Férfi vízilabda: visszahódítaná a Vasas a bajnoki aranyat az Egertől

MTI MTIMTI MTI
2011.10.04. 16:31
Címkék
A Vasas előző években rendre bajnok, legutóbb azonban az Eger mögött ezüstérmes férfi vízilabdacsapata az új idényben vissza akarja szerezni az első helyet az ob I-ben.

A keddi sajtótájékoztatón a fontos célok közé sorolta Földi László vezetőedző azt is, hogy az általa gardírozott angyalföldi együttes helyt álljon a nemzetközi színtéren is, azaz ott legyen a legjobb nyolcban az első számú európai klubsorozatban, a Bajnokok Ligájában. Ehhez még egy kört kell sikerrel teljesítenie, hiszen a minapi zágrábi selejtezőből csoportmásodikként a hazai Mladost mögött kiharcolta a továbbjutást a legjobb 16 gárda alkotta BL-főtáblára.

Az összejövetelen elhangzott, hogy az elvárások teljesítéséhez erős keret áll rendelkezésre, amelyben olimpiai, világ- és Európa-bajnokok is vannak. Ezzel együtt nehéz lecke vár a Vasasra, hiszen idehaza az Eger mellett még további erős riválisokat kell megelőznie az elsőség visszahódítása érdekében.

„Régen volt ennyire kiegyensúlyozott az ob I, erős vagy megerősödött csapatok küzdenek az első öt-hat helyért, s a vidéki bázisok is erősödtek” – jelentette ki a vezetőedző, aki szerint ezért is alaposan felértékelődött a magyar bajnoki cím elérésének feladata.

A tájékoztatón jelen volt Markovits László klubelnök, aki kitért arra, hogy a Vasas az idén százéves, a pólócsapat afféle zászlóshajóként szállítja az eredményeket évek óta, s reménye szerint ez a 2011–2012-es szezonban is így lesz.

„Remélem, az aranyat sikerül visszaszerezni, s drukkolok azért is, hogy a jövő nyári olimpián minél több Vasas-pólós kapjon helyet Kemény Dénes válogatottjában” – fogalmazott az elnök.

Legfrissebb hírek

Norris magabiztos sikert aratott Verstappen és Antonelli előtt; Piastri kiesett a Hungaroringen

F1
24 perce

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
43 perce

Battai Sugár: Már örülök a bronznak

Egyéb egyéni
1 órája

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
1 órája

Nálunk forgat a Trónok Harca sztárja, Liam Cunningham – eljött megnézni az F1-es Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Úszás: a zárónapra is jutott magyar medál a nyílt vízi junior Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

NB I: Vasas FC–ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Vitorlázás: Érdi Mária negyedik lett a Los Angeles-i Grand Slamen

Egyéb egyéni
2 órája