NBA: a következő idényben is Phil Jackson irányítja a Lakerst

2010.07.02. 09:15
null
Jackson jövőre is Bryantéket irányítja (Fotó: Action Images)
Címkék
A következő idényben is Phil Jackson lesz az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers vezetőedzője.

A 64 éves sikerkovács – aki húsz év alatt 11 bajnoki címet nyert az NBA-ben vezetőedzőként – legutóbb a nemrég véget ért szezonban húzhatott aranygyűrűt az ujjára, miután a Lakers a fináléban 4–3-ra legyőzte a Boston Celtics együttesét.

Korábban a visszavonulás gondolatával is eljátszott, azonban a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában megnyugtatta Jack Nicholsonékat, továbbra is Kobe Bryantéket irányítja.

„Számíthatnak rám a következő szezonban is. Pár hét tanácskozás után itt az ideje visszatérni a munkához, célom, hogy a csapattal megvédjük a bajnoki címet. A 2010–2011-es idény lesz számomra az utolsó, remélhetőleg jól sikerül a búcsú” – nyilatkozta Jackson a klub hivatalos honlapjának.

„Elképesztően hálásak vagyunk Jacksonnak – tette ezt már hozzá Mitch Kupchak általános igazgató – A mostani sikerrel együtt a legutóbbi tizenegy évben ötödször lett a Los Angeles Lakersé a bajnoki cím, de nemcsak ez a szám hihetetlen, hanem az is, hogy emellett még kétszer voltunk a nagydöntőben. Jackson nemcsak a csapat legjobb edzője, hanem az NBA valaha volt legjobbja.”

 

Legfrissebb hírek

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
10 perce

A MOB több esetben mellőzte a közbeszerzési eljárást az ÁSZ szerint

Egyéb egyéni
34 perce

A 31. Magyar Kick-box Világkupa ismét a magyarok erejét bizonyította

Egyéb egyéni
36 perce

Futsal BL: Luxemburg helyett Lengyelországban folytatja az Újpest FC

Labdarúgó NB I
48 perce

NS-infó: csapatot talált az Újpestről távozott csatár

Labdarúgó NB I
1 órája

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Atlétikai Világdöntő: Duplantis koncertjével zárul az esemény

Atlétika
2 órája

Videók: Varga-tripla, Eppel-dupla, Major is beköszönt – nyolc magyar gól

Légiósok
2 órája