
Az NBA-ben is közeledik a rájátszás. Ezt a következtetést nemcsak abból vonhatjuk le, hogy már a 158. játéknapnál tart a szezon, hanem abból is, hogy az élcsapatok a legnagyobb sztárjaikat egyre többet próbálják pihentetni a bajnokság legfontosabb szakasza előtt.
A ligelső Cleveland mestere, Mike Brown a Chicago elleni idegenbeli találkozó előtt gondolta úgy, nem kockáztat egy esetleges sérülést, ezért nem küldi pályára együttese legnagyobb ászát, az előző idény legértékesebb (MVP) játékosát, LeBron Jamest.
A Cavs így két fontos játékosát is nélkülözte, hiszen Shaquille O'Neal már régóta sérült. A vezér szerepe ezért Mo Williamsre hárult, aki 35 pontjával és 10 asszisztjával rendesen kitett magáért, de a Derrick Rose, Kirk Hinrich, Luol Deng (mindhárman húsz pont fölött dobtak) vezette Bulls ellen ez kevésnek bizonyult. Ha csak egy ponttal is, de a playoffért harcoló Chicago győzött (Joakim Noah hajrában szerzett duplájának köszönhetően).
A Nyugati főcsoportot vezető Los Angeles Lakers legnagyobb ásza, a térdsérüléssel bajlódó Kobe Bryant sem játszott a második helyen álló Denver otthonában, és csapata 98–96-ra ki is kapott.
A hazaiak vezére, Carmelo Anthony ellenben ott volt a pályán, és 41 perc alatt szerzett 31 pontjával a mezőny legeredményesebbje lett. A bajnok Lakers ebben a szezonban egy győzelem mellett már a harmadik vereségét szenvedte el a Nuggetstől.
A Sacramento tét nélküli találkozón nyert a Clippers ellen (már egyikük sem juthat be a rájátszásba).
| ALAPSZAKASZ, 158. JÁTÉKNAP | |
| Chicago Bulls–Cleveland Cavaliers | 109–108 |
| Denver Nuggets–Los Angeles Lakers | 98–96 |
| Sacramento Kings–Los Angeles Clippers | 116–94 |
| A KELETI FŐCSOPORT ÁLLÁSA | ||
| 1. Cleveland | 61 | 18 |
| 2. Orlando | 55 | 23 |
| 3. Boston | 49 | 29 |
| 4. Atlanta | 49 | 29 |
| 5. Milwaukee | 44 | 34 |
| 6. Miami | 44 | 34 |
| 7. Charlotte | 42 | 36 |
| 8. Toronto | 38 | 40 |
| 9. Chicago | 38 | 40 |
| 10. Indiana | 30 | 48 |
| 11. New York | 28 | 50 |
| 12. Philadelphia | 26 | 52 |
| 13. Detroit | 25 | 53 |
| 14. Washington | 24 | 54 |
| 15. New Jersey | 11 | 67 |
| A NYUGATI FŐCSOPORT ÁLLÁSA | ||
| 1. Los Angeles Lakers | 55 | 23 |
| 2. Denver | 52 | 27 |
| 3. Dallas | 51 | 27 |
| 4. Phoenix | 51 | 27 |
| 5. Utah | 51 | 28 |
| 6. Portland | 48 | 30 |
| 7. San Antonio | 48 | 30 |
| 8. Oklahoma City | 48 | 30 |
| 9. Houston | 40 | 38 |
| 10. Memphis | 39 | 39 |
| 11. New Orleans | 35 | 44 |
| 12. Los Angeles Clippers | 27 | 52 |
| 13. Sacramento | 25 | 54 |
| 14. Golden State | 24 | 54 |
| 15. Minnesota | 15 | 63 |
| Félkövérrel szedve a továbbjutott csapatok, dőlttel a már kiesettek. | ||







