Strandvízilabda: Kásás fővédnökségével szombaton indul az ob

MTI MTIMTI MTI
2012.06.18. 15:37
Címkék
A háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás fővédnökségével rendezik meg az idén a 13. országos strandvízilabda-bajnokságot, amelynek négy állomása lesz, az úgynevezett szuperdöntőt pedig a Margitszigeten bonyolítják le július 15-én.
Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Ambrus Tamás főszervező elmondta, hogy szombaton a balatonfüredi jachtkikötőben indul a sorozat, június 30-án az egri termálfürdő a színhely, a harmadik tornának július 7-én Nyíregyháza, a negyediknek pedig július 14-én Balatonlelle ad otthont. A szuperdöntőt július 15-én tartják meg, méghozzá a Vodafone-kupáért kiírt nemzetközi „normál” vízilabdatorna keretében. Elhangzott, hogy a hétvégi nyitó tornán a londoni olimpiára címvédőként készülő magyar válogatott néhány tagja is jelen lesz, és Kemény Dénes szövetségi kapitány külön engedélyével bemutatómeccset játszik. Kásás Tamás elmondta, örömmel vállalta a fővédnökséget, és méltatta a strandpólót, mint a vízilabda olyan változatát, amelyet kifejezetten nyárra találtak ki. A strandvízilabdát 11x15 méteres kispályán játsszák, egy-egy csapatot egy kapus és három, bármikor cserélhető mezőnyjátékos alkot. A játék rendkívül pörgős, nem időre megy egy-egy mérkőzés, hanem – mint a teniszben – szetteket kell nyerni.
Legfrissebb hírek

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
1 perce

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
48 perce

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
55 perce

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
1 órája

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
1 órája

Vívó-vb: nincs magyar negyeddöntős a férfi párbajtőrözőknél

Egyéb egyéni
1 órája

1976 – Fél évszázada, hogy Montrealban elsőre 94.58-ig repült Németh Miklós gerelye

Népsport
1 órája

Az Arsenal szerződtetné Vinícius Júniort a Real Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája