Férfi vízilabda ob I: Péntek éjjelre siralmas állapotban leszek - Kis Gábor

Vágólapra másolva!
2011.10.28. 09:55
Címkék
Az első osztályú férfi vízilabda-bajnokság alapszakaszának ötödik fordulójában pénteken a címvédő Eger a négy forduló után veretlen Szolnokhoz, az egyik trónkövetelőhöz látogat. Az előző szezonban az egriekkel bajnoki aranyérmet nyerő olimpiai bajnok, az immár szolnoki Kis Gábor tudja, milyen nehéz este elé néz.

„A napokban beszéltem Hegedüs Gáborral, aki az egész karrierjét Egerben töltötte, és most a Szegeddel játszott ellenük: neki furcsa volt – mondta a volt társak elleni találkozó előtt a Nemzeti Sportnak Kis Gábor. – Nekem már nem számít annyira, hiszen játszottam az Eger ellen vasasosként, a Vasas ellen pedig egriként. Tudom, mi vár rám, hogy Gerendás Gyuri mit kér a játékosoktól. Tisztában vagyok vele, péntek éjjelre siralmas állapotban leszek, mert úszom hatezer métert, és háromszögeket kell leírnom a medence fenekén, hogy elérjek valamit. Tudom, mennyire jó az Eger, mekkora ereje van a sérültjei ellenére is; meg kell szorongatnunk, meg is verhetjük, de ezt elvárni még nem lehet tőlünk.”Kis Gábor. – Nekem már nem számít annyira, hiszen játszottam az Eger ellen vasasosként, a Vasas ellen pedig egriként. Tudom, mi vár rám, hogy Gerendás Gyuri mit kér a játékosoktól. Tisztában vagyok vele, péntek éjjelre siralmas állapotban leszek, mert úszom hatezer métert, és háromszögeket kell leírnom a medence fenekén, hogy elérjek valamit. Tudom, mennyire jó az Eger, mekkora ereje van a sérültjei ellenére is; meg kell szorongatnunk, meg is verhetjük, de ezt elvárni még nem lehet tőlünk.”

FÉRFI VÍZILABDA OB I
ALAPSZAKASZ, 5. FORDULÓ
Szentes–Honvéd 18 óra
Szolnok–Eger 18
Debrecen–OSC 19.00
Pécs–Szeged 19.30
Vasas–Ferencváros 19.30
BVSC–Kaposvár 20
AZ ÁLLÁS
1. Szeged Beton VE 4 3 1 37–23 +14 10
2. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 4 3 1 39–29 +10 10
3. TEVA-Vasas-UNIQA 3 3 53–19 +34 9
4. Debrecen Fujitsu 4 2 2 40–25 +15 6
5. Groupama Honvéd 2 2 22–11 +11 6
6. Bodrogi Bau Szentesi VK 4 2 2 42–38 +4 6
7. ZF-Eger 3 2 1 27–23 +4 6
8. FTC-Fisher Klíma 4 2 2 35–37 –2 6
9. PVSK-Füszért 4 2 2 36–44 –8 6
10. BVSC-Zugló 4 4 30–49 –19 0
11. Orvosegyetem Sport Club 4 4 23–51 –28 0
12. Kaposvári VK 4 4 22–57 –35 0
Legfrissebb hírek

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
33 perce

NB II: Kecskeméti TE–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
51 perce

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
1 órája

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
2 órája

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
2 órája

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2 órája

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
2 órája

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik