Vízilabda: Székely Bulcsú elhagyja a Honvédot, és a Fradiban folytatja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.18. 13:55
A Ferencváros vízilabdacsapatába igazol a Groupama-Honvéd olimpiai bajnoka, a június elején 35 éves Székely Bulcsú.

Távozását azon a szerdai sajtótájékoztatón jelentették be, amelyet a Honvéd vízilabda-szakosztályának vezetősége tartott a pólós bajnoki idény zárultával.

A 2000-es sydneyi játékokon győztes válogatott tagja szeretné korábbi együttesében befejezni pályafutását – nyilatkozta Székely elmeneteléről Vad Lajos, a Kőér utcai alakulat vezetőedzője.

Az ob I 2010–2011-es szezonjában negyedikként végző, a Magyar Kupát viszont megnyerő, míg a LEN-kupában a legjobb négy közé jutó Honvéd alapkerete a következő idényre sem változik lényegesen, bár jelenleg a klub irányítói három játékossal is tárgyalnak.

Fodor Lajos, a szakosztály elnöke bízik abban, hogy az új idényben a mostaniakat is felülmúló eredményeket ér el a Honvéd. Hozzáfűzte, hogy egyetlen idegenlégiósa sincs a gárdának, amely a 85 találatig jutó Szivós Márton személyében a bajnokság gólkirályát adta, emellett a kétszeres olimpiai bajnok Gergely István lett az évad legjobb kapusa.

Ami a Ferencvárost illeti, már biztosan hosszabbít a népligetiekkel Varga I Zsolt, Braniszlav Mitrovics és Szasa Misics.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik