Kispadmelegítők, pénznyelő-automaták, ingyenélők és társaik

Vágólapra másolva!
2009.05.07. 11:42
Címkék
A tekintélyes gazdasági magazin, a Forbes elkészítette a legtöbbet kereső kispadmelegítők listáját, az amerikai profi sportágakra vonatkoztatva – úgy mint baseball (MLB), kosárlabda (NBA) és amerikaifutball (NFL). A jégkorongot kihagyták a felsorolásból, ott ugyanis a játék jellegéből adódóan nem lehet melegíteni a kispadot.
Curt Schilling pont nélkül, gazdagon
Fotó: Action Images
Curt Schilling pont nélkül, gazdagon
Curt Schilling pont nélkül, gazdagon
Fotó: Action Images
Curt Schilling pont nélkül, gazdagon

Minden menedzser rémálma: milliókat kifizetni egy játékosnak, aki nem játszik. Hogy sérülés, formahanyatlás, netán személyes ellentét, esetleg gazdasági megfontolások miatt, az már tulajdonképpen mindegy. Ezek a sportolók úgy jutnak súlyos milliókhoz, hogy a kisujjukat sem kell megmozdítaniuk.

Tipikus példa erre a 41 éves baseballjátékos Curt Schilling esete, aki egy árva pontot sem szerzett a 2008-as idényben a Boston Red Sox csapatának, amely egy jobban sikeredett előző idénybeli szereplés után egyéves szerződéshosszabbítást kínált neki 8 millió dollárért.

Évi 11 millió dollárt akasztott le négy éven keresztül Carl Pavano, a New York Yankees játékosa, aki állandóan sérült volt, így csak kilenc győzelemhez tudta csapatát segíteni a négy év alatt – persze a nagy pénzt ő is felmarkolta.

A 42 éves Moises Alou a másik New York-i csapatot, a Metset húzta le: 42 évesen 7.5 millió dollárt kapott egy évre – ezért mindössze 15 meccsen szerepelt, ráadásul még a célul kitűzött rájátszásbeli szereplés sem sikerült.

A kosarasoknál is találni jó néhány kispad-, illetve lelátómelegítőt. A legkirívóbb példa erre az a két New York Knicks-játékos, akik még Isiah Thomas idején kerültek körön kívülre.

Stephon Marbury boldog lehet, amikor megnézi bankszámláját
Fotó: Action Images
Stephon Marbury boldog lehet, amikor megnézi bankszámláját

Stephon Marbury az idei szezonra 20 millió dollárt tehetett zsebre, miközben február végéig nem is játszott, aztán Bostonba került cserének, ahol az idény utolsó 23 meccsen átlagban 18 percet töltött a pályán, és csupán egy alkalommal dobott tíz pont fölött.

Szintén a Knickstől kapja az apanázst a kispadon üldögélésért Eddy Curry, aki éves szinten 9.7 millió dollárt tesz zsebre. Az állandóan sérült és formán kívüli kosaras a 2008–2009-es szezonban három találkozón összesen 12 percet játszott. Sarkítunk: ez egy perc játékért cirka 800 ezer dollár, amit forintosítani már nem is mertünk…

Nála is arcpirítóbb Antoine Walker, illetve Raer Lafrentz szerződése. Egyikük sem lépett pályára a 2008–2009-es idényben. Előbbi a Memphis Grizzliesnél gyógyul évi 9 millióért, utóbbi a Portland Trail Blezersnél élvezi a regenerálódást évi 12.3 millió dollárért…

James valaha nagy játékos volt, most gazdag
Fotó: Action Images
James valaha nagy játékos volt, most gazdag

Az amerikaifutballistáknál is bőven vannak megtört, ám busásan fizető pályafutások. Ott van példának okáért Edgerrin James, aki 5 milliós alapfizetésén felül még további 7 millió dollárból is részesül. Ezért az NFL idei szezonjában hét meccsen 514 yardot futott, ami szembeállítva az előző öt évben mutatott 1000 yard feletti teljesítményével – édes kevés. Az idény végén az Arizona meg is vált tőle.

Nála is nagyobb pénznyelő automata Chris McAllister, aki a 2008–2009-es szezonban 16 ütközésért és három labdaszerzésért kapott 8 millió dollárt…

Persze a labdarúgás európai változatában is előfordul, amikor valaki óriási ígéretként igazol új klubjához, aztán ott jobb híján a kispadon ül, már amikor odafér. Ki ne emlékezne például Andrij Sevcsenkóra, aki a Chelsea-be igazolva alig játszott a londoniaknál?

Sportlegek-sorozatunkban már foglalkoztunk a témával, igaz, akkor azt vizsgáltuk, mennyit bukott a klub egy játékoson, nem pedig azt, hogy az adott játékos ekkor mennyit keresett, ám biztosak lehetünk benne, hogy egyik összeg sem éppen hétköznapi.

Ehelyütt azért megjegyeznénk, nem biztos, hogy minden esetben a játékos a hibás, mert ekkora összegről szóló szerződéseket íratnak alá vele, ám azt is megvallhatjuk, ki mondana nemet ilyen kaliberű szerződések aláírására?!
Legfrissebb hírek

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
21 perce

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
36 perce

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
49 perce

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
1 órája

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
1 órája

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
2 órája

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik