Női vízilabda: ötméteresekkel kapott ki a magyar csapat a görögöktől

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.07.02. 09:06
Címkék
A magyar válogatott ötméterespárbajban alulmaradt a görögökkel szemben, így nem jutott be a legjobb négy közé a női vízilabda világliga kaliforniai nyolccsapatos Szuperdöntőjében.

Petrovics Mátyás együttese a magyar idő szerint péntek kora hajnali összecsapáson a viadal honlapjának beszámolója szerint elképesztően rosszul kezdett, és ellenfele elhúzott 4–0-ra. A folytatásban se sokat javult a gárda teljesítménye, olyannyira, hogy a harmadik negyedben már 10–4 is volt a görögök javára. Innen kezdte meg a felkapaszkodást a magyar csapat, amely a negyedik negyedben beérte a helléneket, jöhettek az ötméteresek, amelyek értékesítésében a görögök voltak jobbak.

A találkozót értékelve a szövetségi kapitány ezt nyilatkozta: „Az első két játékrészben veszítettük el a mérkőzést. A védekezésünkön változtatva később visszajöttünk a meccsbe, mert akkor már elhittük, hogy képesek vagyunk erre.”

A folytatásban az 5–8. helyért Magyarország Kanadával játszik, amelytől a csoportmérkőzések nyitókörében 11–9-re kikapott.

A találkozót értékelve a szövetségi kapitány ezt nyilatkozta: „Az első két játékrészben veszítettük el a mérkőzést. A védekezésünkön változtatva később visszajöttünk a meccsbe, mert akkor már elhittük, hogy képesek vagyunk erre.”

A folytatásban az 5–8. helyért Magyarország Kanadával játszik, amelytől a csoportmérkőzések nyitókörében 11–9-re kikapott.

 

 NŐI VÍZILABDA VILÁGLIGA
NEGYEDDÖNTŐ
Görögország–Magyarország 11–11 (4–1, 4–3, 2–3, 1–4) – ötméteresekkel: 3–2
A magyar góldobók: Szücs Gabriella 5, Drávucz Rita 2, Keszthelyi Rita 2, Kisteleki Dóra 1, Tóth Ildikó 1, Bujka Barbara 1, Jancsó Patrícia 1
AZ 5–8. HELYÉRT
Magyarország–Kanada, péntek 23:30 óra
Legfrissebb hírek

Továbbra is pont nélkül Ádám Martin volt csapata a klub-vb-n

Klub-vb
14 perce

Bor Barna: Itthon, csak magunkban nem lehet rendesen felkészülni

Egyéb egyéni
35 perce

A szám íze szerint – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
35 perce

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
7 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
7 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
7 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
8 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik