Ezúttal pontzuhatag volt Londonban: nyert a Saints a Chargers ellen

Vágólapra másolva!
2008.10.27. 10:18
Az észak-amerikai amerikaifutball-bajnokság (NFL) hétvégi fordulójában a New Orleans Saints–San Diego Chargers összecsapást Európában rendezték. A Wembley közönsége a pénzéért most parádés meccset kapott, amelyet végül a Szentek 37–32-re nyertek meg. Közben a Washington irányítója is győzelemre vezette csapatát (a Detroit Lions ellen), ráadásul Jason Campbell továbbra sem passzolta ellenfélhez a labdát ebben a szezonban.
Drew Brees (jobbra) volt csapata ellen is bizonyított
Fotó: Reuters
Drew Brees (jobbra) volt csapata ellen is bizonyított
Drew Brees (jobbra) volt csapata ellen is bizonyított
Fotó: Reuters
Drew Brees (jobbra) volt csapata ellen is bizonyított

Egy évvel ezelőtt „megbüntetett” minket, európaiakat az NFL. Tavaly Londonban alapszakasz-mérkőzésen a New York Giants találkozott a Miami Dolphins együttesével. A meccs elég gyengére sikerült – aki a helyszínen láthatta, annak nem a játék szépsége maradhatott emlékezetes az Óriások 13–10-es győzelme, hanem a tudat miatt, hogy látott egy NFL-párharcot.

No meg később kiderült, hogy tulajdonképpen a bajnokot látták a Wembley nézői, a Giants ugyanis néhány hónappal később Super Bowl-diadalt ünnepelhetett.

És pont e bajnoki cím miatt utazott boldogan az idén is Angliába két csapat, a New Orleans Saints és a San Diego Chargers. A marcona külső ugyanis a legtöbbször „babonás lelket” takar a több mint száz kilós gladiátoroknál, s ugyebár amely gárda megnyeri az európai alapszakasz-mérkőzést…

Az egy esztendővel ezelőtti összecsapáshoz képest egyvalami biztosan változott. Ezúttal parádés meccsel ajándékozta meg az öreg kontinenst, de leginkább a Wembleyben helyet foglaló mázlistákat a két fél: a New Orleans pontgazdag találkozón 37–32-re verte meg a San Diegót. Bár azt hallani, a Saints játékosai még nem bontottak pezsgőt és húzták föl az aranygyűrűket az ujjukra a mérkőzést követően...

Minden túlzás nélkül állítható, hogy a Szentek irányítója, Drew Brees vezette sikerre csapatát: 41 passzkísérletéből 30 volt pontos, s ezekből összesen 339 yardot termelt – nem mellékesen három átadása touchdownt ért. Különös pikantériája a történteknek, hogy Brees épp a Chargerstől igazolt New Orleansba, és most játszott először volt együttese ellen.

A másik oldal quarterbackje, Philip Rivers (25/40, 341 yard, 3 TD) sem sokban maradt el kollégája teljesítményétől, csak éppen a legfontosabb pillanatban eladta a labdát. Jonathan Vilma, a Saints védőjátékosa 1:09 perccel a rendes játékidő vége előtt lekapta Rivers átadását a levegőből (interception), amivel gyakorlatilag eldöntötte a csatát.

A Detroit Lions továbbra is igen halovány, konkrétan nyeretlen a ligában. A minapi meccse is csak az ellenfél, egész pontosan a Washington irányítójának hatékonysága miatt érdemel említést. Jason Campbellnek ugyanis az első tíz passza sikerült, 28 átadásából 23 volt jó, amelyek összesen 328 yardot és 1 TD-t eredményeztek.

De a poén csak most jön! Campbell a szezonban, noha már nyolc mérkőzést végigjátszott, még nem dobott interceptiont – pedig 252-szer „próbálkozott meg” vele.

Látványos mérkőzést játszottak Londonban
Fotó: Reuters
Látványos mérkőzést játszottak Londonban


NFL, ALAPSZAKASZ

8. FORDULÓ
Philadelphia Eagles–Atlanta Falcons 27–14
Detroit Lions–Washington Redskins 17–25
Dallas Cowboys–Tampa Bay Buccaneers 13–9
Baltimore Ravens–Oakland Raiders 29–10
New York Jets–Kansas City Chiefs 28–24
New Orleans Saints–San Diego Chargers 37–32
New England Patriots–St. Louis Rams 23–16
Carolina Panthers–Arizona Cardinals 27–23
Miami Dolphins–Buffalo Bills 25–16
Jacksonville Jaguars–Cleveland Browns 17–23
Houston Texans–Cincinnati Bengals 35–6
San Francisco 49ers–Seattle Seahawks 13–34
Pittsburgh Steelers–New York Giants 14–21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik