Vízilabda: mégis csak 13 pólós nevezhető az Európa-bajnokságra

MTI MTIMTI MTI
2010.07.30. 20:27
Címkék
A FINA, a sportági világszövetség döntése értelmében a zágrábi vízilabda Európa-bajnokságra 13 játékost nevezhetnek a részt vevő országok, így Magyarország is – adta hírül pénteken a férfiválogatott hivatalos honlapja.

A www.vlv.hu beszámolójában emlékeztetett arra, hogy a keretlétszámot a LEN, az európai szövetség nemrégiben felemelte 20-ra. Ezt állította most vissza határozatával a FINA. www.vlv.hu beszámolójában emlékeztetett arra, hogy a keretlétszámot a LEN, az európai szövetség nemrégiben felemelte 20-ra. Ezt állította most vissza határozatával a FINA.       

„Nem lep meg a döntés, tudtam, hogy összevissza beszélnek” – reagált az újabb változtatásra Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címvédő férfiegyüttes szövetségi kapitánya.

Eredetileg 13 játékos szerepeltetésére nyílt mód, a LEN júniusi ciprusi kongresszusán emelték fel a nevezhető pólósok számát húszra úgy, hogy közülük egy mérkőzésen természetesen csak tizenhárman szerepelhettek volna ebben az esetben is.

Kemény hozzáfűzte: nem érte váratlanul a FINA döntése, s nem is okoz neki gondot, most visszatér eredeti elképzeléseihez.

Az augusztus 29. és szeptember 11. között esedékes horvátországi Európa-bajnokságra bő egy héttel a rajt előtt kell elküldeni a nevezési listát.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett az első spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
3 perce

Női röplabda Európa-liga: horvát győzelem az észtek ellen Kecskeméten

Röplabda
10 perce

Szoboszlai Dominik ölelése Mexikóvárosban

Foci vb 2026
26 perce

Grillpartival hangolódik az uruguayi válogatott – Fotó

Foci vb 2026
39 perce

Nottinghami tenisztorna: Udvardy Panna nem jutott tovább a selejtező első fordulójából

Tenisz
49 perce

Russell pole-t szerzett Spanyolországban! Hamilton az első sorban, Leclerc a falban zárta az időmérőt

F1
1 órája

Ezért maradhatott ki Alexander-Arnold az angol keretből

Foci vb 2026
1 órája

Vitorlázás: a Fifty-Fifty és a René Raffica nyerte a Mihálkovics-kupa első napját

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik