Merész: Én is hüledeztem az erőnléti programtól

2012.02.01. 12:35
null
Merész András amondó: Londonban is lehet okunk az örömre (Fotó: Reuters)
Címkék
A Merész András irányította magyar női válogatott kellemes meglepetést szerezve, érett játékkal a harmadik helyen végzett az eindhoveni Európa-bajnokságon, a tavaly nyáron temetett csapat újra kvóta- és olimpiai éremesélyessé lépett elő.

– Pokolból a mennybe?
– A mennyben még nem vagyunk, és én nem voltam a pokolban sem, nem tudom, ki hogy gondolja. Legfeljebb a játékminőségben javultunk sokat – válaszolta Merész András szövetségi kapitány a tavaly vb-9., és az idei Eb-3. hely kontrasztja kapcsán.

– Sanghaj után szinte mindenki temette a női válogatottat, most viszont ünneplik önöket.
– Ez olyan magyaros, mindig csak a két véglet! Most is azt mondom, amit a világbajnokság után, hogy az áprilisi kvalifikációs tornáról Kanadát is beleszámítva hétből négy csapat jut ki. Most sincs sokkal több sanszunk, és akkor sem volt kevés. Európában a hat csapat bármelyike megverheti a másikat, nem szabad elszállni. Ettől még az a célunk, hogy olimpiai bajnokok legyünk, de ez nem ígéret, csak cél.

– A világbajnokság nem táplálta az optimizmusunkat. Akkor is hitt a sikerben?
– Egyrészt a vb-felkészülés alatt is játszottunk jól, voltak jó eredményeink – az más kérdés, hogy Sanghajban ez nem jött ki. Bennem sokan nem hittek, de én hittem magamban, és akkor is fogok, amikor kikapunk. Töretlen a hitem a játékosokban is, bízom a kollégákban, akár a válogatottnál, akár a kluboknál.

– Mégis, mi változott tavaly nyár óta?
– Szeptembertől közös munkát kezdtünk el a klubokkal. A válogatott játékosok hathetes felkészülési programot kaptak, amelyet a klubedzők nagyon korrekt módon elvégeztettek velük, és az elhíresült amerikai edzőtábor előtti héttől kezdve Klink Zoltán erőnléti edző is segített nekünk. Olyan programot kaptunk tőle, hogy én is hüledeztem, de a lányok nagyon lelkiismeretesen elvégezték, és mindenki láthatta, nemhogy a vb-n látott szokásos harmadik negyedbeli kipukkadás nem következett be, hanem végig bírtuk a meccseket. Még egy fontos összetevő, hogy a tavalyi junior vb-második csapatra építettem a keretet, s minden csapatépítés úgy kezdődik, hogy végy egy jó kapust. Bolonyai Flórával nagyon megerősödtünk, és felnőtt mellé Gangl Edina. A juniorok másodedzőjétől, Kovács Imre kollégámtól megkaptam Sárvári György könyvét, amely az üzleti életből ismert csoportépítésről, csoportdinamikáról szól. Október óta Sárvári Györggyel is együtt dolgozunk, óriási munkát végzett.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MENNYIRE VOLT KÉNYSZER, HOGY MERÉSZ ANDRÁS A JUNIORCSAPATRA ÉPÍTETTE MOSTANI EGYÜTTESÉT, KERESSE A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁT!

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányba került a „cserkészek” ellen a Tatabánya a férfi kézi Ek elődöntőjében

Kézilabda
22 perce

Európai kézilabdaligák: Pergel Andrej csapata őrzi második helyét

Kézilabda
33 perce

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
50 perce

Curling vegyes páros vb: magyar siker a csehek ellen

Téli sportok
1 órája

Kikapott a világbajnok görögöktől a világkupára készülő magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
1 órája

Serie A: AC Milan–Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

La Liga: kieső helyen maradt a Sevilla

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik