Cosenza nem Sanghaj - Vargáék megverték a szerbeket

Vágólapra másolva!
2012.06.28. 18:58
null
Varga Dénes két góllal járult hozzá a szerbveréshez (Fotó: Czerkl Gábor, archív)
Címkék
A magyar férfi vízilabda-válogatott az olaszországi Cosenzában zajló felkészülési torna második napján 7–5-re győzött a nagy rivális szerb válogatott ellen.

 

A magyar férfi vízilabda-válogatott tegnap Kazahsztán 14–3-as legyőzésével kezdte az olimpiai felkészülés jegyében zajló cosenzai nyolcas tornát, ma pedig a nagy ellenfél Szerbia várt a mieinkre. A kapuban Baksa László kezdett, az ő cseréje Nagy Viktor volt, a mezőnyjátékosok közül Katonás Gergő, Steinmetz Ádám és Vámos Márton pihent ma.

Az első gólt Szlobodan Nikics révén fórból a szerbek szerezték meg, de Kis Gábor gyorsan egyenlíteni tudott – tudósít a torna hivatalos honlapja. Az első negyedben több gól nem született, ugyanakkor ki kell emelnünk Baksa Lászlót, aki remekül védett.

A második játékrészben „állva hagytuk" a szerbeket. Varga Dénes ejtésgólját, Hosnyánszky Norbert , majd Madaras Norbert emberelőnyből szerzett találata követte, és a nagy szünet előtt Varga Dénes közvetlen közelről a második találatát is megszerezte, amivel már 5–1-re vezettünk.

A mieink ugyanúgy parádéztak a meccs első felében, mint tavaly a sanghaji vb elődöntőjében, ám ezúttal nem hagyták, hogy magukra találjanak a szerbek.

A harmadik játékrész elején Biros Péter kihagyott egy büntetőt, a szerbek pedig feljöttek két gólra. Kásás Tamás jó időben lőtt találata is kellett ahhoz, hogy ennél kisebb ne legyen a különbség.

A negyedik negyed Hosnyánszky csavargóljával pedig eldőlt a mérkőzés, a szerbeknek már nem maradt ereje az újabb feltámadásra, végül 7–5-re nyert a magyar válogatott.

A mieink csoportjában a tegnap legyőzött Kazahsztán mellett Kanada szerepel még, a juharlevelesekkel holnap játszik a Kemény-csapat. A másik csoportban Olaszország, Montenegró, Ausztrália és Görögország szerepel.

FELKÉSZÜLÉS
MAGYARORSZÁG–SZERBIA 7–5 (1–1, 4–0, 1–3, 1–1)
Cosenza. V: Caputi (olasz), Margeta (szlovén)
MAGYARORSZÁG: Baksa – Varga Dénes2, Biros, Hosnyánszky 2, Hárai, Kiss G., Madaras 1. Cs: Kásás 1, Kis G. 1, Szivós, Varga Dániel, Varga T. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
SZERBIA: Szoro – A. Saponjics, Gocics 1, Eskert, Milos Csuk, Mandics, Nikics 1, Alekszics, Radjen, F. Filipovics 2, Prailnovics, Sz. Mitrovics 1, L. Saponjics. Szövetségi kapitány: Dejan Udovicsics
Gól – emberelőnyből: 4/2, ill. 12/2
Gól – ötméteresből: 2/0, ill. –
MESTERMÉRLEG
Kemény Dénes: – Tizenkét emberhátrányból tízet kivédekeztünk, ami mindenképpen dicséretes, és a védekezésünk általában véve is jó volt. A magabiztos vezetésünk kiegyensúlyozása végett kaptunk nem indokolt emberhátrányokat, de hogy nem lett a győzelem nagyobb léptékű, azt magunknak köszönhetjük. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak a helyzetek negyven százalékát lőjjük be, a lehetőségek felé legalább értékesíteni kell. Négy-öt gól csak a ziccerekkel bennünk maradt.Maximálisan a helyén kell kezelni az eredményt, mert ez egy felkészülési torna volt, sokkal fontosabb, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk.

 

Legfrissebb hírek

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
13 perce

Hollandiával nem bírt, de Portugáliát legyőzte a víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
1 órája

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
1 órája

A brazil kapus megdöntötte Shilton legendás rekordját

Minden más foci
1 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2 órája

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
2 órája

Újabb játékost vinne el a La Ligából a Napoli, német válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik