Amerikai futball: kőkemény szezonnyitó előtt a Farkasok

2009.03.20. 01:16
Címkék
A Budapest Wolves március 21-én, szombaton kezdi meg 2009-es szezonját. A Farkasok a Cineplexx Blue Devils gárdáját fogadják a Közép-európai Futball-liga nyitó fordulójában.
Az osztrák csapat, amely négy profi amerikai játékossal áll fel, a mérkőzés napján érkezik repülővel Ferihegyre, és bő három órával tervezett érkezésük után már pályára is lépnek a Rozsnyai úti Láng Sporttelepen.A hohenemsi illetőségű gárda 2008-ban a hatodik helyet szerezte meg az osztrák profi ligában (AFL), 2007-ben pedig elődöntőig jutott EFAF-kupa elnevezésű európai kupasorozatban. A bő másfél évtizedes múltra visszatekintő csapat nagy kihívást jelent majd a Farkasok számára, akik mint minden meccsen, most is a győzelemért játszanak. Erről tesz tanúbizonyságot Lee Hlavkának, a budapesti gárda vezetőedzőjének nyilatkozata is:„A hétvégén Európa 15. helyen rangsorolt csapatával játszunk. Hadd mondjam el, ez engem nem nyűgöz le. Ha Amerikában lennének 15.-ek az talán más lenne. Úgy érzem, ebben az évben nagy dolgokra lehetnek képesek a Farkasok.”
Legfrissebb hírek

Serie A: eltapsolta kétgólos előnyét, mégis nyert a Frosinone, döntetlen Parmában és Bolognában

Olasz labdarúgás
13 perce

NB I: ETO FC–Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
21 perce

„Az újpestiek úgy mentek bele a meccsbe, mint 11 argentin »bérgyilkos«” – Preisinger Sándor a derbiről

Labdarúgó NB I
24 perce

Iráni sikerek a KSI Kupa nemzetközi sportlövő viadalon

Egyéb egyéni
35 perce

Kétgólos hátrányból állt fel az Újpest, döntetlennel zárult a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
36 perce

Antonelli monzai győzelmével végleg eldőlt a bajnoki cím sorsa?

F1
42 perce

Hiába a Chelsea korai gólja, az Arsenal nyerte a PL-forduló rangadóját

Angol labdarúgás
46 perce

Wout van Aert másodszor nyert sprintet, Mas maradt az élen

Kerékpár
46 perce