Megvan Kemény Dénes vb-re készülő kerete

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.19. 01:16
null
Kásás Tamás később csatlakozik majd a kerethez (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 19 fős keretét, amely a jövő héten megkezdi a felkészülést a júliusi, sanghaji világbajnokságra, s amelyből kikerül majd a Kínába utazó 13 játékos.

 

A nemzeti csapat honlapján, a vlv.hu-n szerda éjjel közzétett névsorban helyet kapott négy, egyenként egyformán háromszoros olimpiai bajnok is: a kapus Szécsi Zoltán, továbbá a szintén egri, frissiben magyar bajnoki címet szerzett Biros Péter, a Vasas balkezes klasszisa, Kiss Gergely, s az olasz Pro Reccónál légióskodó Kásás Tamás. Ugyancsak bekerült a keretbe a kétszeres ötkarikás aranyérmesek közül Kásás csapattársa, Madaras Norbert, míg az egyszeres olimpiai bajnokok sorát a listán Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Steinmetz Ádám, s a horvát Primorje Rijekát erősítő Varga testvérpár, Dániel és Dénes alkotja. Hiányzik ugyanakkor a Honvéd kétszeres olimpia első hálóőre, Gergely István.

„A keret összeállításánál az egyik szempont az volt, hogy az előző kétévihez képest több tapasztalt, már kipróbált játékosra számíthassak, mert nagyon fontos világversenynek tekintem az idei
világbajnokságot – mondta el a vlv-nek a háromszoros olimpiai bajnok válogatott szakvezetője. – Ebből a szempontból örvendetes, hogy visszatért Kásás Tamás. A másik, ami nyilván szembetűnő a nevek olvasásakor, hogy nagyon erős átfedések vannak a posztokat tekintve, amivel többek között azt szeretném elérni, hogy menet közben ne kelljen játékost behívni, mint tavaly. Azt is figyelembe kellett vennem, hogy a csapat részletekben fog kiegészülni, mert biztos, hogy négy játékos az első edzésen nem lesz jelen, a két rijekai és a két reccói. Ők két lépésben fognak csatlakozni, tehát ahhoz, hogy a felkészülés elején teljes értékű munkát tudjunk végezni, szükséges volt az eredetileg elgondolt 17-18-cal szemben a 19-es létszám, mert ez a valóságban menet közben lesz csak 19.”

Kemény Dénes két játékosra, a meghívottak között régen szerepelt világbajnok Varga II Zsoltra és a műtét előtt álló egri centerre, Kis Gáborra külön is kitért: „Zsolttal kapcsolatosan azt látom, hogy szemben az előző évvel, sokkal stabilabban és megbízhatóbban, egyenletesebben teljesít. És ő aztán tényleg több helyen is használható, a kapusposzton kívül mindenhol, védőként, bármelyik szélső, vagy hátsó poszton, és centerben is, tehát nem csak a centertudása számít – így a kapitány, aki Kis Gábort illetően pedig ezt mondta: „Aki látta, hogy Kicsi mit produkált a bajnoki döntőben, az szerintem azon csodálkozna, hogyha én nem számítanék rá. Számítok rá. A műtét ugyanúgy halasztható, mint ahogy halasztható volt eddig.”

A VILÁGBAJNOKSÁGRA KÉSZÜLŐ KERET
Kapusok: Baksa László, Nagy Viktor, Szécsi Zoltán
Mezőnyjátékosok: Biros Péter, Bundschuh Erik, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga II Zsolt, Vámos Márton

 

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán!

Labdarúgó NB I
8 perce

Guatemala legyőzésével jutott tovább Panama az Arany-kupában

Minden más foci
23 perce

A Bayern szögletgólját elvette a VAR, de így is nyertek Kane-ék a Boca ellen

Klub-vb
1 órája

Boczkó Gábor: Már nem Európa a legdominánsabb földrész

Egyéb egyéni
1 órája

Utána az özönvíz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
2 órája

Hetvenéves Michel Platini: klasszis támadóból szenvedélyes borász

Minden más foci
2 órája

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
9 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
9 órája
Ezek is érdekelhetik