Harmadik vereségét szenvedte el a Cleveland

Vágólapra másolva!
2009.11.06. 08:59
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) az előzetesen bajnokesélyesnek tartott Cleveland már harmadik vereségét is elszenvedte: a Cavs ezúttal a Chicago Bullstól kapott ki hazai pályán. A Jazz otthon nyert a Spurs ellen.
O'Nealt szorosan őrizték a Bulls játékosai (Fotó: Reuters)
O'Nealt szorosan őrizték a Bulls játékosai (Fotó: Reuters)

Meglepő, de igaz: az elmúlt szezonban hazai pályán szinte verhetetlen Cavs már második vereségét szenvedte el Clevelandben, összesen pedig háromszor kapitulált a nyáron többek között Shaquille O'Neallal erősítő Cavaliers.

 

A hazaiaknál a két legnagyobb név, O'Neal (14 pont, 10 lepattanó) és LeBron James (25 pont, hét lepattanó) volt a legjobb, de egyikük sem tudott igazán extrát nyújtani, a többiek pedig még annyit se.

A chicagóiaknál sem akadt különösen kiemelkedő egyéni teljesítmény (a 15 pontos Luol Deng volt a legeredményesebb) – talán éppen ezért nem is esett sok kosár –, viszont a vendégek csapatként jobban játszottak.

A találkozó egyébként végig nagyon szoros volt, de a hajrában hat ponttal meglépett a Chicago, és ez döntőnek bizonyult.

„A játék képe alapján nyerhettünk volna, de sajnos buta hibákat követtünk el, és vereség lett a vége" – nyilatkozta a meccs után Shaquille O'Neal.

„Van még mit tanulnunk" – tette hozzá csapattársa, LeBron James, aki szerint elsősorban a támadójátékán kell javítania a Clevelandnek.

A Jazz jóval pontgazdagabb meccsen nyert 113–99-re otthon a Spurs ellen. A vendégeknél hiába szerzett összesen 36 pontot a Tony Parker, Tim Duncan kettős, nem tudták ellensúlyozni a Jazz két „dobógépét": Deron Williams és Carlos Boozer is 27-27 pontig jutott, ráadásul előbbi adott kilenc gólpasszt, utóbbi pedig begyűjtött 14 lepattanót.

A Utah-nak ez volt a második győzelme a szezonban.

 NBA
ALAPSZAKASZ, 9. JÁTÉKNAP
Cleveland Cavaliers–Chicago Bulls 85–86 
Utah Jazz–San Antonio Spurs 113–99 
Legfrissebb hírek

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
6 perce

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
21 perce

Birkózás: Zsitovoz Mária jövőre megcélozza az aranyat az U17-es vb-n

Utánpótlássport
50 perce

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
53 perce

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
59 perce

Több mint 700 kilométer vár a 110 versenyző párosra a Győr-ralin

Egyéb autó-motor
1 órája

Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

Úszás
1 órája

A törökök jutottak be elsőként a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik