juhász-Tóth Zalán álma a veszprémi első csapat

Utánpótlássport
1 órája

NBA: LeBron James vezérletével a Lakers kiütötte a Houstont

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik